Gyereknap környékén, ha nem vagyunk résen, lazán besétálhatunk a felesleges-haszontalan-csupaműanyag ajándékok csapdájába. Pedig annyi nagyszerű, hasznos és környezetbarát játékot vagy közös programot is vehetnénk helyettük. Kedvenceinkből készítettünk egy listát az élhetőbb, zöldebb, gyerek- és földbarátabb gyereknapért.

Az ajándéktippeken túl pedig azt is megtudhatjuk, hogy a készítőiknek miért fontosak ezek játékok, kit mi motivál.

Krétatáblák – A Táblás műhelyéből

Rajztáblák, festő- és krétatáblák – okostelefon, tablet, A4 és A3 méretekben.

” Krétázható termékeket készítek, mert fontosnak tartom az analóg alkotás örömét. A kézzelfogható, színes élményt a gyerekek újra és újra átélhetik tábláimon. Azt szeretném, hogy a gyerekek tartós és egyszerű eszközökkel saját kreativitásukat bontakoztassák ki. Ezért készülnek kézműves műhelyemben a krétázható táblák.” Baglyas Gyuri, www.atablas.hu

Gyógynövénypatika kártyajáték – HerbClinic

  •  A játék célja az, hogy megtanuljátok, melyek azok a gyógynövények, amelyeket a mindennapi panaszok – mint például nátha, hasmenés, bokaficam, láz stb. – kezelésére lehet alkalmazni.
  • Húszféle gyógynövény alkalmazását sajátíthatjátok el a társasjáték során, amelyeket a saját házipatikátokként állíthattok össze otthon.
  • Húszféle tipikus mindennapi panasz lett összegyűjtve a játékhoz, amelyet gyógynövények segítségével ki lehet kezelni.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek már kicsi korban beletanuljanak, hogyan tudják magukat gyógyítani és egészségesen tartani. Ez a gondolat ihlette a Gyógynövénypatika kártyajátékot, amely 2022 áprilisában jelent meg magánkiadásban.” Szarvas Niki, www.herbclinic.hu

helART – fajátékok

FALEVELES FORMAILLESZTŐ:

Szemlélteti az egyes fafajok levelének formáját és a fa erezetét. Tömör fából készül, mérete kb. 20×30 cm.
Nagyon régóta szerelem nálam a fa és a fából készült termékek, ez a termék azért készült, hogy minél kisebb kortól kezdve segítsen megismerni a gyerekek számára a különböző fafajokat.” Nagy-Somlai Helga

MONTESSORI FORMAILLESZTŐ:

A termék különlegessége, hogy maradékanyagból készül, csökkentve a hulladékot, ezáltal azonban a termék színe eltérhet a képen láthatótól (a felhasznált anyagok: juhar, kőris, cseresznye, éger, dió, fekete dió).
A termék a montessori alapformák alapján készült, melyekkel könnyen megtanulhatják a kicsik a különböző méretek közti különbséget.

MÁJUSI KIRAKÓ:

Az Év kirakó negyedik és ötödik  darabja. Kézzel készült termék, gyerekbarát, az EN-713 szabványnak megfelelő felületkezeléssel. Segít fejleszteni a szín és forma tanulást.

Érdemes élni a gyereknapi akcióval: 2022. május 25-ig!

Betűk? Képben vagyok! – fejlesztő pakk

A BETŰK? KÉPBEN VAGYOK! ábécében a betűk és a hozzájuk rendelt képek alakja egyedülálló módon megegyezik, ezért rendkívül könnyű megjegyezni, melyik milyen hangot takar. Végre a kíváncsi óvodások is választ kaphatnak a betűkkel kapcsolatos kérdéseikre és az iskolásoknak is nagy segítség. Olvasástanítás helyett észrevétlenül olyan képességeket ad a gyerekek kezébe, ami megkönnyíti az iskolai írás- és olvasástanulást (hangtudatosság, vizuális memória). Ezáltal segít elkerülni az első iskolai kudarcélményt, és hosszú távon kedvezően befolyásolja a helyesírást, a szövegértést és a tanulási eredményt. A 4az1ben multikártyával pedig számos játékot tudtok játszani otthon, a strandon, vagy útközben.

