Vannak olyan mondatok, amik egyszerűen kiverik a biztosítékot.

Anyaságom első pár évében megjártam a földi poklot. Másfél órás ébresztésekkel nagyon hamar eljut oda az ember, ami már erősen súrolja az emberi minőség határait. Tompuló érzékszervek, folyamatos feszültség, ingerültség, a bioritmus eltűnése, teljes emésztési rendezetlenség, izomgörcsök, rossz tartás, erőtlenség, szédülés, döntésképtelenség. Nem csoda, hogy az alvásmegvonás egy bevett kínzási technika.

És akkor jön valaki, aki ezen már túl van (vagy jól alvó gyerekei vannak), és azzal a kisminkelt, kisimult fejével és felsőbbrendű mosolyával és tiszta hajával benyög valami bicskanyitogató bölcseletet….

Kis gond? Tényleg? Hogy nem aludtam ki magam évek óta? Hogy olyan fáradt vagyok, hogy már azt se tudom ki vagyok? Hogy nem tudok értelmesen kommunikálni, mert nincsenek gondolataim a kialvatlanságtól? Hogy csak arra vágyom, hogy sírjak egy pohár borral a kádban egyedül? Kis gond, mi?

Kérlek szépen, ha legközelebb kisgyerekes anyukával találkozol, legyél nagyon körültekintő. Lehet, hogy úgy néz ki, mint aki képben van, de nincs. Lehet, hogy felkelt és működik a családja élete, de lehet, hogy közben egy percre van az összeomlástól. Lehet, hogy régen jó volt matekból, de most olyan köd van az agyán, amitől a bevásárlólista értelmezése is nagy feladat. Nem hülye, nem alkalmatlan, nem türelmetlen, nem béna, nem szerencsétlen, nem teszetosza, hanem kimerült. Figyeljünk egymásra.

Kiemelt kép: Nathan Dumlao on Unsplash