Nikivel egy női vállalkozói reggelin találkoztam, itt mesélt arról az ötletéről, hogyan fog másoknak abban segíteni, hogy a belső rend által egy külső rendet is elérjenek. Mikor aztán leültünk beszélgetni a terveiről, sok mindenről szó esett, többek között gyomlálásról, válásról, elengedésről, hagyatkozásról, kuplerájról és gardróbról.
Kérlek, mesélj nekem arról, honnan jött az ötlet, hogy a rendet fogod segíteni minden szinten mások életében!
Múlt ősszel fogant meg bennem az ötlet. Épp a leendő első osztály termét szépítgettük egy barátnőmmel (Waldorf iskolában), apró kis kavicsokat pakolgattunk a falra, ami egy igen lelassulós, belemerülős munka. Ebben a flow-élményben merült fel bennem a gondolat.
Hozzátartozik a történethez, hogy épp egy válás kellős közepén vagyok. Ott volt a nagy kérdés, hogy hogyan tovább, mit kezdjek MAGammal, mit is akarok ÉN, és mi az, amit ÉN tudok. Akkor ott a kavicspakolgatás közben hirtelen összeállt bennem. Én RENDet tudok teremteni. Nemcsak kint, hanem bent is. És mindig mély beszélgetésekben találom MAGam. Amiről pedig olyan visszajelzéseket kapok, hogy velem „olyan más” beszélgetni.
Az interjú menete szerint itt következett volna egy kérdés, de ez a beszélgetés is gyönyörűen megmutatta, hogy ha kíváncsian fordulunk a másik felé, tartjuk neki a teret és az időt, a szavak maguktól is kigördülnek.
A történetem az első nagy karantén idejére vezet vissza, amikor 4 hónapot töltöttem el egy tanyán, a kisfiammal, az óvó nénijével és az ő édesanyjával. Ott tapasztaltam meg, hogy milyen érzés, hogy amikor túrod a földet és gyomlálsz, akkor RENDbe kerülsz MAGaddal és a környezeteddel is. A gyomlálás során megszabadulsz attól, ami gátol és helyet adsz a növekedésnek.
Ott a tanyán történt egy személyes veszteség is, elvetéltem. Ez egy nagyon nehéz, de fontos tapasztalás volt számomra. Ez kellett ahhoz, hogy el merjek válni, hogy újat merjek kezdeni. Ezt most már látom, akkor persze a teljes összeomlást éltem meg. Ebben a gyászfolyamatban tanultam meg igazán az elengedést. Tehetetlennek éreztem magam, dühös voltam, dacoltam. Aztán egy ponton azt mondtam, ‘Legyen meg a te akaratod.’ FEL adtam. Fel az égieknek. Sok fájdalom, félelem jött a tehetetlenség átélésével, itt tapasztaltam meg, milyen elengedni a görcsösséget, feladni a saját akaratomat, és csak hagyatkozni arra, ami van. Először tapasztaltam meg, milyen, amikor nem akarok kimenekülni abból, ami van.
Féltem a megsemmisüléstől, de amikor végül beleengedtem MAGam, akkor kiderült, hogy nem a teljes megsemmisülés jött, hanem valami új kezdődött. Megtartottságot éltem meg. Azóta bármi legyen is, tudom, hogy minden RENDben van. Már nem csak fejben, hanem szívben is sikerül ezt megélnem. Ebben a megtapasztalásban hatalmas ÉNerőt fedeztem fel. Mert ÉN tettem ezt MAGamért. ÉN voltam képes az elengedésre. És aztán jött a szárnyalás.
Hasonlókat élhetnek meg az ügyfeleid is a segítségeddel?
Én olyan emberekkel tudok együtt dolgozni, akik elhiszik, hogy nem én vagyok a kulcs, hanem saját MAGuk. Akik beleengedik MAGukat a hagyatkozásba, azok megtapasztalhatják, hogy ebben milyen hatalmas „énerő” kimozdító energia van, ami onnantól kezdve úgy hat, mint egy gőzturbina.
Mondok egy példát. Valakiben egyre fokozódik a belső feszültség, mert folyton kupi van körülötte. Gyakori, hogy ilyenkor eleinte mindenki mást hibáztatunk; a férjem a hibás, túl sok a gyerekcucc és egyébként is kicsi a lakás. Amikor még kifelé mutogatunk, könnyen belecsúszunk egyfajta, dacos, mártír állapotba. „Hiába csinálok mindig rendet, a kupleráj újra és újra termelődik.”
Ha valaki eljut oda, hogy „elegem van, nem tudom, mit csináljak, mindig ebben találom magamat”, na itt lehet nézőpontot váltani. Ebben tudok segíteni. Egyfajta tükör-JELenléttel tudom támogatni, hogy beleengedje MAGát abba, hogy ránézzen arra a kérdésre hogy “hol vagyok ÉN ebben a történetben?”. Segíthetek rálépni arra az útra, ami ugyan fájdalmas, de amiről a végén kiderül, hogy jó.
