Ebben a sorozatban a MotherNature – Anyatermészet Egyesület (MoNA) tavasszal kiírt pályázatán nyertes szervezeteket és az ő munkájukat mutatjuk be.

Megtisztelő és inspiráló olyan emberekkel beszélgetni, akikben egyszerre van jelen az empátia, a segítőkészség és a tenni akarás. Az ukrán menekülteket segítő pályázat egyik nyertese a mezőkovácsházi székhelyű JóLélek Műhely Egyesület. Laky Dórival, a Híd egymáshoz – természetközeli foglalkozások, szabadidős elfoglaltságok az ukrajnai menekültlét megsegítésére Csongrád-Csanád megyében című projekt koordinátorával először akkor beszélgettünk, amikor készültek a programokra. Szépen kidolgozott menetrend, különböző helyszínekre különböző programok minden napra, önkéntesek precízen beosztva… Aztán szembe találták magukat a valósággal.

Dóri, milyen anyaggal pályáztatok a MoNa ukrán pályázatának tavaszi körére?

Laky Dóri – JóLélek Műhely Egyesület

Egy jól kidolgozott programmal indultunk, konkrét elképzelésekkel, tervekkel. Alapvetően az volt a célunk, hogy az együtt alkotás mentén kezdjünk el kapcsolódni a menekült családokhoz, nőkhöz, anyákhoz. A gyerekeket és felnőtteket együtt szerettük volna bevonni az alkotó folyamatokba, hogy meg tudjuk ismerni kicsit jobban egymás világát, és igenis beszélgessünk, így fejezvén ki azt, hogy mi nők odafigyelhetünk egymásra, még a legnehezebb időkben is.

Terveztünk bábozást, szappankészítést, táncokat, kertészkedést, hangszersimogatást és persze sok mentálhigiénés beszélgetést.

“Célunk, hogy a szétszakadtságon, a menekült lét kiszolgáltatottságán, a háború lenyomatain túlhaladva, át tudjuk adni azt az üzenetet a menekült családoknak, hogy ha mi, nők odafigyelünk egymásra, akkor meg tudjuk őrizni a  közösségünket és egymást, még a legnehezebb időkben is.” JóLélek Műhely Egyesület

Abban is különleges a ti szerepetek, hogy 3 különböző helyszínre terveztetek programokat, ahol 3 különböző rétegből érkeztek az emberek. A mélyszegénységben élőktől a középréteghez tartozó menekültekig. Első körben a legszegényebbekkel dolgoztatok. Pont beszéltünk az indulás előtti napokban, és meg kell mondjam, azóta egészen más embernek látlak. Hogy vagy, miket tapasztaltatok a programok során?

Megmondom őszintén, az első nap nagyon nehéz volt: teljes ledöbbenés. Amikor megérkeztünk, akkor szembesültünk azzal, hogy milyen körülmények között élnek ott az emberek. Egészen más fogadott minket, mint amire készültünk. Jól kitaláltuk, hogy majd milyen programok lesznek, de abban a helyzetben ez egyszerűen nem volt életszerű. Először azt gondoltam, hogy „te jó ég, milyen eszközeim vannak nekem?”

A JóLélek Műhely Egyesület munkájáról:

“A LEMangURIA®  Közösség szervezeteként alapvetően az életvezetésben, a cselekedni tanulásban, a belső inspirációk által mozgatott kreatív energiák felszabadításában támogatjuk a hozzánk kapcsolódó embereket. Célunk a testi-lelki-szellemi egészség támogatása. Küldetésünk az életerő, tudás, szeretetre való képesség gyarapítása, erősítése. Vannak önismereti táncfoglakozásaink gyermekeknek és felnőtteknek, születést támogató programunk, élmény alapú táboraink itthon és Erdélyben, egészségmegőrző előadásaink, ingyenes online pszichológiai és életvezetési tanácsadásunk.”

És mihez tudtál nyúlni ilyen körülmények között? Milyen eszközeitek voltak a helyzet kezelésére?

