A lélek igazságának pillanata jön el a héten Jupiter és Neptunusz együttállásával. Szombaton transzformatív telihold köszönt ránk, nagy energiák mozdulnak – érdemes tudatosnak maradnunk, hogy kezünkbe vehessük az irányítást.

A Nap a Kos zodiákusban halad: ideje új utakra indulni, lebontani minden akadályt. Keddig még a múltból visszatérő lehetőségek és képességek téridejében vagyunk, a Halak csillagkép visszaúszó halának csillagai alatt. Keddtől aztán a fölfelé úszó hal fonala alá érkezünk: új nagy, éves sorskör indul. Ideje van a kiemelkedésnek.

Heti Holdnaptár

A Hold a héten növekvőben van. Ez a gyarapító, felépítő folyamatokat támogatja. Hétfőn és nagyrészt kedden is az Oroszlánban vándorol, életünk uralására hív. Kedden délután átlép a Szűzbe. Innentől dolgaink rendezésének, rendszerezésének van ideje kívül és belül. Csütörtökön késő este a Mérlegbe érkezik, előtérbe kerül a szépség.
Ha tehetjük, áldozzunk a művészetek oltárán. Harmónia teremtő tevékenységeink most fokozott sikerre számíthatnak. Szombaton szép és különleges Teliholdnak lehetünk tanúi, mely a transzformáció erejével hat át. Erről bővebben az alábbi előrejelzésben írok. Vasárnap kora hajnalban a Hold a Skorpióba lép, s ezzel az átváltozás, a felszín alatti működések tapasztalásának idejét hozza el.

Csillagüzenetek, bolygó fényszögek

HÉTFŐN a Merkúr a Bika zodiákusába lép át. Beszélgetéseink, kommunikációnk, üzleti és közvetítői tevékenységünk mostantól a biztonság és gyarapodás megteremtésére irányulnak. Ha a hangot, a szót másra is szeretnénk használni: ideje van most mindennek, ami szépséget teremt a merkúri princípiumokkal.

Írjunk, mondjunk verset, énekeljünk, próbáljunk ki művészi mozgásformákat, vagy éppen a jógát. Szellemi útra indulva most stabilitást találhatunk abban.

A földhözragadtság azonban továbbra is kerülendő.

KEDD estére a Merkúr eléri a Kos csillagait is: szellemi korlátaink ledőlnek. Ideje kimondani az igazságot. Csak úgy hopp: erőteljesen és tisztán beletenni a dolgokat a térbe.
Kora hajnalban a Vénusz a Vízöntő Sadalbachia csillagát éri el, szerelmi ügyeinkben a múlt megtisztítására kínál lehetőséget, miközben megértést is hozhat.
Kora reggel a Nap a Baten Kaitos, a Cet gyomrát jelölő csillag alá ér. Beavató, belső utunk sarkalatos pontja ez minden évben.

Most van ideje testileg, lelkileg, szellemileg is megújulni, s felvállalni Istentől kapott küldetésünk.

Előtte általában emésztődünk kicsit, akárcsak Jónás a hal gyomrának mélyén – de ne veszítsük el a bátorságot, a mélységek állata minket is kiköp hamarost. Aki már ismeri az élet hullámzásának rendjét, tudja ezt. Megérthetjük, melyek igazi értékeink, s minek van most itt az ideje.
Délután négy körül a Hold a Szűzbe lép.

Jupiter és Neptunusz együttállása


Öt óra táján pedig kiteljesedik a Jupiter és a Neptunusz együttállása a Halak zodiákusában, a Halak csillagkép visszaúszó halának fonala alatt.
A lélek igazságának pillanata ez. Mélységek és hit találkozása. Olyan lehetőség, amelyhez hasonló majd 2035 tavaszán jön el legközelebb, de akkor sokkal tüzesebb energiákkal kiegészülve, a Kos zodiákusában. Ne siessünk hát ennyire előre. Ahol most vagyunk, ott legyünk teljesen. A Halak egységélményében, az Unio Mysticában, ahol lelkünk legmélyén érezzük, hogy minden egy. Ahol hitünk rendíthetetlen. Ahol a transzcendens igazság megmutatkozik – és begyógyítja a múlt sebeit. Erre kapunk lehetőséget. Kár lenne most konkrét kapaszkodókat keresni. Kár lenne most a jelenségvilágban tapogatni bizonyosság után. Itt és most nem az anyag a megoldás. De nem is a függőség, a tudatmódosítók, a fénylopás reménytelen kísérletei.

