A szerkesztőségben mindenki lázban ég az októberi fő témánktól, a női köröktől. Nem csodálom, hiszen ezek a női együttlétek varázslatos módon működnek. Bár a kínálat szerencsére óriási, ennek ellenére nekem sikerült egy olyanra ráhibáznom, amely Magyarországon (még!) nem működik.

Mint háromgyerekes – sőt háromlányos – anyuka, azon kezdtem el morfondírozni, hogy jelenlegi helyzetemben, vajon milyen vezetett női körben merülnék el úgy igazán, mi esne igazán jól a lelkemnek. Felpattintottam a laptopot és kisvártatva a neten kalandoztam, hogy megtaláljam az igazit. El kell, hogy áruljam, a kínálat pazar. Találtam olyan kört, amit pszichológus vezet, olyat, amit egy táncterapeuta, vagy olyat, amit egy képzőművész, de akár egy szakrális női kör mellett is letehetném a voksomat. Tulajdonképpen mindegyikbe azonnal belevágtam volna, de olyan élményt szerettem volna, amibe a lányaimat is bevonhatom, ahol sikerül talán még közelebb kerülnünk egymáshoz, még jobban megértenünk egymás gondolatait, rezzenéseit.

Úgy vélem, hogy a meglehetősen hosszú keresgélés után – legalábbis nekem úgy tűnt –, sikerült megtalálnom egy – rusnya kifejezéssel élve – piaci rést. Ugyan az anya-lánya kapcsolat, mint téma, a legtöbb női körben felvetődik, azonban egyáltalán nem úgy, hogy az anya és a lánya is részt vesz ugyanazon a beszélgetésen. Bevallom, hogy kicsit csalódott voltam.

Aztán azon kezdtem el tépelődni, hogy talán nem hiába nincsnek ilyen körök.

Mivel nem vagyok az a feladós típus, újra nekiveselkedtem, és ekkor már csak külföldi oldalakon kezdtem el keresgélni. Hogy mire jutottam? Szerintem nem nehéz kitalálni. Nemhogy anya-lánya köröket (mint pl. ezt, vagy ezt), hanem ezzel foglalkozó szervezeteket – akik professzionálisan felkészítenek egy ilyen kör vezetésére –, sőt könyveket is találtam.

Vajon miért van ez a különbség? Itthon nincs rá érdeklődés? Nincsenek erre felkészült szakemberek? Netán ez egy újabb magyar tabu? A választ ugyan sehol sem találtam, de egy szó mint száz, hiányoztok magyar anya-lánya női körök! Szükség van rátok!

Valaki indítson gyorsan egyet! Én és a lányaim biztosan ott leszünk.


Frissítés! A cikk megjelenésekor jelentkezett két csodálatos hölgy Székesfehérvárról, hogy ők tartanak ilyen köröket, csak – egyelőre – nem hirdetik magukat. Róluk a későbbiekben írunk még. Addig is, egyikük, Paulina Nyebolszin dúla honlapját itt találod.

Leadfotó: Andrew Lozovyi