Balogh Emesét, szín- és stílustanácsadót faggattuk arról, hogy hogyan tudunk csinosak maradni, akkor is, amikor összecsapnak a karácsonyi hullámok a fejünk felett.

December öltözködés szempontjából talán a legnagyobb kihívás az anyukáknak, hiszen annyiféleképpen kell tudnunk megjelenni. Más öltözetet feltételez a mézeskalácssütés, a bevásárlás, az ovis karácsonyi ünnepség, a szenteste és karácsony reggele. Emese, hogyan tudjuk anyukaként ezt az ünnepi időszakot öltözködési szempontból nemcsak jól megoldani, hanem élvezni is? 

Otthon szerintem egészen másként működik az ember, mintha ki kell mozdulnia. Nálam karácsonykor az előkészületekkor főleg a kényelem dominál és inkább csak az alkalomra öltözünk fel. Én általában a sportosan elegáns stílusban érzem a legotthonosabban magam,  és otthon is előnyben részesítem a kényelmet, ezért ugyan Szenteste szépen felöltözök, Karácsony egyéb napjain és a készülődéskor a kényelem az első számú szempont számomra. De egy olyan hölgy, aki egy átlag kedden is úgy néz ki, mint egy díva, és otthon is szeret úgy megjelenni, annak ez lehet az elsődleges. 

Karácsony szerintem amiatt is kihívás, hogy ilyenkor sokkal több ruhát veszünk magunkra a hideg elleni védekezés miatt, és ez okozza az öltözködési problematikát, mert több réteget kell úgy összekombinálnunk, hogy azok védjenek is a hideg ellen, praktikusak is legyenek és még csinosak is.

Hogy lehet szerinted elkerülni a hóember effektust?

Azzal, hogy olyan minőségű termékeket veszünk, amelyek vékonyak, de mégsem engedik át annyira a hideget. Gondolok itt például egy gyapjúkabátra, ami nem egy pufikabát, ami michelin-baba megjelenést kölcsönöz, hanem lehet akár kifejezetten vékony hatású is, de mégis jól tárolja a hőt, és nem kell alá annyi réteget felvennünk.

A kabát a kulcselem?

A hideg elleni védekezésben mindenképp! Ilyenkor előkerülnek a kötött pulóverek is, amik nem mindig a legjobb megoldások. A hideg ellen bár jók, de erősítik a testalkatot. Aki odafigyel arra, hogy vékonyabbnak szeretne tűnni, annak nem a legjobb megoldás egy kötött pulóver. Főleg, a vastag kötött bordázattal rendelkező darabok. Minél nagyobb a bordázat, annál jobban erősíti a testalkatot, erre jó odafigyelni! A pulóverek alján ráadásul mindig van egy passzé, ami egy picit összehúz, és ezáltal egy léggömbös hatást gyakorolnak, ami csípőmagasságban erősít. Ezek miatt a finomkötésű pulóverek a legpraktikusabbak, azok is gyapjús anyagból elég melegek tudnak lenni ahhoz, hogy ne kelljen több réteget felvenni. 

Ha hosszabban nyúlik le a pulóver vagy a kardigán az segít esetleg ezen?

Amire mindenképpen oda kell figyelni, hogy ne a csípőnkön érjen véget. Vagy feljebb végződjön a derék alatt nem sokkal, vagy tunikamagasságban. A hosszabb pulóverek így akár ruhaszerűek is lehetnek egy leggingsszel vagy vastagabb kötött harisnyával csinos tud lenni, ha a testvonalat követő és nem egy zsákszerű darab. 

Soha semmi ne érjen véget rajtunk ott, ahol a testünk a legvastagabb. Erre általánosan érdemes odafigyelnünk, nemcsak az ünnepi öltözködéskor. A nőknek általában a csípő egy ilyen hely, ezért azt szoktuk mondani, hogy ne érjen ott véget rajtunk semmi se télen, se nyáron. Ha itt egy elvágási pont jön létre, mondjuk két szín vagy két minta találkozásával, az a figyelmet oda vezeti. Jó tudni, hogy azzal a szélességgel azonosítanak bennünket, amit először észrevesznek rajtunk.

