Fordulatos hét elé nézünk. Az igaz szerelem élésére, a szív szerinti út követésére hív minden, miközben erőteljes szellemi fordulatot élhetünk meg. Maradjunk kapcsolatban az isteni minőségekkel, emlékezzünk rá, hová vagyunk „bekötve” valójában – ez majd utat mutat.

A Nap a héten az Ikrekben halad tovább. Ügyintézés, jövés-menés, élénk kommunikáció és üzleti élet jellemzi ezt az időszakot. Ennél is fontosabb, hogy most van alkalmunk a társ, mint tükör játék bölcsességének elmélyítésére.
Csillagképi értelemben fő világítónk a Bika és Nimród alatt jár. Ideje van teremtéseink stabilizálásának, az alkotó kreativitás kibontakoztatásának, a szív szerinti, isteni minőségek felé tartó út felvállalásának. Amit szerelemmel végzünk, az termékennyé válik, s meghozza a stabilitást az anyag világában is.

Heti Holdnaptár

A Hold a héten növekvőben van. A tápanyagok most jobban beépülnek, hízókúrára, táplálásra, növekedésre, gyarapításra alkalmas az idő minden értelemben. A hetet az Oroszlánban kezdi, majd hétfő reggel a Szűzbe lép. Így életünk uralása után a hangsúly a külső-belső rendrakásra s a nemes szolgálatra terelődik. Szerda késő délután a Mérleg zodiákusba lép át. Harmóniára törekszünk, most van itt az ideje a szépséggel és az emberi kapcsolatok diplomáciájával foglalkozni – természetesen nem saját igazságunk rovására. Pénteken késő este a Hold a Skorpióba lép. A hét vége így misztikus és szexi hangulatban telhet, de a megújulás, a transzformáció is kulcsszó most – ha úgy érezzük, szükségünk van erre, támogassuk meg szertartásokkal is. Most eldönthetjük, mit metszünk le magunkról, hogy burjánzás helyett valóban növekedhessünk.

Csillagüzenetek, bolygó fényszögek

HÉTFŐN reggel, ahogy ezt a Heti Holdnaptárban is jeleztem, a Hold az Oroszlánból a Szűzbe lép.
A Merkúr immár direktbe váltva ismét eléri az Algol csillagot – ahogyan a múlt hét hétfőn is. Közben kvadrátot alkot az éppen stacioner (a Földről nézve látszólag szinte egy helyben ácsorgó) Szaturnusszal, szextilt a Neptunusszal, s trigont a Plútóval.

Ismét lehetőséget kapunk hát, hogy legnagyobb félelmeinkkel szembenézzünk, azokat megértsük, meghaladjuk, s ezáltal transzformációt hajtsunk végre: életünket, önmagunkat egy magasabb minőségbe emelve.

Alkalmunk lesz megérteni, lehozni valamit az Egység, az Unio Mystica titkaiból. Amikor félünk, az elszakítottság és magány érzése lesz úrrá rajtunk, mely bezár és tehetetlenné tesz. Megfagyunk, érzéketlenné válunk a világ, az élet, a szeretet szépségeire, csodáira. Meg kell értenünk, és ehhez sokszor évek, vagy egy élet kemény szellemi munkája szükséges, hogy ilyen helyzetben küldjünk egy fohászt felfelé, fordítsuk tekintetünket az égiekre, az Úrra, s miközben félelmünk ellenére bátran cselekedni (vagy épp várni és figyelni) kezdünk, lélegezzük fel magunkat a Legfelsőbbhöz. Mert ez nyitja meg a kapukat, melyeken beáramolhat a kegyelem. Ez fog minket összekapcsolni újra, ez emel fel Isten tenyerére, és véteti észre velünk gondoskodását. Szeretet egység, Unio Mystica. Ezt kell megtanulnunk, ezt kell megvalósítanunk, mert ha elérjük e tudatállapotot, teljesen megváltozik a külső-belső világ.

Átalakul minden és nincsenek többé „körülmények”, értelmét veszti az akadályok racionális listája, hiszen a világ, világunk körénk rendeződik, tetteink, érzéseink ÉS szellemiségünk köré.

Ezen a napon a retrográd Sárkányfarok (másik nevén a Leszálló Holdcsomópont, mely nem égitest, hanem Nap és Hold pályájának találkozási pontja), eléri a Mérleg csillagkép nyelvét jelképező csillagot.

Most tehát megmutatkozik, mivel hozhatjuk létre az egyensúlyi állapotot, mivel gyógyíthatjuk meg életünket, szellemi energiáink tudatos működtetésével milyen úton érdemes tovább indulnunk. Útkereszteződés ez.

