Megállíthatatlanul itt a tavasz. Ilyenkor szeretünk kint lenni a kertben és már alig várjuk, hogy ültethessünk valamit. Nincs is jobb érzés, mint amikor az elszórt magocskák kikelnek, majd egyszer csak kifejlett növény lesz belőlük. Most olyan, már áprilisban vethető gyógynövényeket mutatunk, amik nem csak hasznosak, hanem a kert vagy a balkon színpompás díszei is.

Kerti sarkantyúka: nemhiába volt az év gyógynövénye

A kerti sarkantyúka a baktériumok, vírusok, gombák szaporodását gátló, valamint a vérkeringést serkentő hatásának köszönheti az elismerést. 2013-ban, Németországban az év növényének választották. A kúszónövény virágai lehetnek aprók, nagyok, szimplák vagy teltek. Hagyományosan sárgák vagy narancsszínűek, de újabban egyre több színváltozat ismert: vörös, rózsaszín vagy akár kétszínű is.

Ültetése

Joggal nevezik “a kertek álomvirágának”, mivel gondozást alig igényel, minden évben előbukkan, és magról hamar elszaporodik. Magját április közepén vetik, a növény májustól októberig folyamatosan virágzik. Szegélynövényként, balkonládába vagy faládába, kaspóba, kosárba ültetve, sőt a kerítésre felfuttatva is gyönyörű látvány. A sarkantyúka csaknem minden talajban jól érzi magát, de leginkább a tápanyagban gazdag kerti földet kedveli. Az ajánlott sor- és tőtáv 30×30 cm.  Szereti a napsütést, de félárnyékban is szépen fejlődik. A növekedési időszakban rendszeresen öntözd, különösen szárazabb napokon.

Felhasználása

Gyógynövényként leginkább fertőtlenítőként és antibiotikumként használják. Magja olyan antibiotikumot tartalmaz, amely a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszervet megtámadó baktériumokat. Teákba és borogatásokba is teszik, biokrémbe sajtolják.

Kivonatát egyrészt erősítőszernek, afrodiziákumnak tartják, másrészt hajápolásra használják. Főzetével köhögést, meghűlést, húgyúti betegségeket gyógyítanak. Az összes ehető növény közül ez tartalmazza a legtöbb luteint.

A növény a gasztronómiában is ismert. Minden, föld feletti része ehető. Leveleit pikáns fűszeres ízük miatt salátákba használják. A virág íze az édes borséra, illetve a retekére emlékeztet, sajtok mellé is nagyon finom. Ecetes-sós lében tartósított bimbóinak íze pedig a kapribogyóéhoz hasonlít. Csak nyersen fogyasztható: sütve-főzve vagy szárítva aromája elvész.

A kertben is igen hasznos növény, gyümölcsfák tányérjába vetve távol tartja a vértetveket. A burgonyát, paradicsomot is védi a kártevőktől. Szinte minden egykori „parasztkertekben” megtalálható volt.

Körömvirág: szinte egész évben pompázik

A körömvirág már az ókor óta ismert és használt gyógynövény, amely csaknem egész évben virágzik. Ám ha nem csak gyönyörködni szeretnél aranysárga, krém- és barackszínű virágaiban, akkor krémet, teát is készíthetsz belőle.

Ültetése

Az igényes virágokkal ellentétben, a körömvirág alacsony tápanyagigényű, szárazságtűrő. Minden talajban megél, de a homokos vagy középkötött talajokban érzi a legjobban magát. Származásából adódóan a körömvirág a napfényben gazdag helyeket részesíti inkább előnyben. A magokat egymástól 30 cm-re vesd el, különben ez a könnyen terjedő növény birtokba veheti az egész kertet.

Felhasználása

Teljes virága vagy csak a szirmai, de akár a levele vagy a szára is felhasználható. Gyógynövényként ülőfürdőnek, teának, borogatásnak, tinktúrának alkalmazzák. Teája gyomor- és nyombélfekély esetén hámosít, vastagbélgyulladásnál csökkenti a gyulladás mértékét. Jó hatása van az emésztőrendszerre, segíti az emésztést, a máj működését, epehajtó, szélgörcsoldó hatású. Alkalmazható menstruációs problémákra és változókori tünetek enyhítésére, sőt, tisztítja a szemfenék ereit is.

