latest posts
Amióta a gyerekeim kinőtték a játék kiskonyhát, azóta a nagykonyhában játszanak.Először csak velem együtt, aztán boldogan felfedezték, hogy egyedül is tudnak készíteni: reggelit. A reggelikészítős játék hamar ágybareggelis játékká fejlődött, azóta mamakényeztetős-lusta reggeleken többfogásos, meglepetéses reggelit kapok az ágyamba. Becsszó nem én találtam ki, hanem a
Nagyjából 5 éve fedeztem fel, hogy Solymáron minden májusban megnyitják az eperföldeket, és bárki, aki odamegy, szedhet friss epret. Nagyon megörültem, mert a hosszú, téli várakozás után az eper az első hazai gyümölcs, amiből sosem tudtam eleget venni sem enni.
Mi az anyákkal vagyunkMi az anyákkal vagyunk, azokkal, akik már régóta egy hatalmi játszma elszenvedőiakiknek most már biztos, hogy elveszik a maradék jogait is akik eltűnnek a fekete leplek alatt végleg akikre most már rázárulnak a földi pokol kapuiakiknek a
Home office, online meeting, videobeszélgetés mindenkivel IS, erről szólt az elmúlt időszakunk. És most, végre valóban, személyesen is kapcsolódunk. Észrevettétek, hogy mi a különbség? Mi az, ami miatt szinte mindannyian ennyire vágyunk erre? Hiszen a kamerában is látom a másik
Képek tolulnak tudatombahányásigmerülök el bennüka végtelen nyel el…sötétségnek hittem,mégis; fényt képezek. Fotó: Herbály Judit






