Szinte felfoghatatlan, hogy min megyünk keresztül mostanában. Ha nem lenne elég a saját életünk, még itt van/volt hozzá a covid, és most még a szomszédban folyó háború is joggal aggaszt minket. Természetes, hogy ebben a helyzetben szorongunk és stresszelünk. De hogy segít ezen a galagonya? Lássuk!

Röviden a galagonyáról

A galagonya (Crataegus) a rózsafélék (Rosaceae) családjának Maloideae alcsaládjába sorolt növénynemzetség. Általában tövises cserjék, vagy kis fák. Termésük a Maloideae alcsaládra jellemző almatermés. A termésfal (a mag héja) nagyon kemény.

Igénytelen növény, jól fejlődik teljes napsütésben, de részleges árnyékban is, és bámilyen talajtípus megfelelő a számára. 400 évig is elélhet. A magassága ritkán haladja meg az 5 métert, de bokrosodhat akár 4 méterig is. A legtöbb galagonyafa tövisei a 7-8 cm-t is elérhetik, leveleinek alakja a fajtától függ.

A galagonyafa évente kétszer virágzik, virágai aprók, teltek, fehérek később rózsaszínűek. Belőlük fejlődik ki a mag, mely idővel élénkpiros színű, bogyós terméssé alakul.

A Kárpát-medencében négy faj őshonos: az egybibés galagonya, a fekete galagonya, a rózsaképű galagonya, és a cseregalagonya. A galagonya flavonoidokat (vitexint, hiperozidot, rutint), aminszármazékokat (feniletilamint, tiramint), proantocianidokat és triterpéneket tartamaz.

Mire jó a galagonyatea, pontosabban a galagonya virágzó ágvég tea?
Galagonya virágzó ágvég

Egy csésze bármilyen tea elkészítése, fogyasztása már önmagában felér egy nyugtatóval. Ilyenkor megállunk egy kicsit, gondolatainkba mélyedünk és kikapcsolunk. Ráadásul, ha galagonyateát fogyasztunk, annak további jótékony hatásai sem maradnak el.

A galagonyatea szívünk védője. Kiváló vérnyomáscsökkentő. Szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat, a szív és az erek izmait rugalmasan tartja, javítja a vérkeringést, értágító hatású. Érelmeszesedés ellen és szívkoszorúér-bántalmakra is javasolt. Szédülést, szorongást, szapora szívdobogást és rövid légzést lehet vele kezelni. Az ideges görcsök ellen is jó. Stresszoldó, nyugtató, alvást elősegítő hatású. Mostani élethelyzetünk nagyon megterheli a szívünket és az idegeket. Abban az esetben is érdemes heti egy-két csésze galagonyateát elkortyolgatni, ha egészségesek vagyunk, mert megelőzheti a fenti problémákat.

Jót ezt is tudni!

Huzamosabb ideig tartó alkalmazása során is teljesen veszélytelen, nem alakul ki hozzászokás, hatóanyaga nem toxikus, s nem halmozódik fel a szervezetben.

Terhesség alatt is fogyasztható.

Változó korban csökkenti a hangulatváltozásokat, a hőhullámokat, tehát jó szívvel ajánlják a cickafarktea mellé.

Így készítsd a galagonyateát!

Egy csapott evőkanál (3 g) teafüvet forrázz le 2,5 dl vízzel, majd 15 perc elteltével szűrd le. Ne használj fémszűrőt!

Mikor és hogyan fogyaszd?

Ha nyugtató hatása miatt fogyasztod, lefekvés előtt langyosan idd. Amennyiben vízhajtásra használod – mert arra is jó –, akkor napközben fogyaszd. Szívpanaszok vagy akut problémák esetén naponta 1-2 csészével is lehet inni belőle kúraszerűen. Ilyenkor étkezés előtt fogyaszd, lehetőleg ízesítés nélkül. Megelőzésre heti egy alkalommal is elegendő.

Terméséből készíthetsz különleges „szívlekvárt” vagy tinktúrát, sőt felhasználhatod még virágbimbót is

„Szívlekvár”

Hozzávalók: 1 kg galagonyabogyó, ízlés szerint cukor, víz.

Elkészítés: A megtisztított piros bogyókat főzés előtt nyomkodd szét, és önts rá annyi vizet , hogy egyharmadáig ellepje. Tegyél hozzá a cukrot, majd főzd puhára. Utána törd át egy szitán, és lassú tűzön, állandóan kevergetve sűrítsd be. Gőzöléssel tartósítsd.

Szívbarát tinktúra

Hozzávalók: egy csészényi galagonya virágos ágvég, két csészényi cseresznyepálinka.

Elkészítés, fogyasztás: Törd össze a virágos ágvéget mozsárban. Öntsd a pálinkába, egy hónapig érleld fénytől védett helyen. Szűrd le. Naponta kétszer egy mokkáskanálnyit igyál belőle 20 napon át, étkezések előtt. Megelőzhető vele a szívritmuszavar, a magas vérnyomás és az ideges szívdobogás. A szív karbantartására minden évben ismételd meg ezt a kúrát.

A galagonya virágbimbójából készült főzelék ízletes köretként szolgálható fel húsételek mellé.

Ellenjavallat

Gyermekeknek 12 éves kor alatt nem ajánlott. Alacsony vérnyomás esetén nem javasolt a fogyasztása, vérnyomáscsökkentő hatása miatt.

Jó egészséget!

Forrás: gyorgytea.hu

Fotók: pixabay.com