latest posts
Bárcsak lenne olyan hangom, amely elég szépen szól hozzád. Olyan halkan, olyan fénnyel, hogy minden szó egy új világ. A bennem élő vadvirágot öntözted, mintha rózsa volna, mióta nem teszed, sír minden este, fázik, csak arra vár, hogy átöleld két finom
Az anyasággal az idővel való viszonyunk is jelentősen átalakul. Mondhatni, az anyaság egyik pillanatról a másikra magával ránt, mint egy forgószél, felkap, és néhány év múlva tesz le meglehetősen zilált állapotban. Az anyaságnak ebben a szakaszában, idő nincs semmire soha,
Azt gondolnánk, hogy az már említést sem érdemel, hogy együnk több zöldséget-gyümölcsöt, de Magyarországon még mindig inkább az a jellemző, hogy ezekből nem kerül elég az étrendünkbe. Ha olvastad az étrendek és a környezetvédelem összefüggéseiről szóló cikkünket, akkor remélhetőleg kellően
Emlékszem, nálunk az általánosban nagy dolog volt az Anyák napja. Minden évben előre készültünk műsorral, saját készítésű ajándékkal, virággal. Fel tudom idézni, ahogy ott sorakozunk az alsós teremben, ünneplőben, a tábla mellett, egy szál virágot szorongatva, és várjuk, hogy az






