A hét folyamán meghatározó lesz a Nap és a Merkúr együttállása – ideje gyakorlatban működtetni a beavató tudást, hogy életünk urává emelkedjünk! E folyamat most erőteljes és hirtelen változtatásokat is indukálhat, kirobbantva minket a komfortzónánkból. Szintén izgalmas lesz a szombati telihold, értelem és érzelem jeligére – megtámogatva jó adag kockáztató kedvvel. Ugyancsak fontos történése a hétnek a Vénusz jegyváltása, amely a visszafogottabb Bakból most a Vízöntőbe lép – felszabadult hangulatot, pezsdülő közösségi életet, a szépség és harmónia szokatlan útjait hozva ajándékba.

A Nap a héten a Bak jegyében vándorol, a Nyilas és – péntekig – a Kígyó Farka csillagterében, majd péntektől a Sas alá érkezik meg. Sorsfeladataink felvállalása, a körültekintően, lépésről lépésre végzett kitartó munka aktuális. Péntekig ösztönerőink kézben tartásának van ideje, innentől pedig a rálátás, a szellemi szárnyalás napjai következnek. Egész héten égi tudás áramlik hozzánk, melyet okosan használva önmagunkat emelhetjük most magasabb szellemi szférákba.

Heti Holdnaptár

A Hold a hét végéig növekvőben van, így a felépítés, gyarapítás, tápanyagok beépülésének napjait éljük. A hetet a Bikában kezdi, így a hétfői nap ideális a pénzügyeinkkel való foglalkozásra, környezetünk szépítésére, kényelmesebbé tételére is. Kedd hajnalban az Ikrekbe lép, kommunikatívabb, mozgékonyabb napokat hozva – iktassunk be egy kis sportot az ünnepek után! Tanulásra is jó időszak ez. Csütörtök délután a Rákba ér a Hold. Jó ötlet mára családi programot, vagy romantikus elfoglaltságot szervezni, de azon is hatékonyan dolgozhatunk, hogy otthon érezzük magunkat az életünkben. Szombaton szintén a Rák zodiákusban ragyog fel az év első, nagy erejű teliholdja, amelyről az alábbiakban még bővebben írok. „Mindent, vagy semmit!” – ez a mondat jól jellemezheti a hangulatot. Vasárnap a Hold már fogyásnak indul, így innentől a fölöslegektől való szabadulás ideje jön el. Kora reggel az Oroszlánba érkezik, s életünk uralására hív.

Csillagüzenetek, bolygó fényszögek

HÉTFŐN reggel a Merkúr szextilt ad a Neptunusznak: a lélek mélye tárulhat most fel számunkra, s egyben megértés érkezhet akár önmagunk elől is titkolt érzéseinkkel, a tudatalatti titkaival kapcsolatban. A beavató tudás tehát most belülről, a mélyből érkezik hozzánk – és a múlt dolgait is erőteljesen érintheti. Írásra kifejezetten alkalmas reggel ez.

KEDDEN kora hajnalban a Vénusz a Bakból a Vízöntőbe lép át. Bohókásabb, extravagáns, egyedi és utánozhatatlan itt a szerelemistennő – ideje kipróbálnunk néhány újdonságot, legyen szó a frizuránkról, vagy a kedvessel együtt töltött (intimebb) időről! Most szépség és harmónia iránti fogékonyságunkat állíthatjuk a közösség szolgálatába. Ugyanakkor annak is ideje van, hogy megtisztítsuk életünkben a szerelem, a szexualitás, a harmónia, a szépség témaköreit, ezekkel kapcsolatos gondolatmintáinkat, rutinjainkat, berögződéseinket, és a megkövesedett helyzeteket. A női szervek energetikai tisztítása, felöltése is jó ötlet lehet most.

Kora hajnalban a Hold az Ikrek jelébe érkezik.

SZERDÁN délelőtt a Vénusz a Jupiternek ad szextilt (miközben még érezhető együttállása a Plútóval). A szív szerinti utat, igaz vágyunkat követve most beavató tudáshoz juthatunk, rálátva a fontos összefüggésekre.

Ha vénuszi témákban felvállaljuk a tisztítást, a terhek letételét, az gyors és erőteljes változásokhoz vezethet, melyek sok területen megmutatkoznak. A szeretet bölcsessége vezet utunkon.

A szerelemistennő mindeközben a Bak csillagai alá érkezik meg, tehát mostantól egyre fontosabb a felvállalás szellemi értelemben, mögöttes mozgatóként is. Tudniillik, hogy felvállalom elsősorban önmagam, majd a külvilág előtt is, mi a fontos számomra, mi jelenti nekem a fényt, az isteni minőségeket, az igazi értékeket a szerelemben, az élet szerelmes megélésében – és valóban e szerint élek.

A Vénusz ma eléri az Altairt, a Sas csillagkép legfényesebb csillagát égi vándorútján – ez mutatja, hogy itt az ideje a szárnyalásnak a felvállalt transzformáció nyomán! (Ez mindössze néhány napja, a január 1-én egzakt Vénusz-Plútó együttállás idején érte el tetőpontját.)

