Iskola van, különórák, edzések, meg munka, prezentáció, tanulás, háztartás, rohanás…soha nincs vége, úgy érezzük…
Aztán mégis – végre nincs iskola, nincsenek különórák, munka sem, és rohanás sem…mindenki otthon, 5 ember, kutya, macska, kisállat…milyen jó is ez, de közben meg más kihívásokkal jár, és rájövök, néha valahogy még fáradtabb vagyok a nap végére…

Meg kell találni a stratégiát, hogyan lehet örömmel végigcsinálni az iskolaévet, a nyarat, a közös utazást, a nehezebb időszakokat, a betegségeket, a krízishelyzeteket… egyáltalán, minden időszakot, sőt mondhatni, az életet…Nekem ez a jóga, többek között. A jóga életmentő…igenis, számomra immár életbevágóan fontos.
Élet-adó. Élet-erő
. Életmód.

Anya a matracon

Megsétáltattam a kutyát, előkészítettem a vacsorát, a mosógép még jár, így pillanatnyi szusszanás állt be, és tudom, most jött el az én időm, az Énidőm, már vártam erre, készültem, ez kell, szükséges, és már a családom is tudja, jobb, ha ilyenkor békén hagy, mindenki jobban jár, ha anya néha elvonul jógázni. 🙂

Ráállok a jógaszőnyegre a félreeső kis szobában. Még hallom a nappaliban a zsongást, ami inkább zsivaj, hangzavar, a gyerekek visítva röhögnek valamin, talán a macskán, miközben a kutya ugat, a férjem meg telefonál.

Rich results on Google's SERP when searching for 'jóga'

Becsukom az ajtót, becsukom a szemem, lassan becsukom az érzékeimet is. 
Elérnek még hozzám a zajok, de egyre inkább befelé figyelek, a belső világomra. Lélegzem. Érzem, ahogy a levegő áramlik az orrjárataimon keresztül ki és be. Még azért el-elkalandoznak a gondolataim, még az érzékszerveim figyelnek, újra kifelé (mintha csöngetnének, de elengedem), próbálom visszahozni őket, magamhoz… AUM… Csak figyeld a légzésed… Egy kicsit nehezen megy ez ma, ezért mozdulok, hozzáteszem a mozdulatokat a légzéshez. Belégzésre emelem a karom, kilégzésre leengedem. Emelkedek, lehajolok. Ezt folytatom további bemelegítő gyakorlatokkal, míg lassan ritmusba, nyugalomba kerülök. 
A Napüdvözletnél az első körnél még arra koncentrálok, milyenek a mozdulatok, hogyan áll a lábam, a karom, és tudom, milyen izmok dolgoznak, miket  nyújtok… aztán egyszer csak ez is eltűnik, ez a figyelem, már csak az érzés van, a könnyedség, a hála, az elengedés. Ahol már nincs múlt és nincs jövő, csak a jelen, a jelen-lét.

És már rég nem a matracon vagyok, hanem valahol belül, ahol megteremtődik a légzés, mozdulat, gondolatnélküliség egysége, igen, létrejön a mozgás közbeni meditatív állapot, és megtapasztalom a flow élményét, a testtel végzett imádság kegyelmét, de ezen nem is gondolkozom, már nem gondolkozom, csak érzem, csak tapasztalom, csak hagyom áramlani az érzéseket, a boldogság hullámai elöntik a testemet, bizsereg minden porcikám, és utána is, amikor egy-egy ászanát kitartok, amikor elengedem a figyelmet és az elvárásaimat, és eljutok néhány áldott pillanat erejéig oda, hogy megáll az idő… és már idő sincs, tér sincs, csak én vagyok, csak létezem, nem is, mert ez már a nemlétezés, mert már ezt sem érzem, nem érzek semmit, “elolvadt a világ,” a közepén pedig csak a csönd van bennem, és körülöttem is, mert ami bent, az kint, és a csöndben már csak azt tapasztalom meg, hogy most jó, hogy minden rendben van, békében és biztonságban vagyok, és végigsimogat a Gondviselő szeretete, átmelegít valami felfoghatatlan boldogság…

Az időtlenségből idő kell, hogy visszatérjek… Mintha mélyalvásból ébrednék, és tényleg, valahogy onnan is jövök vissza. Még nem érzem a testem, zsibbadtan fekszik a talajon, de már hallom beszűrődni a kinti zajokat, a hangokat, már kiveszem a szavakat is, hogy anya, meg vacsora, meg lecke, aztán nevetések, meg lábak dobogása a lépcsőn, de nem zavartatom magam, még egy pár pillanatig az enyém vagyok, csak magamban, próbálom nyújtani ezt a pillanatot, de persze tudom, mindennek ideje van, hát lassan felkelek és újra az anya-feleség-szakács-gazdi szerepembe bújok, kilépek a kintbe, de viszek valamit magammal ebből a békéből…

Mert a jóga nem – csak – a jógaszőnyegen történik, itt csak elindul valami. Változás, erő, tudatosság, elengedés, béke.
A jóga szépen, fokozatosan bekúszik az életembe is, beragyogja  és átalakítja azt… És ahogy én változom, változik a környezetem is, ami bent, az kint, észrevétlenül, de biztosan kiteljesedik a béke az otthonomban is. 


Fotók: Rácz Edit