Nekem mindig nagy élmény hallgatni Andi és Fruzsi beszélgetéseit, de ha most épp nincs időd rá, íme egy kivonat, hogy mi is ez az egész. A mostani téma: a GASZTROPSZICHOLÓGIA. Czecz Fruzsina pszichológusként megy be a konyhába, szóval fél lábbal itt, fél lábbal ott – egy igazán friss területre tévedt. Ez nem csak irtó érdekes, de azt gondolom, hogy nekünk, elfoglalt anyukáknak – ha szeretnénk önismerettel foglalkozni, de esélyünk sincs kijönni a konyhából -, igazi mentőöv is lehet.

A gasztronómia és a pszichológia szavakat mindannyian értjük, de hogyan jön össze ez a kettő?

Mindennek van lélektana, az evésnek, az étkezésnek, ételkészítésnek is, csak nem annyira elterjedt még, hogy létezik ilyen, hogy gasztropszichológia és táplálkozáspszichológia.

Nem feltétlenül az evészavarokról van itt szó, hanem arról, hogy az egészséges embereknek mit tud adni az ételkészítés, a táplálkozás. Mi alapján választanak ízeket, milyen szimbólumok, történetek, emlékek kapcsolódnak egy-egy ételhez vagy konyhai tevékenységhez.

Segíteni tud az önismeretben, a kommunikáció javításában. Gondoljunk csak arra, hogy milyen jól működnek a céges csapatépítő főzések vagy a főzős randik – ez is hasonló, csak nagyobb szerepet kap a pszichológia, mint a főzés.

Én arra használom, hogy a kliensek élettörténeteit, a bennük rejlő szimbólumokat, emlékeket ízeken keresztül tekintjük át. Ha már valaki elkezd beszélni a gyerekkori kedvenc ízeiről, a nagymamánál töltött nyarakról, vagy az életben betöltött szerepeiről és a hozzájuk társítható ételekről, ízekről – egy olyan kapcsolóhoz érkezünk, ami nagyon könnyen megnyit kommunikációs csatornákat, elfeledett eseményeket… Pillanatok alatt ott vagyunk a lényegnél, pedig csak ételekről beszélgettünk. Vagy mégsem.

Hogyan fordul a pszichológus figyelme ilyen irányba? Ezen a területen még nem vagytok sokan, igaz?

Valóban, elég kevesen foglalkozunk gasztropszichológiával. Magyarországon Dr. Forgács Attila honosította meg, ő hosszú évek óta foglalkozik az evés lélektanával. Én úgy kerültem közel ehhez a témához, hogy imádok főzni és enni. Számomra az étel sokkal több annál, mint éhségcsillapítás. Évekkel ezelőtt, egyszer főzés közben észrevettem magamon, hogy milyen hasonlóan működöm a konyhában, mint a hétköznapokban. Milyen sok tulajdonságom, személyiségjegyem kiderül egy egyszerű főzés során. Ez az alapgondolat inspirált arra, hogy másokat is megfigyeljek, megkérdezzek, kutassak a gasztronómia és a lélektan közös halmaza után.

A táplálkozáspszichológiában is képzem magam, ami arról szól, hogy a különböző ételek hogyan tudják befolyásolni a hangulatunkat, lelki egészségünket. Ezen a területen leginkább depresszióra vonatkozó kutatások vannak.

A kutatások egyszerre elméleti és gyakorlati oldalt is érintenek, ugye?

Foglalkoznak a tudatos főzéssel, táplálkozással, a tápanyagok idegrendszerre, hormonrendszerre, érzelmekre gyakorolt hatásával. Ugyanakkor hangsúlyozzák azt is, hogy a főzés milyen kreatív, meditatív, szinte terápiás folyamat is lehet, amikor szigorúan a jelenben kell lennünk – igazi mindful tevékenység.

Miért nyúlunk az édességekhez, amikor szomorúak vagyunk?

A Bridget Jones-filmekből gyorsan megtanultuk, hogy fagyis bödönt vegyünk magunk elé, ha rossz kedvünk van… Ez sok szempontból magától értetődő válasz a negatív hangulatra, hiszen édesség fogyasztásakor endorfin szabadul fel, amit „örömhormonnak” is szokás nevezni. Az édes ízhez érzelmileg, réges-régi emlékekkel is tudunk kapcsolódni. Ha ilyen ízt éreztünk, az nagy valószínűséggel valami jót jelentett, vegyük például a gyerekkori csokik, sütik, cukorkák történetét.

A kutatások szerint viszont sokkal szerencsésebb és tudatosabb döntés lenne, ha hangulatjavítóként a mediterrán diéta szerinti ételeket választanánk (zöldségeket, magokat, könnyű húsokat, mondjuk egy tonhalsalátát). Ezek hosszútávon segítenek megőrizni a testi-lelki egészségünket, és az egészségtudatos döntés meghozatala már önmagában örömmel, büszkeséggel tölthet el minket.

Akárhogy is keresek az emlékeim között, mindig valamilyen sütemény volt a vigasztaló étel.

Nincs azzal semmi baj, ha időnként megeszünk egy szelet tortát vagy ha rossz kedvünkben anyukánk almáspitéje után ácsingózunk. A mérték, a tudatosság és a miértek lesznek a lényegesek. Érdemes kibogozni a vigasztaló ételek mögött rejlő emlékeket: miért pont az az íz képes arra, hogy megnyugtasson? Kihez kötődik? Mikor ettünk olyan ételt utoljára?

Aki nem szeret sütni-főzni, azzal valami gond van?

Dehogy! 😊 Az étellel mindenkinek van valamilyen kapcsolata, nemcsak annak, aki naponta háromfogásos menüt főz a családnak. Van például, aki tökéletes kukta, és remekül dolgozik mások keze alá. Más pedig inkább a szomszéd étteremből rendeli az ételt, mert nincs kedve/ideje beállni a konyhapult mellé. Ilyenkor tudunk például az étkezéshez, tápláláshoz szorosan kötődő bizalomról beszélgetni, vagy érintjük a háziassággal kapcsolatos mintáit. Az étkezés mindenkinél igen fontos téma, akkor is, ha nem tud róla. Egy amerikai kutató szerint naponta 200, étkezéssel kapcsolatos döntést hozunk – és ezek többségét észre sem vesszük…

Annak, akit ez mélyebben érdekel, mit tudsz ajánlani?

A gasztropszichologia.hu oldalt folyamatosan bővítem cikkekkel, és indulnak önismereti kurzusaim is. Épp a jövő héten kezdődik az „ÖNISMERET GASZTRONYELVEN” című tréning, ami egy kiscsoportos, fél éven át tartó program lesz. Az ízeket hívjuk segítségül ahhoz, hogy családi történetekről, emlékekről, döntésekről, szerepekről beszélgessünk. A folyamat célja az önismeret mélyítése.
Ezek a csoportok már megteltek, de tervben van, hogy indulnak majd újabbak. Addig is, ha valakinek van kedve, kezdje el megfigyelni a saját, konyhai működését és az ételekhez való viszonyát. Jóízű kaland lesz! 😊


Photo by George Milton from Pexels