Napunk a hét elején még az Angyal csillagkép alatt vándorol, így most érdemes angyali segítséget kérnünk életünk cselekvő felemeléséhez. Szombaton eléri a Mérleg csillagkép múlt serpenyőjét, valamint a Kígyó Fejét. Innentől megméretnek a múlt igazságai. Ideje ösztöneink tudatos működtetésének. Mit értek ezalatt? Térképezzük fel, mi mozgatja cselekedeteinket, érzéseinket, öntudatlan reakcióinkat – és vonjuk ezeket hatalmunk alá. Zodiákus szinten a Skorpióban tartózkodó Nap is arra szólít, vizsgáljuk meg felszín alatti működéseinket.

A Hold csütörtökig csökkenőben van. Ezen a napon Újhold lesz, s ezt követően a növekvő Hold energiája érvényesül. A hét első fele tehát a kivezetés, méregtelenítés ideje, a második már inkább a gyarapításé, a tápanyagok beépüléséé.

Újhold idején mindig hatékonyan vehetünk búcsút az életképtelen dolgoktól, szokásoktól, kapcsolatoktól, helyzetektől.

HÉTFŐN, november 1-én kora hajnalban a Vénusz a Sargassal, a Skorpió lecsapó méregtüskéjét jelölő csillaggal áll együtt. Szerelemmel, szexualitással, termékeny létezéssel, anyagiakkal, biztonsággal kapcsolatban itt az ideje, hogy mi is kíméletlenül lecsapjunk mindarra, ami már csak hátráltat.
Szintén hajnalban a Merkúr és a Jupiter emelő fényszöge pontosodik be. Ha hitet teszünk saját igazságunk mellett, annak ma nagy szellemi emelő ereje lehet. Ez segít a múlt megtisztítása után a jövő felé indulni.
A Hold ma csökkenőben van, a Szűz jegyében jár – külső-belső rendrakásnak, selejtezésnek kedvez az idő.

KEDDEN, november 2-án a Hold a Mérlegbe lép. Most érdemes szépséggel, harmóniateremtéssel, kapcsolataink ápolásával foglalkozni.
Hajnalban a Merkúr is az Angyal csillagterébe ér, miközben együtt áll a Spica csillaggal. Szellemi teremtéseink, kommunikációnk gyümölcseit aratjuk ma. Továbbra is hangsúlyos az igazság kimondása, hitünk képviselete, bölcsességünk élése, ami most komoly fordulatot hozhat. A délelőtt folyamán ugyanis bepontosodik a Merkúr és a Plútó anyagban öntő, megvalósításra hívó fénykapcsolata is! Ismét fontos tehát a felvállalás. November közepéig továbbra is fokozottan érzékeljük égi testvéreink üzeneteit, sőt, most közvetíteni is hatékonyabban tudjuk!
Délután (17:20 körül) a Hold a Vindemiatrix csillagterébe ér, boszorkányos praktikákra kitűnő lehetőség.

SZERDÁN, november 3-án a Hold is eléri a Spica csillagát, tovább hangsúlyozva az aratás szimbolikáját, elsősorban lelkiekben. (Vagyis abban, hogy érezzük magunkat? Ha nem jól, ideje tenni egy kiegyensúlyozottabb lelkiségért.)

CSÜTÖRTÖKÖN, november 4-én kora hajnalban a Hold a Skorpióba ér, s ezzel idejét hozza a misztikumnak s a szenvedélynek – valamint a minőségi, gyökeres átalakulásnak. Reggel a Syrma csillagot éri el, a Marssal is együtt állva. Lelkünkben érezzük az angyal üzenetét.
Este a Nap kvintilt ad a Plútónak – ez az okkult érzékenység fényszöge, tudatossággal és intuícióval működtethető varázspálca, finom, érzékszerveket nyitogató mágia. Érdemes ma teret és időt szentelni a magas művészetnek és az érzékek finomításának, mert ez hozzásegíthet a nagy fordulathoz, a nagy megértésekhez.
Ebben az égi helyzetben következik be az Újhold, a Skorpió zodiákusában. Mindenképpen itt van tehát a gyökeres átalakulás lehetősége, a meghaladott minőségek elengedődése által. A lélek mélységeiből fakadó tisztulás napja ez.

