Sokan menekülőre fogják már csak a „tökfőzelék” szó hallatán is. Pedig érdemes adni ennek az ételnek még egy esélyt. Ám ha szereted nincs mit magyaráznom. Íme a tökfőzelék frissítő változata forró nyári napokra!

HOZZÁVALÓK

  • 1 közepes spárgatök
  • 1 fej hagyma
  • 1 kis doboz joghurt/kefir/tejföl
  • fél citrom
  • pici olaj

MIÉRT MÁSKÉPP?

Költözés után ért a váratlan felismerés, hogy a tökgyalum valahol heverészik, csak nem az új lakásban. Pár másodperc kétségbeesés után úgy döntöttem, ha nincs, hát nincs, és felvágtam kis kockákra a tököt. Ezt a rögtönzött technikát azoknak is ajánlom, akik eleve gyalultan veszik a tököt, hogy ne kelljen vele babrálni. Így spórolhatnak, hiszen a gyalult tök többe kerül, mint az egyben lévő.

KEZDJÜNK IS HOZZÁ

  • Meghámozom a tököt – és ahogy fent is írtam – felkockázom ízléses kis darabokra. Besózom.
  • A hagymát apróra vágom és pici olajon megfuttatom.
  • Ha a hagyma már nem roppan, ráöntöm a sótól levet eresztett tököt és csak addig főzöm, hogy még maradjon mit harapni rajta. Ne legyen szétfőve!
  • A joghurtot (vagy kefirt, vagy tejfölt) összekeverem először csak egy kanál forró tökkel, majd adok hozzá még. így nem fog összeugrani a joghurt.
  • Jöhet bele az apróra vágott friss kapor, majd ízlés szerint a citromlé és ha még szükséges, egy kis só.

Mivel nem adok a tökhöz vizet, ezért habarásra, rántásra sincs szükség. Ezért lesz igazi nyári frissítő étel. Meg persze a citromlé miatt.

Jó étvágyat!


Keresd további receptjeinket a Már megint a konyhában rovatunkban!