Milyen Földet adunk tovább a gyerekeinknek? Rajtunk is múlik a jövőjük… Vagy éppen hogy rajtuk a miénk? 

Igen, ezen sokat gondolkozom mostanában… Nem vagyok egy harcos környezetvédő, de attól még nagyon is fontosnak tartom a környezetvédelmet, és azt, hogyan lehet elérni, hogy ez a gyerekeknek is fontos legyen. A példamutatás nyilván elsődleges, és azt is gondolom, hogy a környezet, a természet védelme a gyerekek számára talán úgy lesz a legkézzelfoghatóbb, hogyha először is megismerik, majd megértik és megszeretik a körülöttük levő világot. Ebben mi igyekeztünk őket segíteni. Próbálunk itthon is egyre inkább környezettudatosan élni, amikor pedig kisebbek voltak, olvastunk, nézegettünk a környezettel, a természettel, állatokkal, növényekkel foglalkozó könyveket, filmeket is. Igaz, amikor kisebbek voltak, a környezetvédelem még nem kapott ekkora figyelmet, nem érzékeltük, mennyire égető probléma is ez. Viszont egyébként is sokat sétáltunk és kirándultunk velük, és nem csak amikor kicsik voltak, hanem egész sokáig szívesen jöttek velünk programokra. Bár ehhez nyilván az kellett, hogy kellően vonzó programokat kínáljunk számukra. Kisvasutazás, vadasparkok, régi várak felfedezése, lovagi játékok, izgalmas hegymászások, patakok keresése, lángosozás vagy palacsintázás vagy fagyizás az út végén, közben, mellett… És végigjártunk rengeteg természeti tematikájú, így pl. természettudományi múzeumot, kiállítást, nemzeti parkot  itthon és külföldön is, mivel sokat utaztunk, világot láttunk. Itthon voltak nyári táborban is a budapesti állatkertben és a Budakeszi Vadasparkban is, ezek csodás élmények maradnak számukra. 

És lehet, hogy már nem emlékeznek mindenre, hiszen egészen kicsik voltak, amikor már felpakoltuk őket, és mentünk, szinte minden hétvégén (muszáj volt, otthon megbuggyantunk volna), de azt gondolom, a lényeg, a természet, a növények, és az állatok szeretete így is szép lassan beléjük ivódott. Állat nélkül meg úgyse lehet élni – ezzel a felkiáltással jópár állatka hozott boldogságot a mindennapjainkba. És bár nem mindig könnyű a kisállatok tartása (ki pucolja ma a hörit? ki a soros az etetésben, hé, gyertek segíteni!!!), mégis több volt a haszna, ha lehet így mondani, mint a nehézségek. Nem mondom, hogy tökéletesen, de talán többé-kevésbé kialakult bennük a felelősségtudat. Tudják, hogy “felelőséggel tartozol azért, amit megszelídítesz”… hogyha bevállalsz valamit, az utána feladattal és kötelezettséggel is jár. 

Kamaszgyermekeimnél, ha úgy nézzük, lezárult a nevelés, ami állítólag kb. 13 éves korukig tart. Most ők már abból az alapból élnek, amit az elmúlt években lefektettünk náluk. De ez csak egy szelete mindannak, ami építi őket… Most már ők is figyelik a világot, és alakítják ki a maguk világát… az internet nem csak játszásra jó, hanem informálódni is a világról. Sokszor ők jönnek hozzánk mesélni, hogy milyen érdekes riportot vagy dokumentumfilmet láttak, van, hogy a környezettel kapcsolatban, ami nagyon is foglalkoztatja őket. Az iskolában nagyon sokszor volt környezettel kapcsolatos projekt. Egy ilyen projekt kapcsán a fiam komoly kutatást végzett a tengerek szennyezettségével kapcsolatban, amiből aztán előadást is tartott. Talán nem is véletlen, hogy a héten pont ő beszélt nekünk a Seaspiracy c. filmről, teljesen ledöbbenten… Elgondolkodott, hogy nem eszik több halat. Az ő iskolájukban egyszer vendég volt Jane Goodall is, aki szintén nagy hatással volt a gyerekekre. Nagyobbik lányom minden állatot összeszed, istápol, kislányom pedig már túl is van élete első tüntetésén, a Fridays for Future szervezésében. Napokig nagy izgalomban égve plakátokat gyártottak a barátnőivel, és aztán az első sorban vonultak az utcán, a jövőjükért…

Sokan szidják a mai fiatalokat, pedig ezek a fiatalok többségében nagyon is tudatosak, lelkesek, bátrak. Figyelik a világ történéseit, nyitottak és befogadóak. Van jövőképük. És ők már tudják, hogy a saját jövőjük forog kockán. Ez már az ő életük. Ők hozzák majd a változást, új energiáikkal, új szemléletükkel, új lendülettel. Bennük van a múlt és a jövő, a bölcsesség és a technológia. Az, amit mi adtunk nekik, a gyerekkori séták, a természetről és az állatoktól szóló könyvek, az utazások, a világ sokszínűségének a megmutatása, ahogy mi ezt meg tudtuk tenni. És közben pedig az a tudás, amibe már szinte belenőttek, megszilárdul bennük és továbbgondolják, saját képükre formálják.  És a tudás mellett ott a tenni akarás. Mert reálisak is, pontosan látják, hogyan élnek, élünk. Igen, használják ők is a technológia vívmányait, esznek-isznak-öltözködnek-autóval utaznak, telefonálnak, neteznek… De ők is látják a pusztuló földet, és emiatt szoronganak is… De nem mástól várják a megoldást, hanem próbálnak ők cselekedni. Én igenis optimista vagyok, és örülök, hogy felnövőben van egy ilyen remek generáció, és nagyon drukkolok nekik. Igen, a megváltozott, felgyorsult élethez más hozzáállású, más gondolkodású emberekre van szükség. Talán sokan ezért is nem értik őket. De nem baj. A gyerekeink értik, mit kell tenniük, hogy nekik is legyen életük, lehessen majd családjuk, és az ő gyerekeiknek is legyen még Földjük… Magukénak érzik ezt a gyönyörű világot, szeretik és féltik… Lehet, hogy végül ők mentik meg nekünk? 


Fotók: Márti, Kiemelt kép: index