Ez a nadrágokra is igaz?

Természetesen. Két olyan alkat van, akiknek jól áll a csípőnadrág, az egyik az eperalkat, ez az úszónő-alkat, széles vállal, keskeny csípővel. Itt pont a csípő szélesítése a cél, hogy kicsit kiegyenlítsük a vállat, a másik pedig a vékony banánalkat, az egyenes alkat, akiknek nincs derekuk, nekik a csípő szélesítéssel optikailag azt kívánjuk elérni, hogy úgy tűnjön, mintha lenne derekuk. A többi alkatnak nagyon előnytelen a csípőnadrág, ráadásul még a lábunkat is rövidíti optikailag.

Hát azt nem szoktuk szeretni.

Hát nem.

Van arra tipped, hogy hogyan lehet akár hétköznapi darabokat az ünnepekre kiegészítőkkel feldobni, vagy ünnepibbé tenni?

Egy dekoratív öv nagyon jó lehet, de a vastagságra figyelni kell, hogy olyan alkatok, akiknek rövid a derekuk, azaz a mellcsúcs és a derék közötti távolság kevesebb, mint egy fej, nekik nagyon előnytelen, ha vastag övet vesznek fel, mert még jobban összenyomja ezt az amúgy is rövid derékrészt.

Egyébként, ami mindenképpen működhet az ünnepeken azok az egyszerű szabású ruhák. Hátránya, hogy nagyon unalmas outfitet is létrehozhatunk vele, de jól összeválogatott kiegészítőkkel nagyon sok arcot tudunk nekik kölcsönözni. Egy tornacipővel lehet szaladgálós öltözet, egy tűsarkúban pedig mehetünk bennük színházba. Feldobhatjuk őket egy színes nagyobb méretű fülbevalóval, egy nagyobb méretű nyaklánccal, egy szép övvel, táskával, egy kendővel, egy egyedi selyemsállal. Az egyedi selyemsálaknak nagy kultusza alakult ki, egyre több kis manufaktúra foglalkozik akár egyedi megrendelésekkel is. Érzelmileg is nagyon fel tudja dobni a napunkat egy ilyen darab, hiszen tudjuk, hogy kitől kaptuk, hogy nekünk szól személyesen. Ezeket a kiegészítőket választhatjuk akár színesebben is.

Azt javaslod, hogy maga az alapruha inkább egy semleges, egyszínű darab legyen?

Igen. Legyen az alkatunknak megfelelő, álljon jól, de ez esetben nem baj, ha egy “unalmas” ruha amúgy, mert a kiegészítők fogják élettel telivé tenni. Feldobhatjuk a fentieken túl egy brossal, vagy egy statement nyaklánccal, egy stólával, egy ünnepi blézerrel. Ami még nagyon csinos lehet az egy hosszabb blézer egy karakteres, más színű övvel és egy színben az övhöz illő fülbevalóval.

Én azt tanultam, hogy a kiegészítők színe jó, ha össze van hangolva.

Ehhez én nem feltétlen ragaszkodnék, én szeretem a színes öveket. Ha például egy fekete vagy navy kék ruhánk van, azon nem mutat egy fekete vagy navy kék öv túl jól, már ha díszítésnek szánjuk. Felvehetek hozzá egy szép zöld övet, de nem biztos, hogy egy zöld cipőt is felvennék. Jobban pártolom a táska és a cipő összehangolását, de nem kizárólagosan. Ha mind a három van – táska-öv-cipő -, akkor mind a hármat nem hangolnám össze, mert az tud túl sok lenni. A háromból kettőt azért érdemes.