Úgy gondolom, legtöbbször az igazi változáshoz szükség van átélni azt, hogy a korábbi út már járhatatlan. Hogy már nem akarsz még egyszer rendet rakni, mert elkezdesz rálátni, hogy nem változik semmi, valamit már másképp kell. Ha azt mondod ekkor, hogy “mindegy, feladom, akkor itt fog megenni a kosz”, akkor általában történik valami. Amikor Te adod FEL, Te engeded el a gyeplőt, és ez nem csak úgy megtörténik Veled, általában ott jön a varázslat. Az a kis csillámpor, amit nem lehet megmagyarázni. Az angyali segítség. Saját tapasztalatom, hogy ha megszűnik a feszítettség, akkor megélhető a teljes megtartottság és jön a magic, jönnek a JELek, amiket nem tudsz nem észrevenni.
Ezt a varázsport én nem tudom megadni másnak, ez csak úgy magától megtörténik. Én JELen tudok lenni, őszinte tükröt tartani a másiknak, hogy elkezdje RENDben látni MAGát.
Amikor valaki megéli a ráhagyatkozásból eredő ÉNerőt, a lendületet, ahogy visszaáll a tettereje és helyreáll a REND, akkor nem maradhat el az ünneplés sem. Meg kell ünnepelned MAGad. Ez nagyon fontos azért, hogy egy későbbi helyzetben vissza tudj ehhez az élményhez nyúlni.
Úgy tűnik, valóban sokkal többről van szó, mint szimpla rendrakásról egy lakásban. Ez egy valódi bizalmi kapcsolat kell, hogy legyen.
Így van. Az, amikor valaki behív a saját kuplerájába, olyan, mintha meztelenre vetkőzne. Ez egy nagyon bizalmi állapot. És mivel ezzel már kibillenti magát a komfortzónájából, ez már önmagában egy aktív tett önmagáért.
Az első kérdés, amit felteszek, biztosan az lesz, hogy „miért pont most?”. Valójában a rendrakás egy mankó ezekhez a mélyebb beszélgetésekhez. Maguk a tárgyak is mesélnek, ki fog derülni, hogy miért van annyi bögre, hogy mi az, amit nehéz elengedni. A „kinti rendezésben” is jelen vagyok, de nem csinálom meg az ügyfél helyett, mert hiszek abban, hogy kell maga a tevékenység, hogy „felpuhuljon a lélek”.
Hogy látod, a kupleráj tipikusan olyan probléma, ami a nők körül alakul ki, ami őket zavarja?
Nem gondolom, hogy női probléma lenne, sőt, nem is szabad leszűkíteni ezt rájuk. Az igaz, hogy nagyobb kultúrája van a női önismeretnek, valahogy elfogadottabb, hogy a nők tesznek magukért. De a férfiak is ugyanezeket a köröket futják, náluk is az ősbizalom és a születési traumák okozta minták dolgoznak. A nők megkapták ajándékba a szülés lehetőségét, ami önismereti és gyógyulási szempontból hatalmas dolog. A férfiaknak is megvannak a maguk gubancaik.
Gondolkodtam már azon, milyen izgalmas kihívás lenne egy autószerelő műhelyét rendezni például.
Te alapvetően egy „rendes lány” vagy?
Gyerekkoromból hozom, hogy biztonságot találok a rendben. Azt éltem meg a rend által, hogy kézben tudom tartani a dolgokat. Ez kicsit kényszeressé is tett és sokat dolgoztam azon, hogy ebből inkább rugalmasság legyen. Azt mondanám, közelítek az egyensúlyi állapothoz. Olyan nincs, hogy ne lenne valakinél kibillenés, de minél többször megtörténik az ünneplés, amiről beszéltem, annál könnyebb visszabillenni.
Ha egy területet kéne javasolnod valakinek, aki szeretné elkezdeni rendezni az életét, mi lenne az?
A gardróbot mondanám, ugyanis rengeteg érzelem van behuzalozva a ruhákkal kapcsolatosan. (Mosolyog.) Azt hiszem, ez a válasz most magamnak szól. Vajon az esküvői ruha a válás melyik szakaszában költözik ki a szekrényből? Az biztos, hogy egy ruhatárban nincs helye annak, amire már nincs szükségünk, ami – bármilyen oknál fogva – lehúz bennünket. (Megjegyzés: Itt találsz tippeket, hogy mihez kezdj a kiselejtezett ruháiddal.) Viszont helye van mindannak, ami emel. Amit viselek és ahogy érzem magamat, az oda-vissza fog hatni egymásra.
Mi lenne a legfontosabb üzeneted azok számára, akik vágyják a RENDet?
Hiszek abban, hogy mindennek megvan a maga ideje. Így az elengedésnek is. A lelkünket sem siettetni, sem megváratni nem tudjuk szerintem. Bárhol is tartasz, bámiben is vagy most, az oké. Ez az elfogadó szeretet az első ajándék, amit MAGadnak adhatsz azért, hogy RENDben legyél.
Nikit megtaláljátok minden REND benn oldalon.
A képek Jókai Niki saját fotói.