Külsőleg kiváló sebgyógyító, fertőtlenítő. Alkalmazható nehezen gyógyuló sebekre, műtéti hegekre, fekélyre, égések és fagyások kezelésében, valamint az ekcéma, a visszér, a vénagyulladás, a rosacea és az aranyér kezelésére is. Ízületi gyulladások esetén is nyugodtan elővehetjük, továbbá bőrirritációk ellen is kiváló.

Fűszerként az ételeknek sárgás színt, enyhén csípős és kesernyés ízt ad. Ehető szirmait a mai konyhaművészet is előszeretettel használja.

A kertbe ültetve elűzi a gyökérfonalférgeket és távol tartja a levéltetveket is. Főzete csigaölő.

Orvosi székfű (kamilla): az ősi gyógyító növény

Az orvosi székfű az egyik legismertebb és legtöbb célra alkalmazott gyógynövény. A kamillafajok közül a Matricaria chamomilla gyógyhatásait tanulmányozták a legalaposabban. Nyugat-Európában az orvosi székfűnél népszerűbb a római kamilla (Chamaemelum nobile), melynek virágzata valamivel nagyobb. Ám nemcsak hasznos növény, hanem gyönyörű is.

Ültetése

A kamilla egy kis, bokros növény, amely alacsonyan nő. Gyökértörzsosztással, magról és dugványozással lehet szaporítani. A magokat először kis cserepekbe kell elvetni, 3 mm mélyre. Amikor eléggé megnőttek, ültesd át 14 cm távolságra egymástól.

Ha pázsitként szeretnéd használni a római kamillát, vagy csak nem akarsz sokat pepecselni, akkor a magjait most, áprilisban vesd el a kertben. Ehhez nem kell mást tenni, mint előkészíteni az ágyást. Ha több sorba vetnéd, akkor a sorok között hagyj legalább 30 cm sortávot. A magokat elég a felszínre szórni. A fiatal növényeket, ha túl sűrűn keltek, ritkítsd meg, a tövek ideális távolsága 20-30 cm. Öntözd a cseperedő kamillákat rendszeresen, amíg meg nem erősödnek. Amint a kis palánták elkezdenek kúszni, trágyázd meg őket, hogy elősegítsd a terjeszkedésüket. A kamilla legjobban a kissé vályogos, humuszos talajt kedveli.

Felhasználása

A népi gyógyászatban rendkívül széleskörűen használják az orvosi székfüvet különböző betegségek, problémák és tünetek kezelésére. Alkalmazzák asztmára, hólyagbántalmakra, hörghurutra, bőrkeményedésre, tyúkszemre, megfázásra, bélgörcsre, szédülésre, fejfájásra, fülfájásra, aranyérre, vérzéscsillapításra, gyulladásokra, álmatlanságra, sárgaságra, fogfájásra, sebkezelésre, migrénre, fájdalomcsillapításra, veseproblémákra, vastagbélgyulladásra, menstruációs problémákra, szemmel kapcsolatos problémákra, léppel kapcsolatos problémákra, emésztési problémákra, idegrendszeri betegségek kezelésére, elvonási tünetek csillapítására, görcs ellen, korpásodás ellen, paraziták ellen, valamint étvágygerjesztőként.

Bár régebben szembetegségekre, sűrű szűrőn átszűrve, mind gyulladásgátló borogatásként, mind lemosószerként használták, a kamilla allergiát – és így önmagában is kötőhártya-gyulladást – okozhat, ezért ma már ilyen módon ritkábban alkalmazzák, sőt ellenjavallt.

A gyógyászatban virágzatát és annak kivonatait használják. Teája nemcsak a légutakat tisztítja, hanem gyulladásgátló, nyugtató anyagokat is tartalmaz. Gyulladáscsökkentő, görcsoldó, idegnyugtató, gyomor-, bél-, hólyag- és epezavaroknál, valamint sebkezelésre, arc- és hajápolásra is javasolják.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a kamillavirágzat hagyományos, népi gyógyászati felhasználásaként a megfázás tüneteinek enyhítését, enyhe emésztőszervi panaszok (pl. puffadás) csökkentését, afták, illetve enyhe bőr- és nyálkahártya-irritációk (pl. napégés) kezelését említi.

Virágzatát a gasztronómiában teaként, vagy kandírozva is felhasználják.

Szép tavaszi napokat, jó kertészkedést!


Kiemelt kép: gardenseedsmarket.com, Fotók: Pixabay, Pexels