Paksi Zoltánt, a magyar asztrozófia atyját idézve: „A Leszálló csomópontnál a Hold alászáll, hogy a felső világ tapasztalatait a lélek mélyére vigye, az összegyűjtött fénnyel együtt. (…) A Sárkányfarok jelzi az összegyűjtött tudás és tapasztalás általi belső bölcsesség elérésének karmikus feladatát. Ennél a pontnál a befelé figyelés, a belső koncentráció lesz jelentős.” Tehát, még egyszer, összegezve: ami a kinti világban, a felszínen engem ért, arra most tudatossá válok. Az engem ért hatások belső tapasztalattá, s így bölcsességgé válhatnak, szemléletemet, ezáltal világomat formálhatják – ha hajlandó vagyok a belső figyelemre, a belső fegyelemre, annak elsajátítására.

KEDDEN kora délután a Nap kvintillel kapcsolódik a Jupiterhez. Ez egy igazi, erőteljes varázspálca, mely az érzékek anyagából készült. Alkotás vagy a művészet (bármely művészet) élvezete, a természetben töltött idő, illetve bármi, ami az érzékelést nyitja ki, ma segíteni fog minket. Ráérzünk az Egység titkaira, a múltból visszatérő varázserőkre, de az igazságra is.
Délután első negyed ideje van.
Az esti órákban a Nap eléri a Nimród csillagkép Rigel csillagát. Ez a beavató úton való elindulás, a belső útra lépés csillaga (hiszen Nimród itt az Eridanus folyóba lép). Azért indulunk el befelé, azért visszük a fényt magunkkal saját tárnáinkba, hogy hitrendszereinket, s ezeken túllátva, ezeket lebontva valódi vágyainkat tudatosítsuk. S azok felé induljunk tovább, uralkodói minőségbe emelkedve így saját életünkben.

Erről szól a csillagos ég minden üzenete: tapasztalataidat bölcsességgé érlelve, belső világodat feltárva, igaz vágyadra ráérezve hárítsd el az akadályokat, nemesedj sorsod urává, és lépj a neked szánt királyi útra!

Ezt tudjuk most Nap-módon, cselekvő módon megtenni. Ráadásul itt a Nap a Rigelt elérve éppen kvadrátot ad a Holdnak, a lélek képviselőjének is –vagyis itt az ideje az anyagban is láthatóvá tenni, lehozni a világba lelkünk hívását!

SZERDÁN a Hold a Mérlegbe lép.

Hétvégi csillagüzenetek

PÉNTEKEN a Vénusz a Cet orra, a Menkar csillag alá érkezik. Önmagunk kidolgozásának csúcspontja ez a szerelemben és társtémáiban: művészet, kreatív termékenység, anyagiak, biztonság és szépség mind-mind szóba kerülhetnek. A „három napos” (valójában jóval hosszabb, hiszen a Vénusz május eleje óta a Cet alatt jár) elvonulás véget ér. Az elmúlt időszak alkalmat adott rá, hogy testben, lélekben és szellemünkben is megújulhassunk vénuszi téren. A szerelem istennője holnap már elhagyja e csillagteret – érdemes most tudatosítani, mi minden történt az elmúlt egy hónapban.
A késő esti órákban a Hold a Skorpióba lép.
Szintén késő este, éjfél előtt nem sokkal a Merkúr trigont ad a Plútónak. Anyaggal, anyagiakkal, termékenységgel, bőséggel, biztonsággal, szerelemmel kapcsolatos gondolkodásunkban állhat most be fordulat, melynek révén transzformálni tudjuk valóságunkat.

VASÁRNAPRA virradóra a Vénusz eléri az Uránuszt a Kos csillagai alatt, a Bika zodiákusban. Hirtelen és erőteljes fordulatokat élhetünk meg szerelmi, anyaggal és biztonsággal kapcsolatos témákban (lásd, mint fenn: ugye, milyen szépen összecseng az egész?). Nagy megértéseink lehetnek, ráláthatunk végre a teljes képre, s ez felszabadító érzés lesz. Kiemelkedhetünk általa az ördögi körökből, az ismétlődésekből.

Megtisztulunk, megújulunk, szabaddá válunk a szerelemben, termékeny erőink használatában.

Igazi csodanap lehet, ha megtanultuk követni a szív igaz hívását.
A kora reggeli órákban pedig a Nap eléri a Bellatrix, a harcos amazon csillagát – ez is arra mutat rá, hogy ideje cselekvően kezünkbe venni a dolgokat, önállóan, szabadon, erőnk teljében lépni előre.

Áldott hetet mindannyiunknak!

Csillag Enikő, spirituális konzulens

További írások a szerzőtől: https://magikusno.wordpress.com/blog-2/
Facebook: https://www.facebook.com/magikusnoutja
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UChR9wCpkH_hwlAbWzDRTucQ

banner

Photo by: pixabay.com