„A saját gyerekeim kérdéseire válaszolva született meg a könyv és akkor még csak sejtettem, ami mára bebizonyosodott: óriási segítség a mai generációnak a képi alakazonosság és pont azt a képességet fejleszti, amiben a mai gyerekeknek a legnagyobb a hátrányuk. Bizonyított az iskolákban is, így már reformpedagógiáról beszélhetünk. És ami a legfontosabb: imádják a gyerekek (és a felnőttek is) a mai, friss képeket, észre sem veszik, hogy tanulnak!” Micskei Detti, https://betuk.hu

PanDani kalandjai könyvcsomag

PanDani kalandjai olyan kivételes mesekönyvsorozat, melyben minden meséhez fejlesztő feladatgyűjtemény, sok mozgással kísért mondóka és játék is tartozik. A feladatgyűjteményt több, mint húsz éves tapasztalattal rendelkező pedagógus szakemberek állították össze. Azt a célt tartották szem előtt, hogy a 2-6 éves korú gyermekek nagymozgásának, finom mozgásainak, kommunikációjának és gondolkodási műveleteinek fejlődését célzottan, de játékos formában, a mesén keresztül, ahhoz kapcsolódva tudja támogatni a szülő, nagyszülő vagy pedagógus.

„Minden kezdetnek van egy története, a miénk úgy indul, hogy elfelejtettünk felnőni, jártunk iskolába, tanultunk, vizsgáztunk, állásinterjúra jártunk, dolgoztunk és dolgozunk nap mint nap, van egy szerepünk a társadalomban, ami szerint éljük a mindennapjainkat, de valahol legbelül még mindig ott lapul bennünk az a kisgyerek, akinek határtalan a képzelete, aki bunkert épít egy székből és egy pokrócból, akinek szörnyek lepik el a szobáját, aki estéről estére egy mese mellett szeret elaludni és hiszi, hogy a világ lehet egy csodákkal és varázslattal teli hely.

Fontosnak tartjuk, hogy ez a határtalan képzelet és lelkesedés ne vesszen el, a gyerekek igenis álmodozzanak, játsszanak, használják a képzelőerejüket és varázsolják el magukat.” Kemény Hargita – Millenial Group, www.pandani.hu 

Baba-mama jóga online vagy személyesen

A baba-mama jógán a babákat életkoruknak megfelelően bevonjuk a jógagyakorlásba. Dalokkal, mondókákkal színesítjük számukra a gyakorlatokat, így lesz a mamának feltöltődés, regeneráció, a babának pedig játék. Csodás közösségi élmény, az anyukában erősíti a „nem vagyok egyedül” érzést. A baba hat hetes korától.

„A baba-mama jóga egy csodás eszköz, mely a mozgás, az éneklés, az érintés módszereivel segíti a baba és a mama összehangolódását a szülés után. Küldetésem, hogy segítsem az anyukákat a szülés után a testi-lelki regenerációban (pl szétnyílt hasizom), hiszen általában az első hat hét után elengedik a kezünket és bizony nagyon magányosak tudunk lenni a nehézségekkel, az érzéseinkkel.” Pad Mariann – Jóganyucik, www.joganyucik.hu

Kutyás foglalkozás & anya-lánya jóga

KUTYÁS TERÁPIÁS FOGLALKOZÁSOK 4-10 ÉVES GYERMEKEKNEK

„Gyógypedagógus-logopédus vagyok és a terápiás kutyámmal, Mikey-val különböző típusú foglalkozásokat tartunk gyermekeknek. Tudnak jönni hozzánk a gyermekek egyéni kutyás foglalkozásra, vagy kis csoportos programokra. Vannak élmény terápiáink, és játékos fejlesztő, de nagyon mókás programjaink is Budapest I. és XII. kerületében. Azonban egy-egy alkalommal szívesen megyünk házhoz is, például szülinapra, vagy vidám vasárnapi gyermek programokra.” Polgári Anett & kutyája, Mikey, www.keszuljunkegyutt.hu 

ANYA-LÁNYA JÓGA

Jógázz együtt a gyermekeddel, legyen akár három éves, vagy bármennyi idős! 

Előzetes megbeszélés után összeállítok egy számotokra megfelelő, közös jógagyakorlást. Ez a minőségi idő, melyet együtt töltötök, szuper lehetőség az együttlétre, a kapcsolódásra. A sok páros gyakorlat támogatja az egymásra figyelést, az összehangolódást, az alkalmazkodást, segít megérezni azt, hogy milyen támogatva lenni, támogatni. A közös gyakorláshoz nem szükséges előzetes jógás tapasztalat.
Várlak szeretettel gyermekeddel, jógázzunk együtt az I. kerületben.”
Anett, www.keszuljunkegyutt.hu

Photo by Yan Krukov