Úgy látszik a SzuperAnyuka csoport tényleg igen menő anyukák gyűjtőhelye. Az alapító Viniczai Dóri hármasikreken edződött vagány anyuka, Denke Gabi pedig, aki a SzuperMozgó Babatornákat vezeti, a mindenféle szakmai titulusai mellett – konduktor-óvodapedagógus, alapozó mozgásfejlesztő- terapeuta, homloklebeny-terapeuta – 6 gyermek édesanyja.
Gabival a konduktori szemléletről beszélgettünk, a mozgásfejlődés és az idegrendszer kapcsolatáról és arról, hogy mennyire fontos az offline lét a gyermekek életében. És arra is fény derül, hogy mi köze mindennek a biciklizéshez.
Gabi, hogy kerültél a konduktori pályára és a SzuperAnyuka csapatába?
Már 16 éves koromban tudtam, hogy konduktor szeretnék lenni. Tudatosan készültem erre a pályára, voltam nyílt napon a Pető Intézetben is, és biztos voltam benne, hogy ott szeretnék tanulni. A diplomám megszerzése után aztán sokféle kapcsolódó tanfolyamot elvégeztem, és újszülöttektől kiskamaszokig minden korosztály fejlesztésével foglalkoztam.
Aztán, ahogy egyre nagyobb lett a család, egyre fontosabbá vált, hogy rugalmas beosztásban tudjak dolgozni, és akkor jött szembe a SzuperAnyuka mozgásfejlesztő babatorna koncepciója. Dórival rögtön megvolt az összhang, és nemcsak a hasonló szakmai szemléletünk miatt, hanem a kölcsönös elismerés miatt is. Neki hármasikrei vannak, nekem hat gyerekem – mindketten dobtunk egy hátast egymástól. Ez 3 éve volt.
A SzuperAnyukánál egészséges és fejlesztésre szoruló babákkal is jönnek hozzátok. Mi az a konduktori szemlélet, amit tudsz minden helyzetben alkalmazni?
Mind a munkám során, mind a saját gyerekeimen is azt tapasztaltam, hogy a konduktív pedagógia stabil alapelvei nemcsak mozgássérült gyerekeknél működnek. Például, ha tudom, hogy a gyerek fel tud állni, azt el is várom tőle, és nem fogom helyette megcsinálni a feladatot. Amíg eljut oda, hogy meg tudja csinálni, addig természetesen ott vagyok, segítek, de ez minimális. Pont azért, hogy utána könnyen el tudjam venni ezt a segítséget, amikor már nincs rá szüksége. Ha már képes rá, akkor, kilépek a szerepből, hátralépek, mert az önállóságra szeretnénk felkészíteni.
Cél, hogy minden gyermeknek segítsünk eljutni az önállóságának a csúcsára. Ezt az elvet lehet ép és sérült idegrendszerű gyerekeknél is alkalmazni. Központi idegrendszeri sérülés esetén is megvan az az egyéni szint, amit célként tudunk kitűzni. Például akinek a két bottal járás a plafon, annak oda kell eljutnia. Mindenkinél más a cél.
Milyen érdekes, amikor a munkádat egy az egyben tudod kamatoztatni az anyaságodban…
Igen, és ez visszafelé is igaz. A hatodik gyermekem koraszülött volt, a 28. hétre született. Már előtte is a babás vonal felé haladt a szakmai életem, de ezáltal el is dőlt. Az ő fejlődésén keresztül nagyon sokat tanultam szakmailag, és mindent ki is próbáltam a gyakorlatban, amit korábban tanultam. Innentől gyakorlatileg egyértelművé vált, hogy a korai fejlesztés az, ami leginkább az én asztalom.
Mivel fordulnak hozzád a leggyakrabban?
3 éves korig alatt szinte bármivel. Akkor is lehet jönni babatornára, ha semmi problémát nem érzékelünk, és akkor is, ha vannak mozgással kapcsolatos elakadások. Vagy ha kétéves korig nem indul el a beszéd, mert beszédindítással is foglalkozom.
