Én vagyok a korábban említett színházi kémbarátnő és mivel meg lettem szólítva, ajánlok is egy előadást. De szerintem ne kispályázzunk, ugorjunk rögtön mély vízbe: ha már végre otthonról is elérhetővé váltak színházi előadások, legyünk merészek és szeressük meg a balettet! Január 16-án itt is a tökéletes alkalom, ugyanis elérhetővé válik A vágy villamosa című balett a Magyar Nemzeti Balett előadásában. Én hétszer láttam és novemberre is volt jegyem, úgyhogy azt hiszem, kimondhatjuk, hogy nekem ez az előadás bizony tetszik. Mindig tud újat adni, mindig lenyűgöz a táncosok teljesítménye és (legyünk őszinték) teste, mindig megérint a történet, és újabb és újabb érzéseket fedezek fel magamban általa. Már pusztán a zene hallatán vagy az előadás egyik képkockájának a látványától képes vagyok elsírni magam. Természetesen most még idáig nem kell eljutni (persze lehet, hogy ide soha nem is kell, ezt mindenkinek a saját megítélésére bízom).
Miért vagyok benne biztos, hogy ez még a legkezdőbb, balettnek zsigerileg ellenálló nézőnek is tetszeni fog?

  • Ez nem a klasszikus, spicc cipős, tütüs előadás kicsit bugyuta történettel és sok töltelék tánccal, amit még a legelvetemültebb rajongó is un néha (csak soha nem fogja bevallani), hanem egy színházi előadás, amelyben szavak helyett mozdulatok segítségével ismerjük meg a történetet.
  • Szavak nélkül pedig azt tapasztalom, hogy máshogy, máshol hatnak a látottak, a szívemnek egy másik részét találja el, és mélyebb, szavakkal megfogalmazhatatlan érzéseket vált ki. Egész más katarzist okoz, mint egy prózai mű.
  • Tennessee Williams története ismert, ha máshonnan nem, a filmből, de higgyétek el, elfelejtitek Marlon Brandót az előadás végére, ugyanis… [azért ezt kötve hiszem. szerk]
  • ez a lehető legjobb szereposztás (ez szerintem a balettben kulcsfontosságú, de erről majd később írok, amikor már mindenki megszerette a balettet), a két főszereplő ráadásul az életben is egy pár, ami különös energiákat hoz a színpadra. Nem mellesleg Majoros Balázs, alias Stanley a plátói balettos szerelmem kedvenc táncosom.
  • Soha nem láttam sem szeretkezést, sem megerőszakolást ez előtt táncelőadásban. Míg az előbbi az egyik leggyönyörűbb, amit valaha színpadon láttam, utóbbi annyira fájdalmas, hogy minden alkalommal a bőrömön érzem a kellemetlen érintéseket.
  • Ehhez az elképesztő erejű hatáshoz Dés László zenéje is nagyban hozzájárul, nem is értem, miért nem kapott nagyobb publicitást miatta. A zene tökéletesen kiegészíti a mozdulatokat, helyettesíti a szavakat és facsarja a szívet. És magyar a koreográfia is, Venekei Marianna nevét mindenképp szeretném leírni, mert imádom, amiért ezt megalkotta nekem. Ezt egyszer a semmiből előugorva meg is mondtam neki, úgy nagyjából ötször egymás után, remélem, már túltette magát a sokkon.
  • És végül, ha valaki attól félne: a férfi táncosok nadrágban vannak, nyugi, nem látszik át semmi nyugalmat megzavaró dolog.

Egyetlen óvatos figyelmeztetés: pasikat azért ne ültessetek magatok mellé. Saját tapasztalat, hogy még a legszerelmesebb férfi se bírja, megunja egy idő után. Legyen ez inkább egy virtuális, barátnős színházi élmény. Vagy inkább tartsd meg magadnak, és élvezd ki, hogy most elkezdődik az életedben valami új: valami nagyon posh, otthonról a kanapéról, a pasi pedig aznap vállalja az esti rutint helyetted. Megkérdeztem az Operaházat, a felvétel nem érhető el később, csak a megadott időpontban, tehát 7 órakor indul és kb. 22:30-ig tart.
De megéri a sok szervezkedés. Kíváncsi vagyok, hogy hogy tetszett. Megírjátok?

Fotók: opera.hu – az Opera Kommunikáció engedélyével

Jegyvásárlás itt. Bővebben az előadásról itt. Ajánló videó itt.