Márföldi Erika waldorf óvónőt és háromgyerekes édesanyát faggattuk, hogy szerinte, hogyan lehet anyabaráttá tenni a nyári szünetet, mik az anyai kikapcsolódás buktatói és nehézségei, illetve saját életünkbe azonnal beépíthető, kipróbált és bevált nagyszerű nyaralós ötletekből is meríthetünk.

Márföldi Erika
Márföldi Erika

Itt a nyár, itthon vannak ismét a gyerekeink. Hogyan lehet szerinted szülőbaráttá tenni a nyári szünetet vagy egy közös nyári nyaralást?

Szerintem a nyaralások a legnagyobb stresszfaktorok egy család életében, ha őszinték akarunk lenni.
Legalábbis azoknál a családoknál, ahol az anyagi források hiánya miatt nem megoldott, hogy a gyerek továbbra is tudja külön élni az életét a nyári szünetben. Egy utazáskor is mindent betenni, ami a mindennapokhoz szükséges és átcuccolni az életet egy hétre bezsúfolva az autóba – nem annyira megvalósítható. Kevesen vannak, akik a leegyszerűsödésben, az eszközkészlet leszűkülésében meglátják a szépséget.

Ez igaz. Két kérdés is lehet, az egyik, hogy mit lehet kezdeni a gyerekekkel együtt, és hogyan lehetne időt teremteni nélkülük a nyári szünetben?

Azt kell megnézni, hogy hány éves a gyerek.
Ha kicsi, akkor eresszük össze más kicsikkel.

Amit nem merünk megtenni, hogy hagyjuk hancúrozni a sok gyereket.

Nem azért kell a sok gyereknek összejönnie a szomszéd házakból, hogy én az egész napomat főzéssel töltsem, hogy 15 gyereket megetessek, hanem azért, hogy ők játszhassanak.
Emellett kicsikkel és nagyokkal is fontos a szülővel közös játékidő. Lehet építeni egy manóbirodalmat, elővenni egy pakli kártyát, társast, tollasozni, ping-pongozni, kirándulni, stb. Egy kis átgondolással jó kis nyaralós készletet lehet összeállítani. Itt a közös játékélmény a lényeg.
Ha nagyobb, akkor már lesz olyan dolog, ami őt nagyon érdekli, és végre van időnk ebben elmerülni vele együtt. Annak ellenére, hogy ő tud már könyvet olvasni, olvashatunk közösen, vagy kipróbálhatjuk a hobbiját mi is. 

Hogy tud egy anyuka énidőt biztosítani magának egy nyaralás alatt? Attól merülnek ki az anyukák leginkább egy családi nyaraláson, hogy olyankor még annyi énidejük sincs, mint egyébként.

Az altatási idő ilyen lehet. Ha lefekteted a gyereket és becsukod az ajtót délutáni alvásra, vagy este, akkor legyen az a norma, hogy Te már nem mész oda vissza. Ezt mondhatod is nekik – hacsak nem azt hallod, hogy a házat szétverik-, akkor nyugodtan békén lehet őket hagyni és lehet, hogy egy ideig még beszélgetni fognak, vagy hancúroznak. Lehet egyetlen szó is elég a végén, de lehet, hogy hagyod őket elcsendesedni maguktól.

Illetve, amikor a gyerekek azt játsszák, amit ők akarnak, az is legyen a Te énidőd.

Az ne a mosogatás időd legyen. Itt rontjuk el a saját életünk szervezését, hogy amíg ők játszanak, addig akarunk gyorsan mindent megcsinálni, és mire a gyerek kifárad a nagy játékban és már mi kellünk neki, akkor jövünk rá, hogy kutya fáradtak vagyunk. Meg kell teremteni, hogy okosan tudjuk beosztani az időt.
A legutóbbi nyaralásainkon vittem magammal rajz és festőeszközöket, ott fabrikáltam egy festőállványt és minden este festettem. Nekem ez elegendő volt. Én alkothattam, ők pedig néha megcsodálták, hogyan születik egy festmény. Rajzolni egy strandon is lehet árnyékba húzódva. A gyermekeim közül egyikük mindig csatlakozott ehhez. Kisebbekkel is lehetséges, ha olyan eszközöket viszünk, amiből lehet nekik is adni. Nem lesz sokáig türelmük, de az nem is cél, csak egy kicsit mást tenni, mint amit egyébként. Ez kell a harmóniához.

A másik hiba, hogy azzal akarnak spórolni a nyaraláson a családok, hogy főzzön az anyuka az apukák pedig felteszik a lábukat és olvasgatnak. Az anyukák pedig ugyanazt csinálják a nyaraláson, mintha otthon lennének. Főznek, pakolnak, mosogatnak. Ezt a férjjel kell megbeszélni, hogy én, mint feleség nem azért szeretnék elmenni nyaralni, hogy ugyanazt folytassam, amit egész évben itthon, hanem én is szeretnék kikapcsolódni. Jó hír, hogy szereti a család a főztünket, de a nyaraláson inkább félidőzzünk, azaz osszuk be, ki mikor mit csinál. Esetleg nem mindig az anya főz, így mindenki tud egy-egy napot pihenni, amíg a másik konyházik, vagy szervezzük ki a főzést, menjünk el valahova 1-1 napon.