És amellett, hogy én elsősorban a babával vagyok kapcsolatban, sokszor az anyukáknak van szükségük támogatásra. A foglalkozások az ő bátorításukról is szólnak, szerintem ez is fontos része a prevenciónak.
Egyetértek, szerintem is fontos az anyák támogatása – mi is ezért vagyunk 😉
Hogy látod, miért szeretik ennyire az anyukák a csoportjaitokat?
A babatorna nemcsak azért élmény az anyukáknak, mert tudatosan tudnak foglalkozni a babával, hanem azért is mert minőségi időt töltenek együtt. És amit itt megtanulnak, az jó háttér lehet a mindennapi kapcsolódásukban is – megtanulják, hogyan fogják a babát, hogyan mozgassák őket, hogyan tudják segíteni a testtudatuk épülését. És persze beszélgetünk olyan kritikus témákról is, mint az alvás vagy a szoptatás.
Nagyon felszabadítóak ezek a csoportok, mert lehet mindenről beszélni, de senkire nem nézünk ferde szemmel azért, mert ő valamit másképp csinál… Azt szoktam mondani, hogy tudjuk, hogy mi van leírva a nagy könyvben, de a babák ezeket sosem olvassák.
Ami viszont mindannyiunkat érint, a digitális világ, a folyamatos online jelenlét és rengeteg képernyő előtt töltött idő. Hogy látod, ez a technikai túlsúly az életünkben, milyen hatással van a babák és gyerekek életére?
Szerintem ez nagyon kritikus, nem véletlenül ez az egyik vesszőparipám. Én azt tapasztalom, hogy a digitális világ jelenléte súlyosan hátráltatja a babák normális mozgásfejlődését. Képzeld el, hogy már van olyan 3 hónapos (!) baba, aki képernyőfüggő! Ez a kisbaba olyan helyen él, ahol egész nap megy a tévé, és ennek hatására nem ebben a fizikai világban mozog. Még a szemkontaktust sem veszi fel! És ugye, ha egy 3 hónaposnál ez a helyzet, akkor miért is várjam el tőle, hogy forogjon, hogy el legyen hason? Miért is követne szemmel egy csörgőt? Hiszen az egyszerűen nem üti meg az ingerküszöbét. Amíg egy csörgő kb. 2-es szinten van az ingerskálán, addig egy digitális eszköz 28-as. Ennek nagyon komoly következményei vannak és lesznek.
Azon túl, hogy mondjuk nehezebben és lassabban indul be egy mozgásfejlődés, milyen következményei vannak még a digitális világnak a gyerekek életében?
Beilleszkedési nehézségek és viselkedési problémák szoktak előfordulni. Az a baj, hogy ha a mozgásfejlődési alapok nincsenek meg, akkor az idegrendszer nem tud megfelelően fejlődni. Például, ha a vázrendszer nem erősödik meg a kúszás alatt, akkor nehéz lesz a törzs stabilizációja, és ezért nehéz lesz megtanulni pl. biciklizni. A kisgyermekkori ideg-izom kapcsolatok minősége tehát akár életre szólóan meghatározhatja, hogy kiből lesz jól tanuló, jól terhelhető és végső soron sikeres felnőtt. Mi a SzuperMozgó Babatornával azt vállaljuk, hogy ebben a programban végigvezetjük a kisgyermeket a mozgásfejlődés minden fontos állomásán, hogy ne maradjon kis semmi, ami később problémát okozhat.
A digitális világ térhódításának másik nagy problémája, hogy hamis világkép alakul ki a gyerekekben. A képernyő által gerjesztett azonnali felfokozott állapot drogként funkcionál a szervezetükben. Gyakorlatilag készen kapják azt a stimulációs és örömszintet, amiért normális esetben meg kellene küzdeniük. Például egy babának meg kellene azért küzdenie, hogy elérjen egy játékot, de most az is kérdés, hogy egyáltalán felkelti-e az érdeklődését. A nagyobbaknál is ugyanez van pepitában: neki kellene tenni valamit, hogy változás történjen, ezzel szemben a videójáték azonnali sikerélményt nyújt. Nem beszélve arról, hogy a kudarctűrésüket és motivációjukat is tönkre teszi a videójáték, ahol azt tanulják meg, hogy ha meghaltam, újraindítok. Egy ilyen világban szocializálódva nagyon nehéz megtanulni például biciklizni is.