Csak a jelenlét. Hiába terveztük el, hogy bábozni fogunk, vagy gyöngyözni, nem volt ott helye. Jöttek orvosok beadni a gyerekeknek az oltások második részét – mert korábban oltásaik sem voltak -, és az idő első felében az egymást hergelő gyerekeket próbáltuk csitítani. Nem volt könnyű megérkezni ebbe a térbe. De aztán együtt mégis sikerült, és a helyzet elfogadásával végül le tudtuk földelni az ottani energiákat. És ebben a figyelemben tudott megszületni a megoldás lehetősége is. Kata elővette a korábban Hajnival és a gyerekekkel készített bábokat, és mesébe foglalta a napot, feloldva a feszültséget ezzel… El kellett tudnunk engedni minden elképzelésünket arról, hogy mi az, ami működni fog, és meg kellett érkeznünk a jelenbe, elérhetőnek lenni arra, ami ott történik.

Milyenek a családok, akikkel találkoztatok?

7 családdal dolgoztunk az első körben, ez 3 generációt jelent, 35 főt, ebből 21 gyereket. Mind kárpátaljai, önmagukat roma származásúnak valló magyar ajkú emberek voltak. Szinte mindannyiukra jellemző volt a kiszolgáltatottság – így nekünk is másképp kellett közelítenünk.

Emellett olyan viselkedési mintákat láttunk, amik nem a menekültlétből fakadnak, hanem az ő alap működésükből. A gyerekeknél sokszor azt tapasztaltuk, hogy egyrészt agresszívak egymással, másrészt kevés figyelmet kapnak. Hiába céloztuk azt, hogy az édesanyákkal teremtünk majd kapcsolatot, rögtön kiderült, hogy a gyerekek el fogják vinni az energiáinkat.

Volt például egy 10-11 éves kislány, akire, mint a legnagyobbra hárult a felelősség, hogy gondoskodjon a többi gyerekről, amikor az anyukát elvitték Makóra paradicsomot csomagolni. Ez a kislány otthon kellett maradjon hatodmagával, a legkisebb közülük még cicin lévő másfél éves… Az, hogy automatikusan beleállt az anyaszerepbe, hatalmas konfliktust szült az ő kisgyermeki világában. Egyrészt jött volna játszani velünk, másrészt ott volt a kicsi, aki meg bömbölt, mert cicit akart, és ő nem tudta neki megadni – ezt a feszültséget úgy vezette le, hogy megpofozta, megrángatta a kisebbeket. Ezt nagyon nehéz volt látni.

Látsz erre bármilyen megoldást?

Az egyértelműen kiderült, hogy a gyerekekkel hosszabb távon kellene foglalkozni, mert figyelemhiányosak. Folyamatos kísérésre lenne szükségük, amikor újra járni fognak iskolába és óvodába. Biztosan sokat jelentene, ha megkapnák ezt a folyamatosságot, mert már négy nap alatt is látszott, hogy taníthatók, formálhatóak. Az előbb említett agresszivitás kapcsán is sokat javult a helyzet ennyi idő alatt is. Ha el is csattant egy pofon, rögtön jött a simogatás. Szóval látszik, hogy ezek a gyerekek formálhatók, de komoly odafigyelésre lenne szükség.

Vagy ott van egy kisfiú az Árva utcában… Az ő sorsa nagyon megérintett. Nagyon örült nekünk, kedves, intelligens, jólelkű gyerek, tűzzel a szemében. Rögtön azt kérdezte, hogy „mit tanítunk neki?”. Benne én láttam az egyetemet. És nem tudom, hogy ilyen élethelyzetben, ilyen mentalitásból el lehet-e jutni oda, hogy ez a gyerek meglássa magában a lehetőséget. Hogy túl lehet-e lépni a veszteségeken, fel lehet-e építeni egy olyan életet, amiben az ő képességei meg tudnak nyilvánulni. Nagyon bízom benne, hogy lesz egy fejlesztőpedagógus az iskolában, aki ezt felismeri és kísérni tudja őt… Saját erőből sokkal nehezebb, mint amikor van valaki, aki felkarol, támogat és épít…

Merre tovább? Mik a következő lépések?

Azt gondolom, hogy az édesanyák világában kellene jobban rendet tenni, oda viszont nem igazán találtuk meg az utat. A gyerekeken keresztül szerettünk volna kapcsolódni, és el is jutottunk valameddig, de az igazi kapcsolódás szerintem nem sikerült. Ezért a következő időszakban változtatunk, amin szükséges.

Nagyon örülök, hogy ez a MoNa pályázat lehetőséget ad a rugalmasságra, a változtatásra, hogy a tapasztalat fontosabb, mint a szigorú szabályok.

