Elnézem a babakocsit tologató magányos anyukákat, és belemarkol a szívembe az a fagyos hideg egyedüllét. Kongó csend és űr, ami nem a békés és nyugodt csend, hanem a fájdalmas kiszakítottság bőr alá mászó fájdalma.
Hogy ki vannak téve a nagy büdös semminek. Egy légüres térnek, amiben talán némi online közösségi támasz a felszínen tartja őket. Hol vannak a korábbi barátnők? Hol vannak a koszorúslányok, keresztanyák? Hol vannak a komatálak? Hol vannak a gyermekágyas segítők?

Persze, ügyesek az anyák és mindent megoldanak, ha muszáj, de miért várjuk el, hogy egymaguk intézzenek mindent?

Nagyon szeretem ezt a II. világháborús plakátot, amivel eredetileg egy gyárba próbálták becsábítani a női dolgozókat, majd a női háborús erőfeszítések szimbólumává vált. Egy erős nő, aki bizony meg tudja csinálni. De látod a feliratot? We Can Do It, azaz MI meg tudjuk csinálni. Nem megy egyedül.

Nekem ez azt mondja, hogy erő és összefogás. Nincs más út.

Egy sokat idézett afrikai mondás szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. De itt nincsenek falvak. Mást kell kitalálni.

A magányos anyukák ideje lejárt. Ha más nincs, mi anyák fogjunk össze és egymás kritizálása, méricskélése és lenézése helyett legyünk támaszok. Tegyünk egy kezet a másik anya hátára. Nem szemből, hanem álljunk mellé. Ez egy kör. Egy kör, ami megtart, ha mindenki a szomszédja hátára teszi a kezét.

Segítséget keresel? Keresgélj az ALL FOR MUMS oldalunkon!

Segítő vagy? Regisztrálj bátran, olyan szolgáltatókat gyűjtünk egy csokorba, akik valóban tudnak segíteni az anyukáknak.

Mert mi tényleg az anyákkal vagyunk!

all for mums

Kiemelt kép: J. Howard Miller’s “We Can Do It!” poster from 1943

Tags :