Szerda délután, online mítingelünk a Mum Park csapattal. Fókuszban a májusi tematika, a munka. A dolgozó anya. A megbeszélésbe a kisebbik fiam is „besegít”, mert éppen otthon van. PONT annyira beteg, hogy (hál’ Istennek) semmi komoly baja, de PONT nem
Az április havi jelszavunk: „Mozdulj!” És nemcsak sportra gondolunk itt, hanem tágan értelmezve bármire, amit előhív ez a szó. Így született meg a szerkesztőségi lista azokról a helyzetekről, amikor megmozdultunk, kimozdultunk, közbeléptünk, beleugrottunk valamibe. Fogadjátok szeretettel, és folytassátok a listát!
A női lét szövetébe észrevétlenül épülnek be a női körök. Biztos vagyok benne, hogy minden nő megfordult már legalább egy olyan közegben, ahol a női kör élményt megtapasztalhatta, akár tudatos volt erre, akár nem, akár nevén nevezett női kör volt épp, akár
Nagyon örülök, hogy a szeptemberi téma az újrakezdés. Ez mindig is foglalkoztatott, és megtapasztaltam sokszor, rengeteg helyzetben…az utóbbi időben tudatosan, odafigyelve a pillanatra, a folyamatra, amikor megtörténik… Mindig éreztem, amikor odaértem a választóvonalhoz, amikor dönteni kellett, amikor a hogyan tovább
Újrakezdés. Erre a szóra bőven bevillannak pillanatok, főleg az elmúlt időszakból, amikor (akaratunkon kívül) sportot űztünk a változásból. Egy év, két kontinens, három lakás, négy vízuminterjú időpont, ötszáz oldalnyi dokumentum. Az amerikai költözésünkben sokáig csak az átmenetiség volt állandó. Óvodakeresés
Mindenkinek mást.A gyerekeknek valószínűleg a szeptember elsejei tanítás vagy óvoda kezdetét. Az Apáknak a két-három hetes nyári szabadság utáni első nap az irodában, de az Anyáknak ez akár egy hosszú-hosszú évek óta tartó otthonlét utáni első munkanap is lehet. Mindannyian
Szeptemberi témánk az ÚJRAKEZDÉS. Mi anyák olyan sokszor és olyan sokféleképpen kezdjük újra az életünket, hogy már szinte nagymesterei vagyunk a témának. Amikor megszületnek a gyerekek, a mi életünk is fenekestül felfordul. Újra meg kell tanulni aludni, kapcsolódni, mozogni, a
Szeptemberben az ÚJRAKEZDÉS a témánk. Az újrakezdés, ami nemcsak az iskolaév kezdetét jelenti, hanem annyi mindent mást is. Tele van az életünk újrakezdéssel, újra felállással, újra elindulással, új utakkal, új élethelyzetekkel. Minden gyermek születésével is megtanuljuk, hogy mindent elölről kell
Ahogy a gyerekek évről évre felsőbb osztályba lépnek, mi is járjuk a magunk élet-iskoláját, bár már senki nem ad erről nekünk bizonyítványt. A változás, a fejlődés, ha úgy tetszik a növekedés természetes dolog. Sokszor mégis beszorítjuk magunkat egy állapotba, mert félünk