A rendezvényre érkeztél? Kérdezi az helyes srác a pultban, ahogy beléptem a Kőleves ajtaján. A fenti terem felé mutat.
Annak idején, mielőtt a civil világ és az anyaság más utakra terelt volna, számtalan konferencián vehettem részt. Imádtam ezeket az eseményeket, a kis névtáblákat, az előadásokat, a svédasztalos falatok melletti beszélgetéseket vadidegenekkel. De ilyenen még nem jártam eddig: Anyakonferencia.
A Mother Nature- Anyatermészet Egyesület egy olyan programot szervezett, aminek a hatását, még most, hónapokkal később is érzem. Olyan volt az a nap, mint egy infúzió. Mintha visszakaptam volna a hitet, a reményt, a lökést. Megláthattam, hogy az anyasággal kapcsolatos nehéz szerveződések bizony máshol sem mennek könnyedén. Hogy mások is küzdenek, hogy milyen hasonlóak a problémáink, és mégis milyen sokat tudunk segíteni egymásnak.
Olyan volt az a nap, mint egy infúzió. Mintha visszakaptam volna a hitet, a reményt, a lökést.
Kezdés előtt zsizsgés, a viszontlátás és első offline találkozások öröme lengte be a termet.
Már a kezdettől érződik az az izgalmas tér, ahol az összejövő nők ereje valami egészen újat tud létrehozni. Körben ülünk, de ez mégsem feszengős, hanem igen örömteli élmény.
Döbösi Emese, a Mona elnöke és a MINE elnökségi tagja nyitja meg a rendezvényt, és mesél arról, ami összeköti a résztvevőket: mindannyian valami felemelőt, előre mutatót szeretnénk létrehozni, női közösségeket vezetünk, vagy megoldási lehetőségeket keresünk a saját közösségeinkben- természetes vezetők, mondja.
Azért jött létre ez a nap, hogy anyaközpontok, női közösségek jó gyakorlatait tudjuk megosztani egymással. Vannak köztünk olyanok, akik már sok-sok éves nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, vannak, akik haza működő közösségek vezetői és olyanok is, akik érzik a hívást, hogy létrehozzanak ilyeneket.
Mindig a nők őrizték a tüzet, mondja, és meggyújta a gyertyát a tér közepén:
„Meggyújtom a gyertyát a lángot, a nőkért, az anyákért és a jövő nemzedékéért.”
Baranyai Liza, Mona, arról mesél, hogy ez bizony az első alkalom, hogy élőben találkozunk 4 év online lét után. És milyen nagy öröm, hogy a sok fantasztikus nő, akikkel ők megismerkedtek, most egymással is találkozhatnak.
„Azért vagyunk itt, hogy legyen egy tér, ahova be tudjuk tenni, amit hoztunk. Mert együtt nagy dolgokra vagyunk képesek…
Hallhatunk ma történeteket nálunk sokkal nehezebb helyzetből induló nőkről. Fontos, hogy lássunk példákat, hogy a világ minden részén vannak nők és anyák, akik összekapcsolódnak és tudják egymást támogatni.
A MoNa célja kapcsolatot teremteni a nemzetközi folyammal, szeretnénk mi lenni az áramlat.”
Kiss Judith, Mona, az esemény egyik szervezőjeként ismerteti velünk a nap menetét – mert ugye valakinek ezt is kell. Miközben mesél, azon gondolkozom, hogy milyen harmonikusan dolgoznak ők együtt hárman, Emese, Liza és Judith. Fogalmam sincs hogy csinálják, de biztos vagyok benne, hogy az ő együttműködésük a kulcsa ennek az egésznek, ami a MoNában és körülöttük történik.
Közben megérkezik egy anyuka, szabadkozik, mert késett fél órát, de Liza megnyugtatja: „anyák vagyunk, és az anyakörökön is azt szoktuk mondani, hogy itt nem kell elnézést kérni semmiért”
Rendhagyó és vidám ismerkedési körök után egy izgalmas kerekasztal beszélgetés következik Anyaközpontok itthon és külföldön címmel. Arról beszélgetnek a hazai és nemzetközi résztvevők, hogyan lehet a nyitott közösségi nappali jellegű tereket működtetni?
Míg a délelőtt a jelenről és a múltról szólt, addig a délután a jövőkép alkotásról. Arról, hogy mi magunk mit tehetünk, együtt és egymástól tanulva, összefogva, hálózatosodva.
Egy meglepetés is szerepel a programban, amit Liza úgy vezet fel, hogy szeretnék, ha megéreznénk a közösségben rejlő erőt. Együtt lenni máshogyan is, nemcsak a gondolatok erejével.
Varga L. Sára vezeti az énekkört, és szerencsére azzal kezdi, hogy mindenkit megnyugtat: nem kell szépnek, és csilingelőnek lennie. Csak kapcsolódjunk a hangunkhoz. Mert a közösségnek és a közös éneklésnek gyógyító ereje van. Tanulunk technikákat is arra, hogy könnyebben jöjjön ki a hang – önkifejezésünk és kommunikációs gátjaink sejlenek fel, de a közös éneklés (és zajongás) öröme ezen könnyen átsegít.
Emese meséli, hogy mostanában ők is járnak éneklő kórusokba. „Amikor nők együtt énekelnek, valami olyan archaikus időkre tudnak emlékezni, amikor egyek voltak a közösséggel. El se tudtuk képzelni, hogy valaki kívül áll, mert az volt a legnagyobb büntetés. A tűz körül ülés, az együtt éneklés segített megerősíteni a közösséghez való kötödést.”
És tényleg olyan, mintha a tűz körül ülnénk, hangok és dalok, szépen lágyan, erőnek erejével szólalnak meg. Simogatva, valami régi ősi kapcsolódás, egymással, magunkkal, a közössel. Ahogy Emese mondta.
Hiába, amikor nők összejönnek, tiszta szándékkal, elfogadó és megtartó térben, akkor tényleg csodák születnek.
Várakozások nélkül érkeztem, és annyi ajándékot kaptam, amire nem is számítottam. Sok kedves szó, kapcsolódás, öröm és valami olyan mély megértés az anyaközösségek, női közösségekről, amit csak megélni lehet, leírni nem igazán.
A MoNa – Anyatermészet Egyesület munkáját a honlapjukon és Facebook oldalukon tudod követni.
Galéria:
