Sokáig azt gondoltam, hogy nem tudok igazán jól főzni…ez persze lehet, hogy a szokásos maximalizmusomból vagy éppen kishitűségemből fakad, ez a kettő talán össze is függ, de mindegy is, a lényeg, hogy bár csináltam a dolgomat, gyerekek, vásárlás, háztartás, és
Gázolok a lehullott levelek nedves barna szőnyegéncsak ezt gurította elém a természetnő szívemben a hideglelő sötétség bánatosak rettegő lépteima csöndet csak az ágak roppanása töri megárnyak suhannak az aljnövényzet ketrecében félelmeim mocorognak érzem, vergődök lassan a csöndben letisztulnak a dolgokvagyis inkább felhangosodnakés rájövök nem is az
Képeslap a lánygyermekek világnapjára. Én azt kívánom a lánygyermekeimnek, hogy szabadok legyenek, szabadon szerethessenek, szabadon dönthessenek. Hogy ne zaklassa, ne bántsa őket senki. Hogy ne kelljen választaniuk család/gyerek és karrier között.Hogy akkor és úgy szülhessenek, ahogy, amikor, ahol, akivel, akinél
Iskola van, különórák, edzések, meg munka, prezentáció, tanulás, háztartás, rohanás…soha nincs vége, úgy érezzük…Aztán mégis – végre nincs iskola, nincsenek különórák, munka sem, és rohanás sem…mindenki otthon, 5 ember, kutya, macska, kisállat…milyen jó is ez, de közben meg más kihívásokkal
A pályaudvaron a késői órákban is sokan vannak, segítők, rendőrök, átutazók. A menekülteket könnyen fel lehet ismerni. Fáradt arcok, sok táska, hátizsák…és valami más is az arcokon, valami céltalanság, beletörődés, fásultság. Szomorúság.A családok meg egyértelműen onnan jöttek. Korábbi életüket kopott bőröndökbe