A kapszularuhatár koncepció megváltoztatta az életem

Reklámszövegnek sem lenne rossz, pedig ez nem más, mint az igazság. A kapszulák vezettek el a mai önmagamhoz, általuk ismerkedtem meg a minimalizmussal, a fenntartható divattal és még sok minden mással is, amik azóta a mindennapjaim szerves részét képezik. Miattuk lehetséges az is, hogy te ez a cikket olvashatod ma. 🙂

Már első hallásra teljesen rabul ejtett a kapszulák világa. Nem volt kérdés, én is belevágtam a dologba.

Ez sok-sok évvel ezelőtt történt. Akkor még nem volt gyerekem. Biztos vagyok benne, hogy mivel a gyermekvállalás idejére már egy masszív tapasztalatcsomaggal rendelkeztem ruhatár témakörben, milliószor kevesebb rossz vásárlási döntést hoztam mind a kismamaruhák terén, mind pedig később a gyerekruhák vásárlásakor. Ezzel sokat spóroltam egyrészt a mi pénztárcánknak, másrészt pedig a környezetünknek is, hisz kevesebb felesleget termeltem és kevesebb rossz fogyasztói döntést hoztam.

Persze kérdések, új kihívások, hibák akkor is mindig vannak, ha az ember feketeöves kapszulázó. De ezek már simán kezelhetőek voltak szerencsére.

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de különösebben nagy kihívást vagy traumát nem okozott az öltözködés, öltöztetés kérdése anyaként. Ami szerintem szuper. Mert legalább egy gonddal kevesebb volt a sok új feladat megoldása és tapasztalat megszerzése közben. 🙂

Viszont akár anyuka vagy, akár nem, a kapszularuhatár élményt szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretné tudatosabban építeni a ruhatárát.

A kapszularuhatár

A kapszula nem más, mint egy viszonylag kevés ruhát tartalmazó kollekció, melyet általában évszakonként állítanak össze. Lényege, hogy a benne lévő darabok jól illenek egymáshoz és a viselőjükhöz is, ezzel mind megkönnyítve, mind megszépítve az életet.

Az alapok

A kapszulagardróbban tehát olyan ruhadarabok vannak, amik egymással jól variálhatók. Ha a legtöbb felsőd megy a legtöbb nadrágodhoz, szoknyádhoz, akkor sokkal több összeállítást tudsz csinálni belőlük, mintha mindet csak egy bizonyos darabbal tudnál hordani. Így sokoldalú lesz a ruhatárad, plusz nem kell sok időt tölteni a megfelelő kombináció megtalálásával, hiszen minden változat működik.

Olyan és csak olyan ruhákat válogatsz be a kollekciódba, amiket nagyon szeretsz, jól és igazán önmagadnak érzed magad bennük. Viszont kevesebb ruhadarabod van, azaz kevesebből kell választanod öltözéskor. Ez a két dolog együtt elkerülhetővé teszi a „nincs egy rongyom, amit felvegyek” szindrómát, valamint nap mint nap megkönnyíti a döntést, hogy miben indulj útnak otthonról.

Összességében jobban öltözöttnek, magabiztosabbnak érzed magad (és mások is így fognak látni téged), hiszen a ruhatárad minden egyes ruhadarabját tudatosan válogattad össze és igazán szereted.

Hangolódj rá!

Gondolkodj, nézelődj, álmodozz egy kicsit! Képzeld el milyen ruhatárat szeretnél! Milyen érzéseket, hangulatokat tükrözzön?
Válassz néhány kulcsszót, amik tükrözik a stílust, amit a magadénak érzel.
Nőies, vagy inkább fiús? Sötét, sokszínű, pasztell, vagy monokróm? Laza, elegáns, klasszikus vagy inkább bohó? Komoly, könnyed, vagy uniformis jellegű? Bármilyen szó jó lehet, ami leírja a stílust és az érzést, amit szeretnél, hogy tükrözzön a ruhatárad.
Az én kulcsszavaim: az” egyszerű”, a „laza”, a „kényelmes”, a „mosoly” és a “slow fashion”. Mik a tieid?

Kísérletezz azzal, amid van!

Az a legjobb, ha a már meglévő ruháidból állítod össze az első kapszularuhatárad. Ez azért fontos, mert így időt hagysz magadnak kitapasztalni a valódi igényeidet és egyben meglátni a már meglévő dolgaidban a lehetőségeket, vagy éppen azok hiányát.

Ne csábulj el, és ne vegyél azonnal egy teljesen új ruhatárat, amiről most azt gondolod, hogy jó lesz, néhány hónap múlva pedig kiderül róla, hogy mégsem ez az, amire igazából szükséged van…

Nyilván a nem-vásárlás alól is, mint minden szabály alól, lehetnek kivételek. De összességében véve mégiscsak inkább a nemvásárlás felé hajolj az első kapszulád próbálgatása során.

A kapszularuhatár és a tudatos ruhatár, de még a tudatos fogyasztás sem arról szól, hogy vonj meg mindent magadtól, amit szeretnél, vagy ami színessé teszi az életed. Épp ellenkezőleg, a célja az, hogy megtudd, mi az, amit igazán szeretnél.