PÉNTEK reggeltől másnap reggelig az Újhold energiáját kiegészítően a Skorpió olló csillagai alatt jár a Hold, így tovább segíti az elengedést, első sorban lelkiekben. Dél körül éri el a Mérleg nyelvét, ekkor magunk is mérlegelhetjük, mit érzünk igaznak, mit táplálunk tovább a következő holdhónapban.
Kora hajnalban a Nap szembe kerül az Uránusszal. Cselekvő énünk zseniális sugallatokat kaphat, szabadságvágyunk fokozódhat. Karmatisztítás ideje van: ha valamilyen helyzetben feszültséget élünk meg, fordítsuk rá figyelmünket, és vizsgáljuk meg alaposan, mert ott megérett az idő a cselekvő változtatásra! Tisztítás, tisztázás ideje van, akár egyetlen gyors „mozdulattal” fordíthatunk dolgainkon, s a most születő rálátásból fakadó megértés szabaddá tesz.
Déltájban a Vénusz jegyet vált, s átlép a Bakba. Mostantól a felvállalás lesz hangsúlyos szerelemben, anyagiakban a hétköznapok világában. Ugyanakkor a Vénusz a Kígyótartó, s szombattól már a Kígyó Farka alatt halad, így mindenképp hangsúlyos (női) gyógyító erőnk működtetése, ösztöneink tudatos kézben tartása.
Délután a Mars is eléri az Angyal legfényesebb csillagát, a Syrmát (a Szűz csillagkép része). Hangsúlyos most az önmeghaladás angyali segítőinkre hallgatva, lehetséges a szeretet tiszta és nyílt kimutatása. Erőinket ideje arra fordítani, hogy magunkat és társainkat emeljük vele.
Késő este a Merkúr is jegyet vált, s átlép a Skorpióba, miközben szintén az Angyal csillagai alatt halad. Továbbra is nagyon erősen s tisztán érzékelhetjük lelkünk mélyének üzeneteit, a láthatón túli világ igazságait, az angyali vezettetést.

SZOMBATON már a növő Hold energetikája érvényesül: beépülés, felépítés, gyarapítás ideje jön. Kora hajnalban a Nyilasba lép, hogy optimizmussal s magas rendű célokkal felvértezve vágjunk neki az új holdhónapnak. A délután folyamán eléri az Antarest, a Skorpió szívét, a legmélyebb, szenvedélyes szerelem csillagát – erre érzékelhetünk most rá.
Délután szerelemmel, szexualitással, nőiséggel, anyagiakkal kapcsolatos megértések születhetnek, az ezekről szóló tisztázó beszélgetés időszerű.

VASÁRNAP kora hajnalban a Vénusz eléri az Al Nasit. Szerelem, szexualitás, termékeny erőink, anyagiak és biztonság terén most van itt az ideje a magas rendű célok kitűzésének. Most hozhatjuk meg az elhatározást, hogy mindezekben a dolgokban a szívünkbe kódolt Tejút-GPS szavát követjük, és nem hagyjuk magunkat talmi dolgok által elvakítani. A legmagasabb szeretet és legszenvedélyesebb (élet)szerelem teremtő középpontunkból, isteni, magasabb énünkből való működtetése most a cél.
Ma már a Nap is a Skorpió ollói alatt halad – amely fölösleges, hátráltató, életképtelen dolgokra már Újholdkor ráérzékeltünk, azt most van itt az ideje cselekvően levágni magunkról! Ez nagy tisztulást hoz magával, hiszen az Uránusszal alkotott fénykapcsolat továbbra is aktív.
Délután két óra körül lelki gyógyulásunkért tehetünk hatékonyan.

Csillag Enikő, spirituális konzulens

További írások itt olvashatók: https://magikusno.wordpress.com/blog-2/

Facebook: https://www.facebook.com/magikusnoutja

banner

Image by Alexey Klen from Pixabay