Hogy marad életben a szex egy hosszú házasságban…mondjuk huszonvalahány év után is? 

Spoiler! Jó szex egy házasságban = jó párkapcsolat

Azaz: 
Röviden: türelem, egymásra figyelés, barátság, bizalom, tisztelet, kémia, vonzalom, idő, humor. És szeretet. Elsősorban szeretet.

Hosszabban: Egy kapcsolat, házasság bonyolult. És mindenkinek más, és így más trükkök, módszerek válnak be. Számomra valahogy így nézett ki az elmúlt 25 év. 

Amikor fiatalok vagytok, szépek, újak, izgalmasak… nem gond a szex, sőt, alig bírjátok győzni…csak nyugodt helyet, azaz, khmm, helyet kell találni, minden más van…energia, kedv,…szeretitek egymást, de a szenvedély mindent visz.

A közös élet kezdete…nyugodt, ráérős reggelek, szex az ágyban már reggeli előtt, közben, után, van duplázás, új figurák…este romantikus vacsorák, borozás a barátokkal, a borospohár fölött már egymásra kacsintotok, a tekintet perzsel, alig várjátok, hogy hazaérjetek, és megkoronázzátok az éjszakát…Kipróbáljátok a nyitott hűtőszekrény kékes fénye mellett a konyhakövön a szeretkezést, ahogy az az ikonikus jelenetben van a 9 és fél hét című filmben, autózás közben megálltok a napraforgómező mellett, egy gyors menet a kocsiban; unokatestvér lakodalmán bezárkóztok a wc-be, és csak csöndben, de így is ünnepeltek; egy házibuliban is csak a gyűrött szoknya árulja el, hogy valami történt;  őrültek vagytok, vakmerők, szerelmesek…

Aztán jön az első baba, és vele az óriási öröm, ámde a fáradtság is, a megereszkedett bőr, lógó cici, kenguru-has, fájós derék… amikor azt érzed, a tested csak a babádé, merthogy nem a tied, az biztos, – de ez nem is érdekel egy ideig, csak tej legyen meg alvás – , és a pasidé, na, az meg pláne nem, nincs energiád, és kedved se hozzá…nem is esik jól, még fáj a gátmetszés helye, küzdesz az aranyérrel, sebes a mellbimbód, a kis mohó mindent kiszív belőled, tested-lelked minden erejét…a szex kábé az utolsó dolog, amire vágysz, de végül mégis belemész a játékba, ha a párod kezdeményezi, ő valamiért nagyon lelkes, hát, legyen, és kiderül, meggyötört testednek jól is esik a gyengéd kényeztetés. És ez fontos is, neked is és a párodnak is, a kapcsolatotoknak, mert nem csak anya vagy innentől, hanem továbbra is feleség/partner, is, ahogy eddig, sőt, már több, kiteljesedett, igazi nő. 

A kisbaba családdá tesz benneteket, de az igazi szövetség a ti kettőtöké, és ezt a szövetséget újra és újra meg kell erősíteni, meg kell pecsételni. Épp mire van szükség, kedv, idő… néha beszélgetéssel, néha egy csodás együttléttel. És az együttléteknek újabb kézzelfogható bizonyítékai lesznek: újabb gyerekek érkeznek, fokozódik a helyzet, hangulathullámzások, fáradtság folyamatosan, idő egyre kevesebb, de pont emiatt jobban megbecsülitek ezeket a már-már ritkaságszámba menő, viszont annál izgalmasabb estéket. Merthogy már lassan csak estékről, sőt, éjszakákról beszélünk, egész nap nyüzsögnek a gyerekek, spontán szex ( az mi?!), már a múlté …csak az éjszaka nyugodt, ha egyáltalán…igen, előfordul, hogy nem vagytok elég elővigyázatosak, és nem zárjátok kulcsra a háló ajtaját, ugyan, minek, éjjel 2 van, már tényleg mindenki alszik, gondoljátok, gyere, bébi, és te jössz is, ámde a csúcspont előtt egyszer csak riadt hangocska kérdezi, apa, te bántod anyát?…ott áll az ötéveske az ajtóban, halkan jött be, nem hallottátok, ugyebár, mert kicsit valóban hangoskodtatok, ejnye, hát milyen szülők vagytok, szegény gyerek, megáll a fejlődésben, nem, drágám, csak játszunk, ez egy ilyen játék, he-he, gyorsan vissza az ágyba, aztán csak egymásra néztek, és nem tudjátok, sírjatok vagy nevessetek. Végül kuncogtok, lebuktatok, ez van! Jó, akkor innentől halkabban, és a kulcs mindig kéznél van, fordul a zárban, csöndben, és ti is ezentúl csak csöndben, végülis ennek is van varázsa.
Aztán már egyre pikánsabb helyzetekbe bonyolódtok, ahogy nőnek a gyerekek: például, szex reggel, újra, mint régen…igaz, egy kis előkészület előzi meg, reggeli müzlis tálkák előkészítve, mese bekapcsolva, és futás a szobába, tudjátok, 15 vagy 20 nyugodt perc van, attól függ, melyik mesét nézik, pl. a Fifi rövid, a Teletubbies hosszabb, a vége főcímdalra már ti is kimókáztátok magatokat…Az elveiteket a tévézéssel kapcsolatban ezekért az élményekért beáldozzátok, mert vannak ugye a prioritások. Jól kezdődik így a nap, mindenkinek : )