A kapszularuhatár és a tudatos ruhatár, de még a tudatos fogyasztás sem arról szól, hogy vonj meg mindent magadtól, amit szeretnél, vagy ami színessé teszi az életed. Épp ellenkezőleg, a célja az, hogy megtudd, mi az, amit igazán szeretnél. És ha már tudod, akkor – amennyire csak tudod, felelősségteljes módon – teremtsd is meg azt. Szerintem ez valahogy így működik.

A kapszula részei

Egy évszakra építsd a kapszuládat, azaz egy kb. három hónapos időszakra, amikor nagyjából ugyanolyan az időjárás.

Válassz bele kb. 25-30 ruhadarabot. Általánosságban elmondható, hogy meleg évszakban kevesebb, míg hidegben valószínűleg több ruhára lesz szükséged.

Ne számold bele a cipőt, kabátot, sálat, sapkát, táskát, ékszert, fehérneműt, harisnyát, alvós, otthoni és sportruházatot.  De, ha úgy érzed, hogy neked ezek közül valamelyikből nagyon sok van és szeretnél kísérletezni vele, adj magadnak azokra is egy keretszámot!

Így válaszd ki a ruhákat

Vedd elő az összes ruhádat! Pakolj ki mindent egy helyre és kezdj nézelődni. Mit gondolsz? Milyen érzés látni egykupacban őket? Soknak, vagy éppen ellenkezőleg, kevésnek találod? Merülj el kicsit ebben az érzésben és jegyezd meg, hogy milyen! 🙂

Ezután válaszd ki a kedvenceidet, amik illenek az évszakhoz és vedd számba a legtöbbet hordott kombinációidat is! Ha azokat igazán szereted, jó alapjai lehetnek a kapszuládnak. Vegyél ki minden más ruhadarabot is, amiről úgy érzed első ránézésre, hogy szívesen viselnéd. Remélhetőleg mostanra már csökkent a ruhakupac. Ebből fogunk tovább válogatni az alábbiak szerint. 🙂

Segítő kérdések, amiket feltehetsz magadnak, hogy átgondold, milyen darabokra lesz szükséged:

  • Milyen idő lesz ebben az évszakban? Ehhez milyen ruhák illenek?
  • Miket fogok csinálni a következő 3 hónapban? Ezekhez milyen ruhák illenek?
  • Milyen sűrűn fogom ezeket a tevékenységeket csinálni?  Mennyi ruha szükséges hozzájuk?
  • Milyen színeket szeretnék hordani ebben az évszakban? Ezek hogyan illenek egymáshoz?

Nagyon fontos, hogy a kiválasztott ruhák jól kombinálhatóak legyenek, hiszen viszonylag kevés darabbal dolgozol, meg akarsz győződni róla, hogy fogod tudni őket együtt hordani.

Viszont ne akarj tökéleteset alkotni! Érezd jól magad a kapszula összeállításakor! És legfőképpen: ne aggódj! Ez nem egy kőbe vésett törvény, csak néhány ruha. Ha menet közben kiderül, hogy valamit elnéztél, nyugodtan változtathatsz rajta. 🙂

Ezt ne csináld

Van egy dolog, amit viszont érdemes mindenképpen elkerülni. A tervezgetés, álmodozás, nagyon jó dolgok. De néha elszaladhat velünk a ló.

Figyelj arra, hogy ne egy vágyálomnak csinálj ruhatárat, hanem a saját életedre szabd! Hiába imádod az elegáns magassarkús darabokat, ha heti 6 nap állsz a játszótéren térdig homokban. Akkor bizony muszáj lesz a játszós daraboknak is helyet csinálni.

Amikor elkészült a kapszulád

Tüntess el a szekrényedből, vagy ahol tartod a ruháidat, minden mást! Amikor reggel eljutsz az öltözésig, ne lásd a többi, most ki nem választott darabodat, csak a kapszularuhatár darabjait. Most csak ezekre szeretnél koncentrálni, hiszen ezért őket választottad. A többi pedig csak zavaró tényezőt jelentene. Úgyhogy pakold el őket! Meglátod, ennek nagyon nagy hatása lesz. Érdemes kipróbálni.

Mi lesz ebből? 🙂

A kapszularuhatár összeállításának egyik eszköze, hogy nagyon tudatosan figyeled az öltözködéssel kapcsolatos élményeidet. Azt, hogy hogyan érzed magad a különböző típusú ruhákban, mikor milyen darabok után nyúlsz, egyáltalán miért veszel fel, vagy nem veszel fel egy-egy szekrényedben lógó darabot.

Ez nem csak a kezdetekben fontos, észre fogod venni, hogy ha egyszer elkezded igazán figyelni magad, hamarosan szokásoddá válik. S ahogyan változol te és az életed, úgy fogsz változásokat észrevenni a ruhákhoz fűződő viszonyodon és a ruhatáradat is ehhez fogod igazítani.

Nagyon fontos, hogy ha a három hónap alatt bármikor úgy érzed, hogy nem jól válogattad meg a darabokat, akkor nyugodtan variáld át a kapszuládat! Ne szenvedd végig az egész évszakot! Ha van ötleted, hogyan lehet jobbá tenni most azonnal a kapszulád, ne várj a következőig!

És hogy vajon lehet-e a gyerekeknek is kapszularuhatára? A következő bejegyzésből ez is kiderül.

zöld ruhatár

Photo by Alexandra Gorn on Unsplash