A krónikus fáradtság nagyon alattomos dolog, észrevétlen kúszik be az életünkbe. Első gyerek lehet, hogy sima ügy, de a másodikkal már valószínű nem pattansz ki olyan fürgén és vidáman reggel az ágyból, miután már hetek óta szoptatod egész álló éjszaka. A többi jövevénynél, pedig már nagyon komolyan mérlegre kell tenned a népességfenntartás és a saját mentális egészséged lehetséges kimeneteleit.

Az anyaság egy hosszútávú sport, de a szülésfelkészítőkön erről nem beszélnek. 

Nem figyelmeztetnek, hogy ha úgy indulsz bele, mintha rövidtáv lenne, akkor ki fogsz égni, össze fogsz omlani a táv felénél. Nem mondják, hogy minden „jó még ezt befejezem, nem hagyom félbe, bár már összesek” és „hogy néz ki ez a konyha, nem fekhetek le, amíg nincs elmosogatva” teherbírásodon túl erőltetett tett a krónikus fáradtságodnak ágyaz meg és eljön majd a nap, amikor már nem fogsz örülni a nyaralásoknak, mert erődön felüli lesz összepakolni a cuccokat és amikor egy kiborult pohár vízen összeomlasz, mert addigra már régóta a túlélésre játszol és nem fér bele egy plusz vízfeltörlés, mert egyszerűen nincs honnan biztosítani rá az energiát.

Másik dolog, amire senki nem figyelmeztet, hogy vigyázz, mert mindenki siettetni fog, de vigyázz, mert a saját ritmusod figyelmen kívül hagyása szintén eteti a krónikus fáradtság kicsiből óriássá növeszthető gömbőcét.

Ne hagyd magad siettetni!

Már a szülésednél kezdik: „még mindig egyben van anyuka? ha nem csinál valamit, akkor be kell indítanunk a szülést!” majd „még mindig nem épültél fel a szülésedből, örökké a gyerekágyban akarsz lustálkodni?” „még mindig szoptat anyuka? ennie kellene már ennek a gyereknek” majd „most komoly, hogy nem tudja a szorzótáblát negyedikben?” majd „hogy hogy nem tudja, hogy mi akar lenni és hová jelentkezzen érettségi után?”
Mert az anyasággal járó felelősség valahogy úgy alakul a társadalmi elvárásrendszerben, hogy a nő onnantól, hogy anya lesz már nemcsak a saját ügyeiért, hanem a gyerekei ügyeiért is egyszemélyben felelőssé válik automatikusan: ő felel a jólneveltségért, a tanulmányi eredményekért, a külalakért, a gyerekben zajló érzésekért és a siettetés is innentől fogva mindenhonnan őrá zúdul.


Ha azt érzed Te is szépen lassan oldalazol a kiégés szakadéka felé, akkor jó, ha ezt a pár dolgot orvosolod, úgy jó eséllyel elkerülheted az összeomlást:

  • Mindig tartsd szem előtt, hogy Te hosszútávú pályán játszol. Oszd be jól az energiáidat.
  • Ne foglalkozz annyit a külső elvárásokkal. Nem annyira fontos szempont, hogy a nagyi barátnője mit gondol arról, hogy milyennek kell lennie egy rendes háziasszonynak.
  • Feltétlen találj Téged feltöltő programokat: naponta, hetente és évente is.
  • Ne hagyd magad siettetni. Legyél erős és állj ellent a gyerekeiden keresztül érkező siettetésnek is.

…

A minap tanácsadásra érkezett hozzám egy fantasztikus hölgy, aki nem tudta ezeket és sajnos bizony padlót fogott. A beszélgetés során szóba került, hogy egy anya akár elmehetne évente egyszer egy hét szabadságra, amikor nem alkalmazkodik senkihez, ha már nulla huszonnégyben végzi az anyaságmunkát egyébként egész évben – ennyi még a legelvetemültebb munkahelyen is jár.
Ahogy kimondom ezt csak döbbent hosszú csendből nagyon sokára érkezik meg a bizonytalan felkiáltás:
– Ilyet lehet???! 

Photo by Gustavo Fring from Pexels