A mozgáshiány következményeként az idegrendszer is éretlenebb marad, és a fizikai erőnlét, állóképesség sem az igazi. A biciklizés egy nagyon komplex, összetett mozgásforma, amit nem könnyű megtanulni, de ha sikerül és automatizálódik, akkor igazán fejlesztő tud lenni. Komplex, mert nemcsak az izmok dolgoznak, fejlődnek, hanem az idegrendszerben is jelentős változások történnek. A kezeket, lábakat összehangolni, illetve az egyensúlyt megtartani, felszállni, elindulni, megállni, fékezni…sok mindenre oda kell figyelni. Ha viszont éretlenebb az idegrendszer, akkor egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a fizikai világgal, esetlenül mozognak benne.
És megint a biciklizés, pedig milyen alapvető képesség volt ez nekünk… Ha úgy nézem, akkor nekünk ilyen szempontból szerencsénk volt, hogy még teljesen offline világban nőttünk fel. Legalábbis az én korosztályom… (nincs titok, ’80-as vagyok). Miben mások amúgy a mostani anyukák, mint a mi szüleink voltak?
Ha megnézed, a mostani anyukák életének már szerves része a folyamatos telefonnyomkodás. Ez így volt a gyerekük születése előtt és után is. Nem feltétlenül azért csinálják így az anyukák, mert nem tudnának foglalkozni a gyerekükkel, hanem mert sokszor fel sem tűnik nekik, hogy így élnek, hogy folyamatosan meg a TV, folyamatosan a telefont nyomkodják…
Az is komoly probléma, hogy a mai gyerekek egyszerűen nem ismerik a csend fogalmát. Szerintem sokkoló az, hogy a 3 éves gyerekek 75%-ánál már az élet része a digitális világ. És ezzel az a baj, hogy míg a világ exponenciálisan fejlődik digitálisan, a kisbabáknak a fejlődése és az idegrendszere majdnem ugyanolyan, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt. Ha van is változás, ezt nem lehet lekövetni ilyen gyorsan testi szinten.
És mit tudsz kezdeni a babákkal, gyerekekkel, akik így kerülnek hozzád?
Nekik a mozgásfejlődési soron még fontosabb végigmenniük, ezért haladunk lépésről lépésre. A szemlélet ugyanaz, mint mondjuk egy feszes izomból adódó elakadás miatt – onnan indulunk, amivel érkeznek, és mindenkit magához mérten kezelünk. A mi munkánkban az egyénre szabottság nagyon fontos. Van kinek hat hónaposan a kúszást készítjük elő, és van, akinél ilyen korban a fej emelése a nagy eredmény. Bár a SzuperMozgó Babatorna online program, az a tapasztalatunk, hogy jól testre szabhatók a feladatok, és ehhez megfelelő alapozást nyújtanak az egyéni online konzultációk is.
Ez az egyedi szemlélet pont szembe megy a játszótéri nagyotmondással, amit olyan sokszor elkövetünk, mi anyák, egymás ellen…
Mi is mondhatnánk azt, hogy „ajaj, mostmár kúszni kéne”, és itt meg itt kellene már tartani, de az nem segít. Egyedi célokat kell kitűzni, mert akkor az anyukák nem frusztráltak lesznek, hanem kereteket és támogatást kapnak. Jó, ha tudják, hogy most mivel kell foglalkozni, látják a célt, és ismerik a rendelkezésre álló eszközöket, a manuálterápiát, az átmozgatást vagy az aktív tornát.
A SzuperMozgó Babatorna online kurzusait megtalálod itt: https://szuperanyuka.hu/szupermozgo-babatorna-mozgasfejlesztes/
A SzuperAnyuka egészségtornákat pedig itt: https://szuperanyuka.hu/