CSÜTÖRTÖKÖN már erőteljesek a rálátás, szellemi szárnyalás üzenetei, hiszen a hátráló Merkúr eléri a Sas csillagkép Deneb el Okab csillagát. A nap folyamán kvintilt ad a Jupiternek, így most kifejezetten a bölcsesség, a beavató varázslatok ideje van. Hogy mindez meg tudjon érkezni hozzánk, érdemes szélesre tárni az érzékelés kapuját.

Kora délután a Hold a Rákba lép.

Késő délután a Nap ad trigont az Uránusznak. A felszabadító megértés, a világosság szétáradása kulcsélmény lehet a mai napon.

A cselekvőn felvállalt sors gyors változtatásokra ösztönöz az anyag világában.

Ez még első sorban szellemi impulzus, amely majd február legelején, a Nap-Uránusz kvadráttal válik gyakorlatba ültethetővé igazán.

PÉNTEKEN a Nap a Lant csillagkép Vega csillaga alá érkezik. A mai nap kulcsszava a gyönyörködtetés. A Vega a hagyomány szerint a Tejút, vagyis az istenek útjának egyik tartóoszlopa, ily módon rendkívül lágy, magas energiákat képvisel. Aki kellőképpen lefinomodott már, az fogja érezni varázslatát – és használhatja sorsa emeléséhez, az élet örömeinek megéléséhez.

Mindent, vagy semmit – telihold a Rákban

Péntekről szombatra még virradat előtt teljesedik ki az év első teliholdja. A most megnyíló sorskapu, mi több, dimenzió dobbantó igazán erőteljes emelő erővel bír, üzenetei finoman szólva is sűrűek.
Előtérben van most a nőiség, az anyaság, az otthon és a család, akár hivatásként megélve is. E téren beavató tudáshoz jutok, s kezembe vehetem az irányítást. Az érzelmek most szabadon áramlanak, a romantikának is helye van. Előkerül a múlt, az emlékezés. Ne engedjük elhatalmasodni magunkon az aggodalmaskodást és kétségeket – ehelyett koncentráljunk arra, amitől igazán otthon érezzük magunkat életünkben.
Érzékenyen tudunk társaink felé fordulni. A szeretet egység üzenetét hozza ez a telihold – ráérezhetünk az univerzális törvényre: ha a másikat emelem, magam is emelkedek.
Azon dolgozunk, hogy magas rendű elveinket a gyakorlatba ültessük.

Utunkon a szív iránytűje vezet – a jó szelet szellemünk adja, ezért ügyeljünk nagyon gondolataink minőségére is!

Test-szellem-lélek harmóniára törekszik. Lelkünk és szellemünk cselekvő erőnkkel fog össze az anyag világának átalakításáért – mert most megértjük az anyag mágiájának magasabb törvényeit!
Eközben hangsúlyos önmagunkról és társainkról alkotott tudásunk, elképzeléseink és viselkedésünk átalakítása cselekvő módon úgy, hogy ez a valódi szeretetet szolgálja. Tehát szeretettel szólok hozzá, alakítom át viszonyulásaimat, ennek szellemében mondok le ítéleteimről, látom meg benne az isteni minőségeket – mert ő tükröm és testvérem!

Kiemelten fontossá válik hivatásom felvállalása, az ezért végzett kitartó, kemény munka, a lépésről lépésre haladás, az értékőrzés. Ezáltal is valósulhat meg a szellem győzelme az anyag felett, vagyis a földi struktúrák kitartó átalakítása egy magasabb nézőpontból.

Az égi tudás lehozatala és kiárasztása zajlik, óriási teremtő erő nyilatkozik meg. A szellem és az önirányítás ereje ez, illetve az ember hármas egységének teremtő ereje. Ha ezt használom, ha ezzel élek, úgy az én életembe is elérkezik az emelkedettség, az új élet szabad felszárnyalása. Rálátok, milyen önkorlátozásokat kell elengednem. A folyamatban fontos szerepet játszanak az álmok, révülés ideje van.
Fontos most az önirányítás. Hozott képességeimet, kitartásomat használom, hogy életem urává emelkedjek. Tudatalatti késztetéseim kézben tartásából öngyógyító erő fakad. Mi az, ami örömet okoz, mi az, ami gyönyörködtet? Azért tegyünk, azt éljük!

Összegezve a januári telihold üzenetét: óriási teremtő feszültség nyilatkozik meg, melyet kézben lenne jó tartani, tudatosan felhasználva. A folyamat végén vagy a robbanás és szétaprózódás, vagy a gyémánttá válás, a teljes átalakulás vár.

Az otthon, a család, a múlt területéről érkezik meg most az impulzus, ami egyrészről kapcsolataim átalakításához és felemeléséhez, másrészről az anyag, az anyagi világ és az ahhoz való viszonyulások mélyreható, teljes, gyökeres átalakításához vezet. A legfontosabb dolog, amit most tanulhatunk, amit most működtethetünk, ez: a lélek hívását követve, a szellem erejével teljes mértékben kézbe vehetjük sorsunkat, ily módon felelősséget vállalva életünkért, és lépésről lépésre alakítva át a körülöttünk lévő konkrét valóságot lélekmély hívásaink szerint.

VASÁRNAP a Nap a Deneb el Okab alá ér, a szárnyalás csodálatos üzeneteit hozva el.

Áldott napokat:

Csillag Enikő, spirituális konzulens

banner

Photo by: pixabay.com