Az egész országban tombol a levendulaszüret. Mutatunk nektek több helyet is, ahol kedvetekre arathattok. Persze nem csak a levenduláról szól a világ, szerencsére van még rengeteg más izgalmas program is. Íme a MUM Park családi programajánlója!

BUDAPEST

Apák napi Pöttömkert, június 19.

Van egy nap, amikor gyerekzsivaj lengi be a Budapest Parkot – ilyenkor születik meg a Pöttömkert névre hallgató kis mesebirodalom, ami izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal várja a lurkókat. Természetesen nem lehet Pöttömkert igazi gyerekkoncert nélkül, 11 órától az Eszter-lánc zenekart láthatjuk – hallhatjuk a Dzsungel színpadán. De lesz a többi közt Piatnik társasjáték tér, megnézhetjük az Aranyszamár Bábszínház előadását, zenélhetünk a Hangolóra – interaktív hangszerkiállításon, furfangos csudavilágba barangolhatunk a Játékos tudománnyal, a legkisebbeket várja a Tipegő játszótér, és lesz Kerekítő foglalkozás, valamint bűvész produkció is.

Miniszobrok nagy sétája, június 18.

A város utcáin és terein időről időre meglepetésszerűen bukkannak fel az apró alkotások. A világhálón ilyenkor futótűzként terjed a hír: hol láttátok? Mikor került oda? Ki fedezte fel először? Némelyik szobor háttere valódi legenda, másoké gyermekmese, megint másoké az emlékezet. A barangolás során megismerhetitek az alkotó és a kicsit humoros, kicsit ironikus alkotások történetét, na és persze bepillantást nyertek a „street art”, a köztéri művészet régen üldözött, ma már megtűrt, elfogadott vagy szeretett világába.

A Gellért Fürdő Mélye – Kalandok a föld alatt, június 18-19.

Az exkluzív sétán a föld alá viszik le az igazán bátrakat és kíváncsiakat! Mielőtt felújítás miatt hosszú időre bezár, néhány alkalommal még be lehet járni a Szent Gellért Gyógyfürdő alatt rejtőző titkos járatokat, alagutat, barlangot és a híres, de kevesek által látott Ősforrást is meg lehet tekinteni!
Miközben felettetek a turisták ezrei fotózzák a panorámát, budapestiek százai zötyögnek a villamoson, addig ti a kénköves pokol felé veszitek az irányt: magas páratartalomban és nagy melegben ereszkedtek alá a gépházon túlra… A kaland azonban minden megpróbáltatást megér: kiváltságos élményben lesz részetek, ha a Szent Gellért Gyógyfürdő üvegcsodái, a Zsolnay csempék és a színtiszta termálvíz bemutatásánál többre vágytok! A túra csak nagyobb gyerekekkel, 12 éves kortól ajánlott.

Fotó: imagine.hu
Nemzetek Fesztiválja – Bemutatkozik Görögország, június 18.

Itt aztán minden vár rátok, ami görög! Lesz zene, tánc, rengeteg finomság és recept-tanácsadás, gyerekprogram, nyeremények, beszélgetések, turisztikai kiállítás és még hosszan sorolhatnám.

BUDAPEST KÖRNYÉKE

Pátyi Levendulaszüret, Páty, június 18.

Első ízben kerül megrendezésre a Pátyi Levendula Ünnep. Egész napos programokkal készülnek nektek hegyen és völgyön! A levendulaszüret mellett lesz reggeli közös kávézás a korán kelőkkel, gyermekprogramok a kicsiknek és a nagyobbaknak is. A felnőtteket kiváló helyi borok – a Déberling borászattól – és fantasztikus ízek – a Cukorborsótól–, valamint Levendula shop – a Levendulakonyha jóvoltából – várja.

Levendula Szüret Budakeszin, Budakeszi, június 18-19.

Ha a pátyi szüretről lemaradtatok volna, akkor Budakeszin még vasárnap is van lehetőségetek ezt pótolni. Ha egy kellemes napot szeretnél eltölteni a szabadban, családoddal, barátoddal, kutyáddal, akkor ott a helyed! Természetközeli érzés, levendula aromaterápia, csodás virágok, levendulás kiegészítők és bográcsétel (lecsó) vár majd rátok! 

Túra a Csergezán Pál-kilátóhoz, Nagykovácsi, június 18.

Emlékeztek még Fekete István könyveire? És a könyvekben szereplő illusztrációkra? Ezen a túrán szeretnék nektek megmutatni annak a tájnak egy szeletét, ami a kiváló magyar festő, grafikus és illusztrátor, Csergezán Pál egyik legkedvesebb erdőterülete volt. Hogyan függ össze az első két kérdés Csergezán Pállal? Nos, Ő illusztrálta Fekete István műveit, amihez nem kevés ihletet gyűjthetett össze azokban az erdőkben, amerre ez a túra vezet majd.

