Mozgalmas hét elé nézünk, mely alkalmat ad dolgaink átgondolására is. A Nap a hét első felében még a Kos jegyében vándorol, így a cselekvésnek, új dolgok elindításának van ideje. Csillagképi értelemben csütörtökig a Halak felfelé úszó halának energetikai terében jár, így most van ideje kiemelkedni az ördögi körből. Gondoljuk át, lássuk meg, mi mindent ismételgetünk az unalomig újra és újra? Tegyünk most azért, hogy megszabaduljunk eme ismétlődésektől, és magasabb szintre léphessünk.

A hét folyamán több szépséges csillagüzenettel találkozhatunk. Csütörtökön újholdat ünnepelhetünk, de fő világítónk, a Nap is jegyet vált majd a zodiákus körön. Nézzük most részletesen, mit tartogatnak számunkra e napok!

Heti Holdnaptár

A Hold a hét elején csökkenőben van. Ez az időminőség alkalmas a feleslegektől való szabadulásra: selejtezésre, méregtelenítésre, rossz szokások elhagyására, fogyókúrára például. A hetet a Halakban kezdi. A hétfői nap romantikus hangulatban találhat minket – indítsuk a hetet egy randival vagy alkossunk, meditáljunk. Fürdőbe menni is szuper nap a mai. Kedden kora hajnalban a Hold a Kosba lép. Mostantól energikusabbak lehetünk, szívesebben indulunk neki, hogy meghódítsuk a hétköznapokat. Főzzünk valami finomat és figyeljünk a kommunikációnkra! Ha szeretnénk, kihasználhatjuk az időminőséget egy jó fűszeres mexikói vagy indiai kajára – ha azonban dühvel, gyomorsavtúltengéssel, vagy magas vérnyomással van dolgunk, részesítsük előnyben a kevésbé intenzív, kesernyés ízeket (így például a salátát, rukkolát és a cukkinit, csípős fűszerezés nélkül). Csütörtökön kora reggel újholdat ünnepelhetünk a Kos zodiákus legvégén, az Al Rischa csillag alatt. Erről az alábbiakban még bővebben írok – nagy lezárások ideje van, s azután rögtön új utakra indulhatunk. Szinte csak néhány perccel Nap és Hold egzakt együttállása után a Hold rögtön át is lép a Bika zodiákusába, s innentől annak jön el az ideje, hogy lelki stabilitásra tegyünk szert, és foglalkozzunk az anyag világával. Kényelmünk megteremtésére, pénzügyeink átgondolására, alkotásra egyaránt alkalmasak a Bika Hold napjai. Szombaton dél tájban az Ikrekbe ér a Hold, s itt is halad a hétvége hátralévő részében – szuper napok hát ezek arra, hogy kimozduljunk, társaságba menjünk, vagy akár tanulmányainkba, intellektuális megismerésbe vessük magunkat.

Csillagüzenetek, bolygó fényszögek

HÉTFŐN a Merkúr a Cet csillagkép legfényesebb csillaga, a cethal orrát jelölő Menkar csillag alatt halad. Már hajnali álmainkban is kaphattunk üzenteket, de érdemes némi befelé figyeléssel is megtámogatni ezt az energetikát, melynek lényege önmagunk kidolgozása.
A Cet csillagkép az égi egyenlítő alatt helyezkedik el, így elsősorban ösztönvilágunk tengerében úszkál. Feje azonban kiemelkedik onnan, már az égi egyenlítő fölé ér, s ezzel érzelmeink és belső késztetéseink tudatosodásáról üzen.

Értő figyelemmel szemlélve működéseinket, érzelmeinket, reakcióinkat a mai napon sokat tehetünk tudatosságunk növeléséért.

Hirtelen, váratlan, zseniális sugallatokkal is gazdagodhatunk, hiszen a Merkúr épp együtt áll az Uránusszal is!