Az elegáns öltözködés másik alapfeltétele, hogy ne legyen rajtunk túl sok szín. Igaz ez?

Azt szoktuk mondani, hogy háromnál több szín ne legyen rajtunk egyszerre. Jó megoldás lehet az ünnepekre, ha a kiegészítőket fém színben válogatjuk össze, mert akkor az nem egy plusz színként jelenik meg, csak egy fémes csillogásként.

Hogyan érdemes vagy érdemes-e egyáltalán előre készülni az ünnepi öltözködésre?

Mindenképpen érdemes. Két típus szokott lenni. Az egyik típus, akinek nagyon kevés ünnepi ruhája van, mert ritkán fordul meg ilyen öltözéket igénylő helyen. Neki érdemes mindenképpen lecsekkolni, hogy megfelelő állapotban vannak-e ezek a ruhák, minden rendben van-e velük, méretben passzolnak-e még, stb. Másik típus, aki pedig nagyon sűrűn hord ilyen ruhákat, neki pedig azért érdemes előre végiggondolni, hogy a sokból az ünnepi napokon melyeket kívánja hordani. Érdemes ezeket a szetteket leellenőrizni, hogy tiszták-e, nem gyűröttek-e, van-e hozzá harisnya és tartalék harisnya is.

Nagyon fontosnak tartjuk a MUM PARK-nál, hogy óvatosan bánjunk a fogyasztással. Nem szerencsés hát 5 szett karácsonyi ruhát beszereznünk az 5 különböző karácsonyi ünnepségre, de akkor hogyan tudunk mégis megfelelően megjelenni úgy, hogy nem ötször vesszük fel ugyanazt a ruhát?

Szerintem úgy lehet ezt áthidalni , hogy ha az embernek van egy olyan alapruhatára, amiben ezek a dolgok is benne vannak. Lehet, hogy van egy-két alap fazonú ruhánk, amit az említett kiegészítőkkel jól formálhatunk alkalomról alkalomra. Semmiképpen nem vagyok híve, hogy kifejezetten karácsonyra bevásároljunk szetteket, van egy olyan vásárlási szabály, hogy csak olyan ruhát vegyünk meg, amiről mikor megvesszük, el tudjuk képzelni, hogy legalább 30 alkalommal felvesszük. Nyilván az ünnepi ruházatnál ez nem biztos, hogy tartható, de pont ezért inkább olyan karácsonyi ruhákat keressünk, amelyeket utána jó érzéssel fel tudunk venni egy színházba, egy hangversenyre, vagy a gyerekek fellépésére. Törekedjünk arra, hogy az alapruhatárunk a muszájnál ne tartalmazzon több ruhát, de azok olyan minőségűek legyenek, hogy hosszan kiszolgáljanak, illetve annyira legyenek időtlenek, hogy 5 év múlva is szívesen felvegyük őket.

A fast fashion ruhákkal nemcsak az a probléma, hogy nagyon trendkövetők, hanem az is, hogy nem elég tartósak.

Igen. Ráadásul tudni kell, hogy a ruhaipar a második legszennyezőbb iparág. Pont a minap olvastam arról, hogy hogyan árasztja el a chilei Atacama-sivatagot a sok el nem adott fast fashion ruha.

De nemcsak a szeméttermelés miatt lett a legszennyezőbb, hanem a vízterhelés és a festékanyagok miatt. Ezért is különösen fontos megvásárlás előtt valóban átgondolni, hogy tényleg szükségem van-e arra a darabra.

Te, mint szín-és divattanácsadó kértél a Jézuskától ruhát?

Nem. Én mindig azt szoktam mondani, hogy bort búzát, békességet kérek ajándékba, de ezekből is inkább csak a Békesség kell. Nem tartom annyira fontosnak már a konzumcikkeket, sokkal inkább, hogy béke, nyugalom, meghittség legyen és együtt töltött minőségi idő.

Photo by Karolina Grabowska from Pexels