„Egy egész falura”, azaz egy megtartó hálóra most, 2021-ben is szükségünk van az örömteli babázáshoz, gyerekneveléshez. Sőt, bár ma rengeteg háztartási eszköz és szolgáltatás teszi könnyebbé a mindennapokat, ezzel párhuzamosan soha nem látott mennyiségű ingerrel kell nap, mint nap megküzdenünk és még soha nem voltak ilyen komplexek a témák, amiket szülőként át kéne látnunk. (Van is ezzel kapcsolatban egy elhíresült mém.) Másért fontos ma a falu, mint amikor a mamutoktól kellett megvédeni a kisbabáinkat vagy a határban zajlott a munka, de ma legalább akkora szükségünk van arra, hogy ne érezzük magunkat egyedül a feladatokkal, mint a történelem során bármikor korábban. Ez a háló mindenkinek másképp fest, és a gyerekek minden életszakaszában máshogy áll össze.
Amikor egy pár az első babáját várja, vagy amikor egy újabb picivel bővül a család, akkor mind egy teljesen más, új élethelyzetbe lépnek át, megváltoznak a napi szokások, a kapcsolati dinamikák, minden. Nem hiába nevezi a pszichológia normatív krízisnek a szülést/születést követő időszakot. Jó ezt előre tudni és a megfelelő támogatást bevonni ilyenkor, hogy minden résztvevő számára, amennyire lehet, megkönnyítsük ezt az időszakot. Ahhoz, hogy jó támogatást kaphassunk, érdemes előre végiggondolni, miben lesz szükségünk segítségre, a körülöttünk lévők közül kinek a személyiségéhez, képességeihez mi passzol leginkább. Ha például ki nem állhatod a nagynénéd főztjét, akkor tőle inkább azt érdemes kérnem, hogy vásároljon be Nektek. Ha az anyósod nagyon másképp gondolkodik a csecsemőgondozásról, akkor ne a kisbabádat bízd rá, amíg zuhanyozol, hanem inkább abban kérjed a segítségét, hogy vigye el a nagyobb gyereket hetente kétszer a játszótérre.
A család mellett érdemes számba venni a barátokat, kollégákat, szomszédokat, a különböző közösségeket, akikhez esetleg tartozol. A feladatokat tekintve jó lehet azt is végiggondolni, mi az, ami halasztható (pl. ablakpucolás); mi az, ami kiszervezhető (pl. ételrendelés, komatál) és mi az, ami esetleg fizetett szolgáltatás formájában könnyíthet a mindennapokon (pl. takarítás, gyermekágyas segítő). A praktikus segítség mellett gondold végig azt is, kik azok, akikben biztos vagy, hogy ítélkezés nélkül, szeretettel fognak végighallgatni? Ki az, aki közülük személyesen is elérhető és ki lehet „telefonos segítség”?
Érdemes előre összeírni, kinek hol látod a szerepét, ebben segíthet ez a kis táblázat (amelyet pdf formában itt tudsz letölteni). Javaslom, hogy ne csak a legszűkebb körben gondolkodj! Ha felírtál két nevet, tedd fel Magadnak a kérdést, hogy és még ki? Aztán még egyszer. 🙂 Segít, ha arra gondolsz, kik azok, akiknek Te szívesen megfőznél egy tál levest fordított esetben, vagy kik azok, akiket szívesen segítenél egy nehezebb életszakaszban azzal, hogy meghallgatod őket. Ugye, hogy máris tágul a kör? Az emberek pedig szeretnek segíteni. Bár ma inkább illedelmesen békén hagyjuk az új családokat ebben a szakaszban, hogy „legyen idejük összeszokni”, de úgy érzem, az emberek többsége, ha meghívást kap arra, hogy valamiképpen segítsen ebben a különleges időszakban, azt megtiszteltetésnek fogja érezni és örömmel eleget fog neki tenni. Kiváló lehetőség kicsit szorosabbra fűzni a szálakat ilyenkor, amire aztán később is lehet alapozni és máris nem lesz olyan magányos dolog szülőnek lenni.
Ma nem divat segítséget kérni, ennek számtalan oka van, jól tudom, nekem sem megy könnyen. De él bennem a remény, hogy ez szépen lassan változik majd! 4,5 éves kislányomnak teljesen természetes már ez a „faluépítés; rendszeresen megkérdezi tőlem, hogy ha neki babája születik, akkor majd „ugye segítek”. Sőt, már a nagymamájától is megérdeklődte, hogy „leszel-e még, amikor nekem babám lesz” és „segítel-e majd”.
Fontos, hogy amikor segítséget kérsz valakitől, fogalmazz pontosan, hogy miben és hogyan kéred a segítségét. Ahány ház, annyi szokás, és senki sem gondolatolvasó, ezért a segítőid számára is támpontot és biztonságot nyújt, ha tudják, mit vársz el tőlük. (Ismét arra biztatlak, képzeld Magad a helyükbe; Te sem szeretnél olyan ételt vinni, aminek aztán nem szívesen esznek meg vagy tanakodva állni egy mosógép előtt, hogy vajon melyik mosóport szeretné a gyermekágyas anya, ha a babaruhákhoz használnád.) Ezzel sok konfliktust és kellemetlenséget meg lehet előzni. A kislányom ebben is élen jár, pontosan megfogalmazza és megindokolja az elvárásait: „Vigyázol kicsit a babámra? A karodban ringasd, tudod, ő még pici, nem szokta meg ezt a világot.”
Talán furcsának tűnhet táblázatba foglalni, miben kire számíthat az ember, de a gyermekágy módosult tudatállapotában, esetleg kialvatlanul, tanácstalanul, jó érzés lesz csak rápillantani a hűtő ajtajára és látni, hogy mennyien vannak körülötted, akik segítenek az anyai utadon. Ne habozz kihasználni ezeket a lehetőségeket!
Még több gyermekágyas tartalomért keresd a Slow Gyermekágy weboldalt és a Slow Gyermekágy Facebook oldalát.
Ricardo Esquivel fotója a Pexels oldaláról