Az alábbiakat olvashatod úgy is, mint egy gyakorlatot. Hangosan elmondva, szándéknyilvánításként. Az erő visszahívásának újra és újra eljön az ideje – egy új kezdet, vagy például a telihold erre kitűnő alkalmat kínál.

Az ÉN erőm az ENYÉM.

Nem adom oda bántalmazó kapcsolatnak, helyzetnek, intézménynek. Nem csatornázom bántalmazó, hatalmaskodó, méltatlan embereknek, ügyfeleknek, vásárlóknak, tanároknak, szülőknek, nagyszülőknek, „szolgáltatóknak”, és SENKINEK és SEMMINEK, aki, ami nem szeretet alapú.

Kapcsolataimban magam is MINDENKOR szerető együttérzéssel fordulok társaim felé.

ITT és MOST visszaveszem minden erőmet valamennyi méltatlan kapcsolatból és helyzetből. Itt és most visszaadom minden társam minden erejét, amit méltatlanul, önzésből, félelemből bitoroltam.

A SZERETET ALAPÚ létezésben hiszek.

Minden a rendelkezésemre áll, amivel, amiben boldog lehetek. Észreveszem és elfogadom az élet ajándékait!

Minden a rendelkezésemre áll, amivel az akadályokat elháríthatom. Bátran és önazonosan élek!

Folyamatos vezettetésben vagyok. Nincs szükségem senkire, hogy megmondja, mit kell tennem – hiszen saját lelkem hív az útra, égi segítőim mellettem állnak.

Én sem mondom meg senkinek, mit kell tennie, hiszen mindannyiunknak szabadságában áll dönteni.

Akiket itt a Földön támogatok, akik itt a Földön támogatnak, akikkel bármilyen dolgom van, azokkal egyenrangú félként, szeretetteli együttérzéssel kapcsolódom.

Soha nem adom fel. Mindig bátor vagyok mélyre, és még mélyebbre menni a kincsekért, a titkok megfejtéséért. Az erőért.

Mindig bátor vagyok magasra, még magasabbra emelkedni, oda, ahol fény van és kristálytiszta levegő; tágas tér, ahonnét mindent jobban láthatok.

Mindig tudom, hogyan találjak vissza a szívközpontba.

Munkámat, életemet felajánlom családom, társaim emelésére, biztatására, az emberiség sorsának jobbá tételére, a remény felébresztésére, hogy saját életünkben mind erőnkbe állva, szeretetben indulhassunk magas rendű céljaink felé. A kiteljesedett életekért, a szeretetben élő családokért, az együttműködő társadalomért, a virágzó Földért.

A gyógyult Világért.

Csillag Enikő, spirituális konzulens

További írások itt olvashatók: https://magikusno.wordpress.com/blog-2/

Facebook: https://www.facebook.com/magikusnoutja

Photo by Anete Lusina from Pexels

Tags :