Dömösi Emesével, a MotherNature-Anyatermészet Egyesület elnökével és a MINE (Mother Centers International Network of Empowerment) elnökségi tagjával beszélgettünk az anyák és nők helyzetéről, áldozatiságról, háborúról és arról, hogy az anyaközpontok miben és hogyan tudnak segíteni nekünk.

Ez a beszélgetés a MoNa őszi ukrán pályázatának kezdő cikke. A cikksorozat péntekenként folytatódik.

Valami történik mostanában velünk nőkkel és anyákkal. A MoNa ukrán pályázatának tavaszi fordulója is igen inspiráló példája ennek. Mintha elkezdődött volna egy különös szerveződés, összefogás, mintha kezdenénk megtalálni az erőnket. De ez miért is nem alap?
Mi az a kiindulási helyzet, amiből úgymond fel kell állnunk? És miért kapcsolódik olyan erősen az anyaság az áldozatszerephez?

Dömösi Emese
Dömösi Emese, a MoNa elnöke, a MINE elnökségi tagja (Fotó: Impact Design)

Szerintem léteznek olyan mítoszok az anyasággal kapcsolatban, amik egyszerűen nem életszerűek. Az a bennünk mélyen gyökerező tökéletes anyakép, amivel vallási és társadalmi ideák mentén találkozunk, nem fér össze a valósággal. A szent anya mítosza szerint az anya maga a feltétel nélküli szeretet, aki csak ad, mint egy kiapadhatatlan forrás. Ennek mi hús-vér nők nem tudunk megfelelni.

Be kellene látnunk, hogy az anya is ember, akinek igen erős támogatói hálóra van szüksége, és nem valaki, aki mindent egyedül megold, mindent és mindenkit szeret, és sosem fárad el.

Olyan nagy a szakadék az elvárt és a valóságos anyakép között, hogy nem csoda, ha ez a kettő bennünk konfliktust okoz.

“Be kellene látnunk, hogy az anya is ember,
akinek igen erős támogatói hálóra van szüksége”

Van ennek történelmi oka is?

A feminista mozgalmak előtt a nők egészen más életet éltek. Nem tanulhattak, nem dönthettek az életük kérdéseiről. Arról sem, hogy kihez menjenek férjhez, vagy hogy lehet-e saját keresetük… És ez nem volt olyan régen, csupán 3-4 generációról beszélünk.

Azóta persze a férfiak és az apaság helyzete is változott, de nem ekkorát. A nők helyzetének robbanásszerű változása óriási fejlődést hozott. Egyszerre nyitott meg új ajtókat és kerültünk szembe korábbi szerepeinkkel.

Szereptorlódásba keveredtünk?

Igen, és szerepütközésbe is. Ez tipikusan megjelenik abban az általános elvárásban, hogy “dolgozz úgy, mintha nem lennél anya. És anyáskodj úgy, mintha nem lenne munkád, vagy vágyad arra, hogy más területen is kiteljesedj.”

Régebben az anyák nem gondolkoztak annyit az anyaságon. Egyszerűen jött, a gyerekek is nevelték egymást, feladatokat is elláttak, a nagyszülők pedig megőrizték őket, de csak annyira, hogy ne legyen nagy bajuk… Manapság viszont, a gyerekek igényeinek és szükségleteinek előtérbe tolásával, mi anyák még jobban háttérbe szorultunk.

Van az a mondás, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Szerintem egy egész falu kell egy ANYA felneveléséhez és támogatásához. Mert ez a feladat iszonyúan fárasztó mind mentálisan, mind fizikailag. És ebben el vagyunk veszve.

“egy egész falu kell egy ANYA felneveléséhez”

Talán ezért is van ez az erős ragaszkodás és kapaszkodás az anyasághoz, mint szerephez – egyszerűbb mártírként feloldódni benne, mert hiszen „a nőknek ez a hivatása”. Egyszerűbb – látszólag – úgy élni, hogy mindent a gyerekért teszünk.

Az anyaság egyébként is magával hozza, hogy folyamatosan a másik szükségleteit elégítjük ki, azonnal, éveken át. És az ezért kapott „jutalom”: egy babamosoly, egy rajz, egy szereplés, bizony nagyon kevés visszajelzés arról, hogy jól csináljuk a dolgunkat.

Szerinted hogy lehet kijönni ebből a helyzetből?

Közösségben és közösségi támogatással. Kell a közösség, hogy a másik tükrében megláthassuk magunkat. És láthassunk másokat, más utakat, különböző megoldásokat – mert az anyaság nem egy szent dolog, amit csak egyféleképpen lehet csinálni, hanem pont a sokféleségünk segít a megoldáshoz.

Van, aki 6 hónapos baba mellől megy vissza dolgozni, és van, aki az egész életét az anyaságára teszi fel. Ez mind rendben van.

Ha mi nők egymás között ítélkezésmentes, elfogadó közeget tudunk építeni, abban lehetőség rejlik. Mert tévedés az, hogy ha sok nő összejön, abból biztosan veszekedés lesz. Ez nem igaz, csak elhitetik velünk, mert még a végén rájövünk, hogy együtt milyen erősek vagyunk.