A harmadik mindennek alapjaiban lévő dolog, hogy: merjük magunkat anyaként elengedni.

Elvileg pont ezért megyünk el egy utazásra, hogy változzon a környezet, hogy végre történjen valami más, de a nyitottságunkat nem visszük ki a kapun.

Ehelyett azt a zárt teret, amiben biztosan mozgunk, azt a jó kis belső börtönünket megtartjuk ott is és ez a legnagyobb buktatója az anyukák nyaralásának.

Fontos tehát egy szemléletváltás az egész család részéről ahhoz, hogy az édesanyák is pihenhessenek. Hogyan lehet 5-10 perces időintervallumokban feltöltődni? Egy felnőtt gyakran azt érzi, hogy pont most melegedtem bele az olvasmányba vagy bármibe, végre jönnek elő a saját gondolataim, de pont akkor robban bele ebbe egy gyerek – és lehet, hogy csak kettő szót szeretne mondani és már rohanna is tovább -, de az pont elég ahhoz, hogy szétzilálja azt a nagyon jól megteremtett kis világomat.

Szerintem ezt az apukák briliánsan csinálják. Fogják magukat, ebéd után bevonulnak aludni, és akkor nem zavarjuk őket, akármi történik. A kisgyerekek is hamar megtanulják, hogy ilyenkor apát nem zavarjuk. Az apák ebben nagyon kitartóak, nem adják fel és pont ugyanolyan kitartóan csinálják ezt a tevékenységet, mint a gyerekek a zavarást. Egy idő után mindenki megszokja, hogy ez a rendje a dolgoknak.
A nők ezt általában meg sem engedik maguknak.

Nem is várjuk el, hogy nekünk legyen olyan időnk, amikor nem zavarhatnak.

Pedig mondhatnánk, hogy én most fél órát olvasok, és addig vigyázzatok egymásra, ne zavarjatok.

Nem tudatjuk velük, hogy én is vagyok, és én most magamban szeretnék lenni.

Ez a legnehezebb. Nemrégiben alakítottunk ki nekem egy kis alkotó szobát otthon. A fiaim a szomszéd szobában, a kislányom pedig az én szobámon keresztül jut be a saját szobájába. Az elején borzasztóan nehéz volt. Azt érteni nekik, hogy én ott a saját birodalmamban vagyok, az nagyon nehéz és küzdelmes volt. Nem bántva, de közölni kellett, hogy itt van a határom, és azt mondani, hogy nem, mert én most például olvasok, festek, dolgozom. Előbb utóbb tudomásul veszik, de bizony kitartónak kell lenni ebben.

Ez azért is nehéz, mert rossz anyának érezzük magunkat, ha nem állunk folyamatosan rendelkezésre. Lelkiismeretfurdalás alakul ki, ha nem figyelünk mindig a gyerekre.

Ez érdekes felismerés és sajnos igaz, de azt miért nem gondoljuk, hogy attól leszek rossz anya, ha a lelkem megtörik ebben a folyamatban? Márpedig, ha nem tudok töltődni, akkor ki fogok égni. Pont úgy működünk, mint a telefonjaink, amit, ha nem teszünk időnként töltőre, akkor nem használható. Ha nem töltődik az anyuka, akkor nem fogja szeretni az apukát, az apuka akkor nem fogja szeretni a besavanyodott anyukát és szétesnek a családok. De inkább mennek a családok ebbe az irányba, mert nem merünk szólni mi anyák a saját családunknak, hogy “nekem most szükségem van 15 perc szünetre”.

Miért nem merünk szólni?

Azért, amit mondtál, mert azt gondoljuk, hogy akkor nem fognak bennünket jó szülőnek tartani. Pedig egy gyerek akkor fog engem jó szülőnek gondolni, hogyha bajban van, akkor tudok neki segíteni, nem pedig attól, hogy állandóan menedzselem. Ha nem tudok segíteni, de a segítő szándékom ott van, már az is elég, mert, akkor biztosan meg fogjuk valahogy oldani a problémát. 

Tehát szerinted a jó szülőség definíciója, nem egy folyamatos rendelkezésre állás, egy 0/24-es “portaszolgálat”?

Az a gép, amit bármikor bekapcsolsz és működik, de mi emberek vagyunk.

Ha nem tudunk feltöltődni, akkor nem tudunk jól lenni, és akkor nem tudunk jól együtt lenni a gyerekekkel. Nekem ez a nyitja.

Köszönjük szépen Erika a hasznos tippeket és gondolatokat! 

Köszönöm én is a beszélgetést!

Fotók: Márföldi Erika és Nubia Navarro (nubikini) from Pexels