Megérthetjük, mit miért teszünk, s így már képesek leszünk döntést hozni róla: a jövőben is ugyanígy szeretnénk-e működni? Megérthetjük, hol van szükség önmeghaladásra.
Ezzel párhuzamosan pedig azon is gyümölcsöző lehet most elgondolkodni, miben van ideje számunkra a megújulásnak testi, lelki, szellemi szinten.
Megérthetjük, mit miért teszünk, s így már képesek leszünk döntést hozni róla: a jövőben is ugyanígy szeretnénk-e működni? Megérthetjük, hol van szükség önmeghaladásra.
Ezzel párhuzamosan pedig azon is gyümölcsöző lehet most elgondolkodni, miben van ideje számunkra a megújulásnak testi, lelki, szellemi szinten.

KEDDEN kora hajnalban a Hold a Kosba lép.
A délelőtt folyamán a Vénusz kvintilt ad a Neptunusznak, így kifejezetten érdemes megnyitni érzékelésünket akár meditációban, a pillanatra hangolódással, akár a művészetek segítségével – szép élményekben lehet most részünk. Ráérezhetünk lelkünk legmélyére, önmagunk elől is titkolt vágyainkra. Az Ikrek Vénusz kapcsolatainkon dolgozik elsősorban, így ez a terület most erősen érintett. E kvintillel az Unio Mysticára, a szerelmes egység titkaira is ráébredhetünk.
Ebédidőben a Nap eléri az Androméda galaxist, miközben még együtt áll a Jupiterrel, s kvadráttal kapcsolódik a Plútóhoz is.

Ideje van az önként vállalt áldozat meghozatalának – méghozzá azért, hogy most valóban új utakra indulhassunk, új dolgokat hívhassunk be, áttöréseket érjünk el! Eme áldozat most – kiemelkedően a mai napon – nagy erejű tisztulást, eddigi sorsterheink letételét hozhatja el.

Jutalma az önmegvalósítás, sorsuralás. Ha meghozzuk az áldozatot (s ez lehet akár régi, rossz berögződéseink, hitrendszereink elengedése, vagy érdemi cselekvés céljainkért), az segíteni fog minket abban, hogy érvényre juttassuk életünkben a szeretet bölcsességét, s e szerint éljünk!

CSÜTÖRTÖKÖN a hét legmozgalmasabb napjához érkezünk. Még éppen a nap kezdetén (00:10) a Vénusz az Aldebaran alá ér. Ez a Bika szeme, legfényesebb csillaga, a Világ egyik tartó oszlopa a hagyomány szerint, mely a stabilitás üzenetét hordozza.

Elérkezett hát az idő, hogy ráérezzünk, mi az, amit igazán szeretünk csinálni – mert az lesz termékeny, amiben szerelem van! Abból lesz valódi anyagi bőség, az hoz stabilitást, amiben benne van a szenvedélyünk. Kezdjük hát el azt teremteni, anyagba önteni, egészen konkrétan, kézzel foghatóan létrehozni!

S mivel a Vénusz itt az Ikrek jegyében jár, a cselekvés módja is ehhez igazodhat a maximális hatékonyság érdekében – vagyis működjünk együtt a társsal, társakkal, beszélgessünk, vizsgáljuk meg a dolgokat intellektuálisan is, tanuljunk róluk… A mai nap a teremtésé, a szerelemes, örömteli alkotásé, a stabilitás megteremtéséé, a termékenységé. Éljünk eme gyümölcsöző lehetőséggel!