A hit és az intuíció, az áldozathozatal – ez lesz az, ami működik.

SZERDÁN kora hajnalban a Nap és a Szaturnusz szextilje lesz pontos. Megértésre juthatunk önmagunkkal kapcsolatban, világossá válhat, mi igaz, szent, mi az, ami szereteten alapul teremtéseinkben. Ráláthatunk, minek van itt az ideje, merre érdemes most elindulni a Kos lendületével, a jövő felé. A Nap éppen a felfelé úszó hal fonalához érkezik mostanra, így mindez már az újonnan induló sorskör tiszta lapját adja.
Kora reggel a Merkúr a Sheratan csillagot éri el a Kos szarvánál – ez a tudatosodás helye, a ösztönvilágunkra való rálátásé. Délután ő is kapcsolódik a Szaturnuszhoz, méghozzá egy kvintillel – varázslatos megértések születhetnek ismét, átszűrődik a fény a szellemi világból.

CSÜTÖRTÖKÖN a Hold a Mérlegbe lép, a késő esti órákban.

Hétvége: erőteljes telihold köszönt ránk

PÉNTEKEN kora hajnalban a Merkúr eléri a Hamalt, a Kos legfényesebb csillagát, a beavató szellemi tudást téve elérhetővé. Érdemes lesz figyelni álmainkat.
Kora reggel jegyet vált a Mars, s átlép a Halakba. Erőinket most az egység titkainak kutatására fordítjuk, s az áldozathozatal döntésével érhetjük el az önmeghaladást.

SZOMBATON az esti órákban a Szaturnusz eléri a Csikó csillagkép legfényesebb csillagát, a Kitalphát – ideje erőink összpontosításának, energiáink koncentrált irányításának. Végezhetünk most erre konkrét gyakorlatot is, az alábbiakban leírtakkal összhangban – meg lesz az eredménye.
Este kilenckor Telihold ragyog fel az égen. A Hold a Mérleg zodiákusában, a Szűz csillagkép angyali része alatt, a Spica csillaggal együttállásban látható. A Nap eközben a Kosban halad, a Halak csillagkép felfelé úszó hala és az Androméda alatt. Ők ketten pedig egyszerre alkotnak kvadrátot a Bakban, a Sas csillagai alatt tartózkodó Plútóval. Mit jelent ez?

Ha magas szinten éljük ezen energiákat, lelkünket most harmónia járja át. Tisztán érzékeljük angyal testvéreink üzeneteit.

Érdemes energiát tennünk kapcsolatainkba, környezetünk alakításába, a szépségbe és művészetekbe. Fényaratás ideje van: ha nem szeretet vesz körül, most átgondolhatjuk, mit csinálnánk másképpen.
Ugyanakkor most ennek megfelelően elérkezett a cselekvés ideje: új sorskört indíthatunk, ha hajlandóak vagyunk áldozatot hozni a felemelkedésért, tenni céljainkért.
S ha e kettőt – a harmóniateremtést (angyali üzenetek segítségével) és áldozathozatalt – együtt működtetjük, azzal most teljes átfordulást, transzformációt érhetünk el szellemi és anyagi síkon egyaránt. Vagy, ha úgy tetszik, felvállalhatjuk végre aktuális sorsfeladataink, ami elhozza a megújulást.

VASÁRNAP kora hajnalban a Hold a Skorpióba lép.
Kora délután a Mars és az Uránusz kvintilje pontosodik be: ma érdemes a magas művészetet beleszőni a napunkba, de valamennyi érzékünket élesíthetjük. Ezek tehetik még közelibbé, átélhetőbbé azt az erőt, amellyel most meglebben a fátyol, s a látható a láthatatlannal összeér. Önmagunkat legyőzésére, a megtisztulásból fakadó megújulásra van most lehetőség, akár katartikus élményeink is lehetnek.

Csillag Enikő spirituális konzulens

További írások a szerzőtől: https://magikusno.wordpress.com/blog-2/
Facebook: https://www.facebook.com/magikusnoutja
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UChR9wCpkH_hwlAbWzDRTucQ


Photo by: pixabay.com