Nem mindig megy magától a szerelem, nem mindig jön spontán a vágy. De tehetünk érte, sőt, muszáj is tennünk érte.

A gyermekágy sokszor több mint hat hét

Van, akinél a gyermekágy eltart egy évig is, és egyszerűen nem tud összebújni a pasijával. Nem megy. Hogy ez megterhelő, nem kérdés. De később, amikor már újra működik minden, úgy nagyjából, akkor sem olyan már, mint régen. Már nyoma sincs a spontaneitásnak. A mindennapokat letarolják az intéznivalók, logisztika, sürgős teendők, és közöttük eltűnik az a halvány esély is, hogy egy pillanatra meglássuk a másikban azt a srácot, lányt, aki abban a kék pólóban/piros szoknyában zavartan nézelődött az első randin.

Ringathatjuk magunkat álmokban, de a várandósság, szülés és az utána lévő évek olyan sokat követelnek a nő testétől, amit legvadabb álmainkban sem gondoltunk volna. Régi csípő, régi cicik, régi lábméret(!), régi súly, régi erő, viszlát! Optikai tuningra – manikűr-pedikűr, fodrász, kozmetika – is sokkal kevesebb idő és esély van, időnként nulla vagy évente egyetlen alkalom.

Hát hogy a francba legyünk ilyenkor szépek, kívánatosak, olyan dögösek, hogy mindenképpen fel kelljen tenni a falra?

Tele vagyunk kifogásokkal, igazán jó ürügyekkel

Fáradt vagy, fáradt vagyok…
„Alszanak már?” „Nem alszanak”.
„Ilyenkor még dolgozol?”
„Bocs, még begyúrom a kenyeret.”
„Elpakolom a konyhát.”
„Mi ez az irtózatos rendetlenség már megint?

Könnyű elengedni az együttléteket, de nagy ára van. Szépen lassan eltávolodunk. Felgyűlik a teljesen felesleges feszültség, egyre kevesebb a nevetés.

A megoldás lehet pofonegyszerű

Szóval ez tarthatatlan, ezért tessék csatába menni. Nincs kedved? Nem baj, majd közben megjön.

Nincs szikra? Csinálj! Muszáj.

Fogd meg magad a hajadnál fogva, keress valami vállalható fehérneműt, keresd meg a rúzsod, vedd elő az epilátort, keresd meg a csinos pezsgőspoharat! Mennyi hűhó, igaz? Megéri. Tényleg. Kezdd el. És lehet szabadnapot intézni a munkában. Lehet a home office-t előnyére fordítani. Lehet barátnőket megkérni, hogy ugyan sétáljanak egyet a gyerekekkel. Lehet. Kell. Nem spontán? Kit érdekel? Csak kezdd el.

Még több párkapcsolati témát találsz a februári oldalunkon. Ha pedig szexuális témák érdekelnek, kattints ide.


Photo by Rodolfo Clix from Pexels