Miben más egy ilyen női közeg?

Alapjaiban abban, hogy nem lineáris. Nem a folyamatos növekedés jelenti a fejlődést. Nem a „több-szebb-jobb” jelenti az értéket. Linearitás helyett körkörösség van. Az jelenti a fejlődést, hogy újra és újra kitaláljuk magunkat.

Nincsenek egyen megoldások, hanem egyéni utak vannak. És nagyon fontos a dialógus, a folyamatos párbeszéd, mert ebben rejlik közösségi és szervezeti szinten a megoldás.

Női körben nincs is verseny?

Dehogynem! Szükség is van rá, hiszen szeretnénk jobbak lenni, de a mértéke és mikéntje nem mindegy. Ezt fejezi ki nagyon jól a COOPETITION kifejezés. Ez a cooperation (=együttműködés) és competition (verseny) szavak keveréke, ahol az együttműködésen van a hangsúly.

cooperation + competition = COOPETTION

Azt gondolom, most már nagyon észre kellene vennünk a világban, mennyire fontos az együttműködés. A globális problémák nem állnak meg a határokon. Én tényleg hiszem, hogy a világ problémáira a nők fogják megtalálni a megoldást. Mert olyan rendszereket tudunk létrehozni, amik egyedi válaszokkal szolgálnak, és hirtelen tudnak reagálni.

Ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz, és nyitottá válni az együttműködésre, előbb az kell, hogy az elnyomott és időnként önsajnáltató helyzetünkből ki tudjunk mászni. De amíg egy anyuka napi 16 órát dolgozik és 3 embernyi feladatot lát el, elég nehéz kilépni a mókuskerékből és építővé válni. Hogy lehet elindulni ezen az úton?

Először is el kell ismernünk saját magunknak azokat a kompetenciákat, amiket az anyaságunk során szerzünk meg. Egyelőre ezek sem definiálva, sem elismerve nincsenek. Pedig óriási kincs az, hogy ilyen profi szakértői vagyunk az életnek és az élet folyásának. Hiszem, hogy az anyaság a legerősebb informális tanulási út.

Ezeket a kompetenciákat olyan térben lehet jól definiálni, ahol önreflexiót is tudunk gyakorolni. Az anyaság hosszú folyamat, nem egyik pillanatról a másikra jönnek létre a kompetenciáink – és ezeket tudni kell tudatosítani, megfogalmazni és kimondani.

Nehéz ilyen elfogadó, önismeretben is támogató közeget találni? Vagy teremteni kell?

Ez elsősorban más anyákkal való kapcsolódással tudna létrejönni. De manapság annyira izolálva vagyunk! Másrészt azokban a terekben, ahol anyák találkoznak, szinte mindig a gyereken van a fókusz. Persze, szükség van gyerekfoglalkozásokra, de a lényegi dolog az lenne, ami most a folyosón a programok előtt és után történik. Hogy anyák tudjanak egymáshoz kapcsolódni.

Olyan terekre van szükség, ahova az anyák mehetnek a gyerekekkel. De nem a gyerekeken van a hangsúly, hanem megteremtődik egy egyensúly.

Amikor próbálkozunk más anyukákkal kapcsolódni, sajnos sokszor mégis a versengéssel találkozunk. Valamiért nem egymás támogatása az alap, hanem hogy „jobbak legyünk” a másiknál. Ez miért van?

Ezek a patriarchális világ értékei. Azt hisszük, hogy versengenünk kell, hogy az én érdemem lesz, ha a gyerekem „több-szebb-jobb”.

Szerinted mi lenne a „több-szebb-jobb” helyett az igazi érték?

A sokféleség és az elfogadás. Elfogadni, hogy sokszínűek vagyunk, hogy léteznek eltérő fejlődési utak és különböző megoldások.

Ezeknek a tereknek pont az a lényege, hogy nem ügyfélként tekint magára az édesanya, mint például egy védőnővel, nevelési tanácsadóval vagy gyerekorvossal történő egyeztetés során. Mert sem áldozatnak nem jó lenni, sem ügyfélnek. Megvan a maga helye, hogy mikor kell szakemberhez fordulni. De amikor nem valaki más tudására van szükség, hanem a saját válaszainkat keressük, saját magunkat próbáljuk definiálni, megérteni saját anyaságunkat, olyankor nem szerencsés, ha egy alá-fölé rendelt viszonyban kell ezt megtennünk.

