Nagyon fontos felvállalnunk annak felelősségét, hogy kapcsolatainkat meggyógyítsuk. Hogy többé ne szeretetlen, méltatlan, hazug, elnyomó, bántalmazó vagy kirakat „szerelmekben” éljünk.
Meg kell tanulnunk szembenézni a magánytól és elhagyatottságtól való félelmünkkel, és a saját belső igazságunkat, a szívünk igazságát választani.
Meg kell tanulnunk, hogy a szerelem, a szeretet nem hatalmi harc, hanem egymás támogatása, közös fejlődés, kézen fogva járó öröm, az őszinteség ajándéka, azé, hogy önmagam lehetek végre, nem-tökéletesen, minden kétségemmel, hullámhegyemmel és hullámvölgyemmel – ahogy a másik is.
Teret kell tartanunk egymásnak, s nem kihasználni, átverni, önfeláldozni, azt egyáltalán nem! Csak teret tartani, szeretettel.
Hogy amit kapcsolatunkban, házasságunkban teremtünk, amit megengedünk, amit beleteszünk, azt minden titkolózás és „ne a gyerek előtt” ellenére színről-színre, kristálytisztán látják az utódaink, s annál, hogy véleményük van róla, sokkal súlyosabb felelősségünk az, hogy mi adunk mintát nekik. Hogy mi ágyazunk meg a családi közös tudatmezőben az ő későbbi viszonyulásaiknak.
Tudod, szerintem inkább utáljon egy darabig a gyerek, mint hogy leélje a fél életét egy hazug kapcsolatban, és mindenféle testi bajjal egészítse ki a boldogtalanság szürkénél szürkébb árnyalatait.
Első sorban önmagunk, anyai és apai mintáink, generációs sémáink gyógyításán át vezet az út. Szembe kell néznünk vele, hogy megsérültünk, nem is egyszer, és megsebesítettük a másikat mi is. Gyógyírt kell keresnünk, törődnünk kell magunkkal, gondoskodnunk kell magunkról, a szív törött szárnyú kis madaráról. Jóvá tenni, amit lehet.
Elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy gondolatainkkal messzire merészkedjünk, messzebbre, mint biztonságosnak tűnik. Elég bátornak ahhoz, hogy érzéseinket megvizsgáljuk. Elég türelmesnek ahhoz, hogy megtanuljuk szemlélni szüntelen változásukat. Elég bölcsnek ahhoz, hogy rájöjjünk: nem vagyunk velük azonosak.
Tovább kell mennünk az önmagunkká válás útján. És ez, vigyázz: ez belső út. Nem a külsőségekben nyilvánul meg a legerőteljesebben, bár szemmel láthatóvá válik a fizikai síkon is, amint megerősödünk magunkban.
Teljes emberként, hittel, őszintén, egész valónkkal, felelősséggel, felvállalással, nyílt szívvel, bátor szenvedéllyel, csilingelő örömmel legyünk jelen kapcsolatainkban.
Szerelemmel.
Mert csak így érdemes.
Csillag Enikő, spirituális konzulens
További írások a szerzőtől itt: https://magikusno.wordpress.com/blog-2/
Facebook: https://www.facebook.com/magikusnoutja
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UChR9wCpkH_hwlAbWzDRTucQ
Photo by: pixabay.com
