Minden nő arra vágyik, hogy társa legyen. Olyan férfi, aki feltétel nélkül elfogadja és kitüntetett figyelmet szentel neki nap, mint nap. De hogy találjunk is egyet és aztán meg is tarthassuk – lássuk csak…mi kell hozzá?!

Azt imádom a napban, hogy ragyogtat.

Mikor belenézek – a vakító fényben észlelem a szempilláimat, amiről eszembe jut, mennyi részlet felfedezését köszönhetem neki. Általa látszódom én magam, inspirációt kapok, ezzel lehetőséget és azt a hitet, tetszem. Szép vagyok? Ez a nap is jól kezdődik!

Azt imádom a napban, hogy minden reggel felkel.

Nem kérdezi, merre kell mennie? Mi a napi dolga? – csak teszi töretlenül. Nem törődik a felhő, a hegy, a köd létezésével – tisztelettel, ő mindenkinek ad. Ha felhős az ég, ha esik a hó, ha hegyek állják sugarai útját, onnan felülről nincs akadály. A Gondok valahol máshol laknak. Talán a holdon? A nők ismerik a gondot a férfiak a bajt? Az égi rendben, a földi létben a nap-férfi uralma stabilan tartja magát. Nem lehet könnyű ekkora felelősséggel bánni. Nem lehet könnyű olyan nagy utat bejárni, tartani a határidőt és közben világítani, meleget termelni, megosztani és a végén lebukni nap, nap után. Ez ám a minőségi munka – ami után méltósággal pihenni tér minden este. Így őrzi az egész-ségét. Tökéletesen megbízható és kiszámítható. Vagy nem?

Mi lenne, ha úgy néznénk a férfira, mint a napra?

Magadra ismertél? A párodra? A vágyottra? Lehet, hogy vannak eltérések a röppályát, a felkelési szokásokat vagy a munkamorált illetően? Lehet. Ez is csak egy nézőpont a sok közül, most épp a tiéd. Felteszem a kérdést: Mi lenne, ha mostantól fordítanánk a dolgon?! Mi lenne, ha úgy néznénk a teremtés istenére, mint a napra. Úgy tekintenénk a férfiakra  – csodálattal, kritika nélkül, az örömét és a szépségét keresve – ahogyan ő ragyogtat minket. Mi lenne, ha megtanulnánk tisztelni. Mi lenne, ha.

Mi lenne, ha magunkkal foglalkoznánk?

Mi lenne, ha megmaradnánk a magunk területein és azzal foglalkoznánk, amivel tudunk: magunkkal. Mi lenne, ha mostantól kifejlesztenénk egy új látásmódot belül, amivel közelebb kerülhetünk a teljes valósághoz. Mert a nap-férfi vonal, megkérdőjelezhetetlen. Adott, születéstől. Ha imádatunk tárgya némi eltérést mutat az isteni prototípustól, hát segítsünk neki azzal, hogy mi meglátjuk benne és elkezdjük éltetni.

Nem arra kérlek, hazudj magadnak és csapj be másokat is! Arra kérlek, tekints rá szeretettel és értékeld abban, amiben lehet. Lépésről lépésre megteremtve a kiteljesedést. Az övén keresztül a magadét. Nem elvárást, hanem örömöt. Nem feladatot, hanem elismerést. Nem mennyiséget, hanem minőséget. Időt. Adj személyes figyelmet és ajándékozd meg magad egy-egy örömteli pillanattal, mert felfedeztél valami szépet/kedveset/szerethetőt/újat benne – s ezzel magadat ajándékoztad meg a valódi szeretet gyakorlatán keresztül. S még fizetned sem kellett érte… Vagy igen?


Photo by Jonathan Petersson from Pexels; Kiemelt kép: Photo by Adam Kontor from Pexels

Tags :