Így júliusban az önkénteseinkkel visszamegyünk a korábbi helyszínekre, és az új helyszín esetében pedig más eszközökkel közelítünk. Megpróbáljuk azt, hogy a Szegeden már több mint két éve működő női közösségünkbe vezessük be azokat az ukrajnai menekült édesanyákat, akik nyitottak erre. Ebben a körben a nyitottság és befogadás már jelen lévő értékek, és itt van lehetőség arra is, hogy lássunk a saját világunkon túl, másokra is odafigyelhessünk.

Szükség van az érzékenyítésre mindkét oldalon – pont egy játszótér kapcsán merült fel, hogy mennyire fontos hidat képezni a két világ anyukái között. Ebben igyekszünk segítséget nyújtani: érzékenyítés, kapcsolatépítés, felnőttek közötti kommunikáció állnak a következő szakasz fókuszában.

Azt gondolom, hogy ha szimbolikus is, de nagy feladat. Mert jelen helyzetben be kell fogadnunk másokat a saját életterünkbe, nekik pedig úgy kell beilleszkedniük, hogy az számunkra is elfogadható legyen. Meg kell értenünk a nézőpontokat, felismerni az érzelmeket, teret tartani, amiben lehet kapcsolódni és közösen építeni… ez áll előttünk.

„…úgy tudjunk odafigyelni egy másik emberre, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat…”

Már a korábban említett jelenlét kapcsán is kérdezni akartam, hogy milyen eszközzel dolgoztok? Segítőként lennie kell valami bölcsek kövének a zsebetekben…

A JóLélek Műhely Egyesület 2017-ben vonta be a LEMangURIA® módszert a használt eszköztárába. Ez a módszer 12 olyan képességet segít kibontakoztatni, amik, ha jól működnek, stabilitást, egyensúlyt hoznak az ember és a környezetében élők életébe. Aki ennek a módszernek bizalmat szavaz, az a szabad mozdulatok világában az önmagában megszülető gondolatok és érzelmek segítségével kezdi el leképezni mozdulataival a világot. Ebben feketén-fehéren visszatükröződik, ami az emberben van. Ez a szavakon túlmutat, mert a test egy más intelligencia.
Amikor pedig ütközések vannak a szabad mozdulatok világában, ott valami energia kicsattan – meg kell nézni, hogy mégis mi történik. Mi, navigátorok, azért vagyunk ebben a térben, hogy irányt mutassunk, hogy mire érdemes odafigyelni. Az egyik képesség, ami ezáltal fejlődni tud, az a hangolódás képessége. Hogy úgy tudjunk odafigyelni egy másik emberre, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat. Ez egy élethosszig tartó tanulás, de fejleszthető.

„Úgy odafigyelni a másikra, hogy magunkat ne veszítsük el…” – Azt hiszem, pont ez az a képesség, amit minden anyának jó lenne profi módon elsajátítani. Vártok a második szakaszra még önkénteseket?

Természetesen! Ha van olyan édesanya, nagyanya, aki őszinte segítő szándékot érez magában ahhoz, hogy ki tudjon alakulni a híd, mely az ukrajnai menekült családok és a mi családjaink nagyon különböző, ugyanakkor mégis sok mindenben hasonlító világát összekapcsolni tudja, várjuk szeretettel.

Aki szeretne veletek élőben találkozni, megismerni a JóLélek Műhely Egyesület munkáját és a LEMangURIA®  módszerét, annak milyen nyári programokat tudsz javasolni?

Már akár jövő héten is találkozhatunk, a Művészetek Völgyében. Várunk szeretettel minden érdeklődőt Taliándörögdön a LEMangURIA®  Kreatív MozgásUdvarban július 22-31. között.

Ott találkozunk.

A projekt a MotherNature-Anyatermészet Egyesület és MINE, Mother Centers International Network for Empowerment támogatásával valósul meg.

Kiss Judith – MoNa

Kiss Judith | MotherNature – Anyatermészet Egyesület: „Most itt a lehetőség, hogy panaszkodás helyett mi is tegyünk valamit, akár kicsiben, lehetőségeinkhez mérten. Nagyszerű érzés a pályázó szervezetekkel együtt dolgozni, érezni ezt az energiát, amit mindenki beletesz a programjaiba, ahogy a szervezetek velünk és egymással is kapcsolódnak. A közösség ereje itt is megmutatkozik.”