Hányszor hallottuk már a többi anyuka szájából, hányszor legyintettünk már mi magunk is lemondóan, hogy a gyerekek mellett egyszerűen nincs időnk olvasni… Persze, persze, mesekönyvre jut időnk, arra végeláthatatlanul, elölről hátra, kívülről befelé, ugyanazt a mesét akár százszor egymás után elolvasva – és már kívülről fújva – mindennap van időnk. Na de igazi, felnőtteknek való könyvet vajon mikor tartottunk utoljára a kezünkben? Egész nap talpon vagyunk, este meg beesünk az ágyba, örülünk, ha van erőnk félálomban a telefont még gyorsan töltőre dugni, mielőtt félúton a párna felé már ki is vagyunk ütve. Hova fér itt be még egy könyv is?

Hát bizony van egy könyv, ami befér. Mintha pont nekünk, folyamatosan időszűkével küszködő anyukáknak szánta volna a szerző. Tele pár perces novellákkal, épp van rájuk idő a homokozó mellett, sorban állás közben, vagy a villamosra várva. Ráadásul roppant szórakoztatóak, csupa fordulatos, meghökkentő történetek ezek, amelyek arra a néhány percre elfeledtetik velünk a mindennapok idegtépő monotonitását.

Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek
Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék
inkább felnőtteknek

Pedig ez is mesekönyv, de ez most nem az a mesekönyv. Az Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek nem az a mesekönyv, amilyenhez nap mint nap hozzá vagyunk szokva. Ez most nem a gyerekeinknek szól, ezek kivételesen a mi meséink, Rényi Ádám csattanós történetei ezúttal minket szórakoztatnak és rángatnak ki pár percre a valóságból. Kipróbáltuk, leteszteltük, három gyerek mellett is tökéletesen működik.

Anyukák, ne legyen több kifogás, mostantól van mit olvasni! És ha az Osztálytalálkozóval végeztetek, hamarosan hozunk még nektek újabb olvasnivalót.

Fotó: Eszter