Nem jött be a jóslat, mert sok zsákutca után egyszer csak jöttél Te.
És melletted elkezdtem élni. Rájöttem, hogy érdemes csinosnak lenni, szép ruhát felvenni, lehetek nő. Hagyhatom már Rád a férfi szerepet, mert végre itt vagy, és nem nekem kell mindent megoldanom. Nem tudtam, hogy szerethető vagyok, akkor is, ha nem vagyok az. Akkor is, ha épp megpróbállak ellökni, mert félek. Hogy akkor is szeretsz, amikor már senki más. Akkor is mellettem vagy, amikor tehetetlenül fekszem a kórházi ágyban. Akkor is hazajössz, ha tudod, hogy egy kisírt szemű idegbeteg feleség vár haza.
– Miért velem üvöltesz?
– Hát kivel üvöltsek, bazdmeg!? Te vagy itt…
Akkor is szeretsz, amikor gumiszobának használlak, és őrjöngő kisgyerekként próbálok valami régi sebet kimarcangolni a szívemből. Nem tudom, hogy mondom-e eleget, hogy ennél nagyobb ajándék nincsen nekem.
Veled otthonra találtam. És ebben a megtartó térben, a Te teredben, végre én is erős leszek, és én is megtartalak Téged. Mert így lesz ez egy szép, küzdelmes, de igazán értékes élet.
Photo by Taryn Elliott from Pexels
