– Drágám, csak azért nem jeleztem Neked tegnap este, hogy nem jövök haza, mert nagyon benne voltam, tudod, a flow-ban!
– Semmi baj, elvoltam, miután elaludt a gyerek 10-től 10:30-ig.
– Bocsi, szívem, de elfelejtettem, hogy Neked online meetinged van!
– Nem baj, már áttettem más időpontra, gondoltam, hogy elfelejted.
– Nem tudunk mit csinálni, tudod, hogy nincs senki, aki vigyázna Pistikére!
– Semmi baj, ez van, tudom, majd 15 év múlva.
– Ó, basszus, tényleg mondtad, hogy hozzak neked sampont.
– Majd megmosom a hajam a gyereksamponnal, tökéletes lesz.
– Valóban nem jöttem ebédelni, de nagyon sok volt a kapás! Odanézz, mennyi halat fogtam!
– De jó! Semmi baj, örülök, hogy jól érezted magad!
– Ez most nem fér bele.
– Persze, megértem.
– Ne haragudj, de olyan jól esik pihenni, amikor hazaérek.
– Nagyon sokat dolgozol, teljesen érthető!
– Betettem a mosást, csak ki kell majd dobnod a szárítóra!
– Ok, intézem!
És aztán egy gyönyörű napfényes tavaszi napon a jóképű párterapeuta előtt leharcoltan ülve hallgatom egyetlen szerelmem folyamatos panaszkodását, hogy Ő mit nem kap meg ettől a párkapcsolattól.
Áldozat szerep. Ezt jól belénk vésték nagyanyáink, anyáink. Maradj csendben, ne szólj, a férfi az úr a háznál, ugye minden nap raksz elé meleg ételt, vasalod a ruháit? Örülj, hogy van valaki melletted.