Nagy Gombatúra, Szentendre, június 19.

A Dömörkapu Rengeteg szervezésében Nagy Bendegúz gombaszakellenőr ismét bevisz titeket a Rengetegbe. Vigyetek kosarakat és szedjetek sok-sok finom gombát! Menet közben Bendegúz mindent elmesél nektek a gombákról. Ha szeretnétek, recept ötleteket is ad majd. A túra után visszatértek a Rengetegbe és kiértékelitek a szedett gombákat. A túra 10-kor indul, 9-től lehet gyülekezni egy finom kávé és friss croissant mellett a Rengeteg büfénél.

BALATON

Levendula látványlepárlás, Tihany, június 18-19.

Illatos levendula lepárlás-bemutatóra invitálják az érdeklődőket a Levendula Hetek hétvégéin (június 18-19., 25-26., július 2-3.) napi két alkalommal a Levendula Ház Látogatóközpont kertjébe. A térítésmentes programra nem szükséges előzetes jelentkezés.

Szigliget Várudvar Fesztivál, Szigliget, július 17-19.

A Szigliget Várudvar Fesztivál három napon át hozza el nektek a nyár igazi hangulatát és nyitja meg a szezont a Balaton felett egy szinttel. Koncertek (Follow The Flow, Honeybeast, Fran Palermo, Carson Coma, Bohemian Betyars), fényfestés és street food különlegességek várnak majd titeket.

Bodorka – a Balaton legnagyobb akváriuma, Balatonfüred

Balatonfüred egyik legnépszerűbb látogatóközpontja, ami egyben a Balaton legnagyobb akváriuma, a Tagore sétány platánokkal tarkított igéző, virágos környezetében helyezkedik el. A Bodorka Vízivilág Látogatóközpontban összesen 19 akvárium, 2 terrárium és egy kerti tó került kialakításra, ahol Magyarország védett állatai közül többel is megismerkedhetünk. A több, mint 30 balatoni halfajt bemutató Bodorka nem véletlenül vált kicsik és nagyok, fiatalok és idősek kedvencévé, hiszen a Balatonban megtalálható különböző halfajok mellett két további akvárium hivatott a tengerek élővilágát szemléltetni.

Levendula szedd magad hétvége, Balatoncsicsó, Balázs-hegyi levendulás, június 18-19.

Idén is megnyitják a Szent Balázs-hegyi Levendulásban a szedd magad hétvégéket, hogy aki eljön, telepakolhassa a kosarát illatos levendulával. A rendszeres májusi esőnek és a meleg júniusnak köszönhetően gyönyörűek a bokrok, még szebbek lesznek virágba borulva, úgyhogy érdemes meglátogatni. A szokásos és mesés Borganika grill ebédre ismét számíthattok.

ORSZÁGOS

Ősmaradvány gyűjtés a Geodával, Tardos, június 19.

Kivételes programra nyílik lehetőség a GEODA kiállítás vezetésével! A Gerecse-hegységben Tardoson található egy, a mai napig működő külszíni vörös mészkő bánya. Az ott kitermelt mészkő számtalan kerítés, térkő, kút, épület külső-belső díszítésében köszön vissza. Biztos sokan észrevettétek már a csiga formájú lenyomatokat ezekben a kövekben. Ma már tudjuk, hogy nem csigáról van szó, hanem az ammonitesz nevű fejlábú, puhatestű mészből épült otthonáról. Most itt a lehetőség, hogy egy igazi bányában ti is gyűjthessetek több millió éves ősmaradványokat! Korhatár: iskoláskorú gyermekektől felnőttekig.

Kultúr Pince Zenei Fesztivál, Tök, június 17-18.

Hosszú kihagyás után a remek hangulatú töki pincesoron újra megrendezésre kerül a töki Kultúr Pince Zenei Fesztivál, ahol a finom borok, gasztronómiai remekek mellett helyet kap a festészet és a zene, és természetesen a gyerekekre is gondoltak a szervezők.

Süsü Családi Fesztivál és Bagaméri Fagyiünnep, Kisújszállás, június 19.

A kisújszállási fesztivál tulajdonképpen a település családi napja, így a programok is úgy lesznek összeállítva, hogy minden korosztály jól érezze magát. Természetesen a programok közül a legtöbb a gyerekeknek szól, így biztosak lehetünk abban, hogy jól fogja magát érezni a család.

MÉGIS OTTHON MARADTOK? SEBAJ!

Arra az esetre is van programjavaslatunk, ha valamiért nem tudnátok, vagy nem szeretnétek kimozdulni otthonról: süssetek, főzzetek együtt a gyerekekkel, Már megint a konyhában rovatunk receptjei mindig rendelkezésetekre állnak.

Csodás, verőfényes hétvégét nektek! ?


Kiemelt kép: Gustavo Fring