Mik az anyaközpontok?
Jellemzően civil kezdeményezésű nyitott terek, amik anyai és női közösségek találkozóhelyéül szolgálnak.
„Ezek nagyon reziliens, kevésbé merev struktúrában működő organizmusok, szinte, mint egy család. Emiatt nagyon gyorsan tudnak reagálni, ha történik valami, legyen az természeti katasztrófa, Covid vagy háborús helyzet.”
Országonként eltérő, részesülnek-e állami támogatásban. Világszerte több mint 1000 ilyen szerveződés van már, hazánkban még gyerekcipőben jár az anyaközpontok létrehozása.
“A József Attila-lakótelepen működő Anyahajó Anyaközpont;Helló Anyu, ami azért különleges, mert a vállalkozás oldaláról közelít; Miskolcon a Holdam és mi, a MotherNature – Anyatermészet Egyesület

Mik a legnagyobb akadályai annak, hogy mi nők és anyák kilépjünk az alárendelt szerepeinkből, és beleálljunk az erőnkbe?

Egyrészt az, hogy az erőforrásaink javarészt kimerülnek a mindennapi küzdelmekben, és így keveseknek jut ideje és ereje össztársadalmi kérdésekkel foglalkozni.

A másik gond az izoláltságunk – ami az áldozattá válás egyik jele is. Az elszigetelődés ugyanúgy jelen van a párkapcsolati erőszak áldozatainál, a háborús konfliktus áldozatainál és a zöldövezeti magányos nők körében is. Ilyenkor az éntudat olyan mértékben feloldódik, hogy megjelenik a cselekvőképtelenség , a bénultság érzése.

És meg is érkeztünk az inkompetencia érzéséhez. Míg rengeteg az elvárás velünk szemben, addig a képességeink egyáltalán nincsenek elismerve – sem kicsiben, sem társadalmi szinten. Ennek, azt hiszem, egyik legszemléletesebb formája a szülészeti erőszak – ahol egy, a saját testünkben lezajló biológiai folyamatban kérdőjeleződik meg az anya kompetenciája.

Ráadásul, mint egy negyedik ilyen faktor – azok az értékek, amiket anyaságunk során fejlesztünk ki, nehezen tehetők pénzzé, sőt még definiálva sincsenek.

Viszont azt gondolom, hogy ha ezeket a képességeket a nők és anyák, kimondják, tudatosítják, észre fogják venni, mekkora erő van bennük! Egy elsöprő erő, ami megoldást jelenthet jelenünk számos kérdésére egyéni és társadalmi szinten egyaránt.

Akár háborúról, akár más nehéz helyzetről beszélünk, mindig oda lyukadunk ki, hogy a támogató közösségek szerepe kardinális.

A közösséghez való tartozás az egyénre is óriási hatással van. Közösségben sokkal jobban meg tudjuk tapasztalni, egyénileg miben vagyunk jók, hasznosak. Így végre elhiszem magamról, hogy valamiben kompetens vagyok. Emellett a közösségben való felemelkedés és közös kiút találás nagyon komoly kohéziós erő. Ezek a közösségek zsigeri szinten emlékeztetik a nőket arra, milyenek is ők valójában: kört alkotnak, ahol elfogadás van, megtartás és kapcsolódás.

A pályázatot, aminek keretein belül most beszélgetünk, a MoNa és a MINE is támogatja. Míg a MoNa a hazai anyaközösségeket fogja össze, addig a MINE nemzetközi szinten teszi ugyanezt. Miért érdemes egy nemzetközi szervezethez is kapcsolódni, ha valaki anyaközösség, anyaközpont létrehozásán gondolkozik?

A nemzetközi hálózatban, a MINE-ben óriási tudás és tapasztalat halmozódott fel ezeknek a közösségeknek a működéséről. Nagyon sok példát látunk arra, hogy kilátástalanságban lévő nők összefogva hogyan tudnak együtt valami újat építeni.

Például ott van a háború utáni újjáépítésben nagy szerepet játszó boszniai anyaközpont, ami mindenki számára nyitott, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül.

A belgrádi roma anyaközpont vezető szerepet vállal abban, hogy a kiszolgáltatott és mélyszegénységben élő családok számára közösséget teremtsen és a kiút lehetőségét biztosítsa.
Anyaközpontok léteznek többek között Csehországban, Szlovákiában, Németország egyes tartományaiban és a dél-amerikai kontinensen is.

Tudást, támogatást és inspirációt is jelent az idetartozás. Ha szeretnél anyaközpontot vagy női közösséget létrehozni, érdemes csatlakozni a MoNa és a MINE közösségéhez is.

A projekt a MotherNature-Anyatermészet Egyesület és MINE, Mother Centers International Network for Empowerment támogatásával valósult meg.

Anyaközösséget szervezel, vagy szeretnél? 
Tudtad, hogy külföldön Mother Centers néven már több ezer ilyen létezik? 
Hogy van erre egy bevett modell, egy koncepció, amit mások már kipróbáltak, és amellyel évtizedek óta működnek?
Tudtad, hogy szomszédainknál, a szlovákoknál 50 ilyen anyaközösség van, épülettel, gyerekjátszóval, programokkal anyáknak? Csehországban pedig 250!!!
A MINE (Mother Centers International Network for Empowerment) nemzetközi hálózatban több, mint 1000 ilyen anyaközösség tag.
Forrás: MotherNature - Anyatermészet Egyesület 

Kiemelt kép: MINE – Mother Centers International Network for Empowerment