Újhold, új útra lépés

Szintén csütörtökön, kora hajnalban a Nap eléri a Halak Al Rischa csillagát, majd a kora reggeli órákban újholdat ünnepelhetünk a Kos zodiákus utolsó fokán, továbbra is az Al Rischa csillag alatt – még mindig (távolodó) együttállásban a Jupiterrel, ráadásul éppen a 12. házban. A nap folyamán bepontosodik a Nap-Plútó kvadrát is.
Hónapok óta tart már a folyamat, amelynek középpontjában a külső-belső rendrakás és az összegzés, számvetés, gyógyulás áll, miközben már indulnak az új sorskörök. Ennek egyik tetőpontja ez a nap.
Érezzük és éljük, hogy ideje van egy teljes sorskör lezárásának! Az összegzés, számvetés napja a mai, amikor végleg lezárhatjuk, befejezhetjük mindazt, amit már ideje meghaladnunk – régebb óta húzódó folyamatokat is beleértve! Ma tökéletesen rálátunk, mi van a lelkünkbe írva, mit szeretnénk már abbahagyni végre, vagy éppen az utolsó simításokkal tökéletesíteni – hogy továbbléphessünk. Mindez komoly gyógyulást is hozhat. És amint e megértés nyomán az elhatározás létrejön, bensőnkben kinyílik a kapu, melyen keresztül az ördögi körből kiszabadulhatunk.
Szabadulásunk pedig azonnal és erőteljesen bekövetkezik, amint a Nap eléri a Halak csillagkép felfelé úszó halacskáját, s szinte teljes szinkronban a Holddal, a Bika zodiákusába lép, majd szombat éjjel eléri a Kos csillagainak terét. Csütörtök reggeltől tehát a karma köréről való kiemelkedés, az ezért való cselekvés ideje jön el, majd szombat estével aktiválódik a Kos csillagainak üzenete: teljesen új sorskört indítunk már szellemi értelemben is, megértéseinkkel gazdagodva, a fizikai világ napév indító tapasztalatait is integrálva megyünk tovább. Hitünk erejével bontunk le minden önkorlátozást, merev szellemi keretrendszert a következő időszakban.
Fizikai síkon pedig a Bika havával elérkezik a dolgok stabilizálásának ideje. És itt ér össze az Újhold és a mai nap másik, följebb olvasható szépséges üzenete: a Vénusz-Aldebaran találkozó.

Mert ami most indul, amire most ráléphetünk, az a szív igaza szerinti út. Ez vezet minket a harmónia, a szerelmes létezés, a biztonság és boldog bőség felé.

Szintén kiemelkedő lehetőségeket hordoz az újhold Plútóval alkotott kvadrátja, melynek nyomán most sorsfordító tisztítás, tisztulás valósulhat meg minden szinten.
S itt van még a Felszálló Holdcsomópont, mellyel ugyancsak együtt áll az áprilisi újhold – a tudatosodás idejét mutatja, s ugyanakkor útkereszteződésre utal a sorsúton.
Érdemes ezt az újholdat elvonultan tölteni a világ zajától, hogy valóban élhessük ajándékait.

Hétvégi csillagüzenetek

PÉNTEKEN lehorgonyoz a Merkúr, hogy aztán – földi szemmel nézve – hamarosan visszafelé induljon kicsit. A retrográd mozgást a Menkar csillag alatt kezdi meg, miközben a Holddal is találkozik, s már majdnem eléri az Uránuszt. De mit üzen nekünk ezzel? Ahogyan én fordítom eme égi jeleket, valamilyen fontos beavató tudásért kell most visszaindulnunk. Olyasmiért, ami a fentebb már említett testi-lelki-szellemi megújulást, tisztulást, önmagunk kidolgozását segíti. A Kos fejéig hátrál majd, s onnan indul újból előre május közepén. Útja során találkozik a Nappal, de elhalad a Hamal csillag alatt is, s elhozza számunkra a rálátás ajándékait.

SZOMBATON dél körül a Hold az Ikrekbe lép.
A Mars a Sirius csillag alatt halad el – a mai nap felhívhatja a figyelmünket arra, hol van helye az önmeghaladásnak, ha a szeretet törvényét akarjuk követni.

VASÁRNAP a Nap és a Mars kvintilje pontosodik be. Ma is érdemes érzékeinket kiterjeszteni, s jelen lenni a pillanatnak – a transzcendens mutatkozhat meg számunkra.

Csillag Enikő asztrozófus, tarot tanácsadó, holisztikus életmód mentor

banner

Photo by: pixabay.com