A teraupeutát terápiázni a leghálátlanabb feladatok egyike, a terapeuta ismeri az összes trükköt és kibúvót, amivel meg lehet úszni a valódi munkát, hiszen ennek ezer verziójának tanúja, nap mint nap. Kíméletből, ezért Tamásnak nem szóltam egy szót sem a hivatásomról, nehogy előre elmenjen a kedve a folyamattól. De alaptalan volt az óvatosság, mert Tamás egyáltalán nem ijedős, viszont egy rendkívül felkészült szakember, még a terapeutákat is simán kitáncoltatja a trükkjeikből. Csillag Tamás önismereti táncterapeutánál jártam egyéni foglalkozáson.
Tamás szakterülete a női-férfi párkapcsolatok, női önismeret, ezek nekem is kedvenc témáim, ebből kifolyólag különösen kíváncsi voltam Tamás, az enyémtől teljesen eltérő megközelítésére, módszerére.
Tamással a munka úgy kezdődik, hogy ő nem tudja, hogy mi a téma, amivel dolgoztok, a terápiás beszélgetés csak a mozgás után következik. Ennek ellenére, az első pillanattól kezdve tökéletesen benne volt a ráosztott szerepben, feladatban. Annyira tökéletesen ráhangolódott a szerepgyakorlatra, hogy én úgy jöttem el tőle, hogy fogalmam sincs, hogy ő maga milyen, példás szerénységgel magát a háttérben tartva végezte a munkát velem. Tamásnál egy alkalom két óra hosszat tart, ez idő alatt én teljes, koncentrált figyelmét élveztem, nem éreztem, hogy bármikor is elkalandozott volna. A folyamatban végig szeretetteljes törődést kaptam és megvolt az az érzésem, hogy számítok, fontos, hogy mi van velem. Külön dicséretet érdemel, hogy az igen kacifántosra sikeredett szerepjáték után valami csodával határos módon képes volt a káoszból megragadni a lényeget és a második táncba, az oldásba már csak az került bele.
Ha érdekel, hogy Tamás, hogyan gondolkodik a munkájáról, akkor olvasd el a vele készült interjút. Én őszinte szeretettel tudom ajánlani a vele való munkát minden nőtársamnak.
Jöjjön néhány általános jótanács azoknak, akik kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy önismeretbe kezdjenek:
- Legyél nyitott, ha terápiára mész! Legyél nyitott arra, hogy hallj, megélj, felismerj valami újat magadról!
- Merj időt és pénzt áldozni az önismereti munkára! Minden magadba fektetett erőforrás arannyá érik.
- Válassz körültekintően terapeutát! Menekülj azonnal, ha hatalmi játszmába vonnak, fuss onnan, ahol nem érzed magad a legnagyobb megbecsültségben, tisztelettel körülölelten! Pláne, onnan ahol megaláznak!
- Amikor ott vagy, akkor merj bízni a terapeutában! Elég, ha ő érti, hogy mi történik, bízz az általa vezetett folyamatban!
- Hagyj időt magadnak egy-egy terápiás alkalom után a feldolgozásra, ne időzíts közvetlen utána programot, vagy nagyon zajos, tömeges eseményt! Hagyd szépen ülepedni, sok mindenre ráébredhetsz még!
- Egy hosszabb folyamattól ne várj lineáris fejlődési ívet! Lehetnek olyan alkalmak, ahol csak hangyalépéseket tesztek előre, de pont ezek a hangyalépések lesznek, amik elvezetnek egy kvantumugráshoz néhány alkalommal később.
Photo by Joanna Nix-Walkup on Unsplash