És aztán próbáltok is több időt csak kettesben tölteni…randi napközben, a városban, a párod beírja a naptárjába, hogy “Ebéd a feleségemmel szerda 1”, és bár már aznap tanítasz reggel óta, de csinos ruhát veszel föl, többen bókolnak, milyen csinos vagy, de te csak mosolyogsz, és ragyogsz, randim lesz, mondod, és ebédnél aztán koccintotok a pezsgővel, épp csak egy korty, mert ebéd után mindenki rohan a dolga után, de ennyi jár, megszépülnek a hétköznapok, a nappalok és az esték is, mert az este nappal kezdődik, ez a legfontosabb tanulság…ha nem tudtok együtt ebédelni, kis üzeneteket küldtök egymásnak napközben, szívecskéket és izgató szavakat, hogy a telefon is majdhogynem belepirul.
Az esti romantikus vacsorákra a kedvenc éttermetekben pedig már különös műgonddal készülsz, azaz miközben még fekteted a gyerekeket, segítesz a házi feladatban (anya, melyik a metafora ebben a versben? ), magadra rángatod a szűk kis feketét, két puszi között jöhet a szempillaspirál, rúzs már csak a kocsiban, de megéri, mert nem lehet, hogy mindig csak a mackóban lásson a drágád, amikor este fáradtan haza esik a munkából, lássa csak, milyen dögös a felesége is, nem csak a kolléganők, és persze tudod, hogy egy jó, őszinte kapcsolat nem ezen múlik, na persze, de ezen azért tényleg ne is múljon…mert hát lássuk be, ez mind fontos, a jóízű beszélgetés is, de egy tűsarkú, egy csipkés melltartó meg egy vörös rúzs nem véletlen vágyfokozó, nekem elhihetitek…
Hétköznap esténként meg néha elég csak kinyitni egy üveg bort, és beszélgetni, ez az alfája és az omegája a kapcsolatnak, idő egymásra, bármilyen késő is van, megvárod. És lehet, hogy időnként megint kevesebb szex lesz, de szerelmes együttlét, intimitás, az van továbbra is.  
És néha az sincs. Vannak konfliktusok, mint minden kapcsolatban, iszonyú nehéz időszakok, napok, amikor eltávolodtok egymástól, minden értelemben. Aztán mégis rájöttök, kell a másik, és dolgoztok tovább a kapcsolaton, megint, újra. És ilyenkor a szex nem megoldás, de segítség. 

Utaztok is időnként, csak ketten, muszáj, bárki bármit mond, jönnek a megjegyzések ismerősöktől, hogy nem sajnáljátok a gyerekeket otthon hagyni? mert ők soha…lehet, akkor nem váltak volna el pár év múlva, gondolod utólag, de ez mindenkinek a maga dolga, mindenkinek más válik be, nektek ez, kis nászutas kiruccanások, nyugodt beszélgetések, újra nyugodt, ráérős szeretkezések, amikor nem kell csöndben maradni, és izgató a szállodai fürdő egész alakos tükrében nézni is közben magatokat, hát, ez már szinte pornó, de épp ez a jó benne. Mert minek más, ha meg tudtok adni egymásnak szinte mindent? Még mindig van izgalom, mert megteremtitek, mert tesztek érte. Ha arra van igény, lehet szerepjátékokat is bevetni, kipróbálni a “one-night stand”-et, vagyis egy egyéjszakás kalandot, persze egymással, rácsodálkozni a másikra, újra. A megszokás ellen az egyik legjobb dolog élni az újdonság varázsával.

Felnőnek a gyerekek, lassan kirepülnek. A kapcsolatotok a pároddal új szintet lép. Például amikor mindegyik gyerek buliban/barátjánál/barátnőjénél/barátoknál stb van, újra egymásra néztek a férjeddel, és miénk a ház! felkiáltással fiatalokat megszégyenítő módon ti is belevetitek magatokat a ti éjszakátokba. Végre nyugodtan fel lehet avatni minden helyiséget, ez úgyis elmaradt az építkezés után. És újra több időtök lesz kettesben lenni, nem kell annyit szervezkedni, nincs lelkiismeret-furdalás. És bónusz, hogy lassan már védekezni se kell, újra jöhetnek a spontán alkalmak, max. arra kell figyelni, hogy a macska ne maradjon benn a hálóban, mert még azt hiszi, ez egy új játék.

És lehet, hogy elszalad 20 év, de vonzóak tudtok maradni a másik számára…figyelsz magadra, és ő is. Adsz magadra, és ő is. És ez nemcsak a fiatalos testet jelenti. De az továbbra is fontos lenne, hogy vonzó maradj a másik számára, na persze elsősorban magadnak…Figyelj arra, hogy fel tudj töltődni, ne hanyagold el magad, hanem igenis, szánj időt magadra, keress új hobbit, sportolj, fess, olvass, meghálálja nemcsak a tested, a lelked, – merthogy egészséges leszel – , hanem a párod is. Ha te rendben vagy magaddal, ez sugárzik rólad, látja a párod is és izgalmas leszel számára, és bizony még huszonöt év után is belesuttogja a füledbe, kívánlak, bébi…