Az Anyák 3 kívánsága

Hogyan lehetne úgy anyának lenni, hogy az mindenkinek jobb legyen? Megmutatjuk, mi az anyák három legfőbb titkos kívánsága.

Tizenhárom év anyaság mögöttem – és még számos előttem.

Mindent nem tudok, csak azt, hogy mindannyiunknak más és más a története. Mindenki más és más gázlókon küzdi át magát. Más és más sikereket tudhat magáénak az anyaságában. Van, akit úgy érint az anyaság, hogy ki merészeli mondani magának és másnak: ő nem szeretne anya lenni. Remélem, ő is érzi, hogy az anyák napja az övé. Ünnepeljünk hát!

Ünnepeljünk, de bevallom, ez egyike azon kevés alkalmaknak, amikor valahogy nem teljes az örömöm. Bármennyire is örülök az anyák napjának, mégis évről-évre hatalmába kerít egy rossz érzés. Ezért az alábbi három dolgot kívánom mindannyiunknak, anyáknak és nem anyáknak egyaránt:

1. KÍVÁNSÁG: MINDENKIT ENGEDJÜNK BE AZ ANYASÁG TEMPLOMÁBA

Rossz érzésem van azért, mert túl sokan rekesztődnek ki ebből az ünnepből, és én már nem tudok és nem is akarok elmenni emellett. Kirekesztődnek, mert megszégyenítettük őket az anyaságukban, az anyasághoz való viszonyukban, és már ők sem találják saját magukat méltónak az anya címre. Köszönik szépen, nem kérik a virágot, a tortát, mert ebből az egészből csak a szégyen az övék, és azt kívánják, hogy végre túl legyenek ezen az egészen. Nem jó ez így. Hogy fordulhat elő, hogy az anyákat lépten-nyomon mindenki megkérdőjelezi, elítéli, leszólja, hogy szakértőbb, hogy jobban tudja? Hogy veszi arra bárki a bátorságot, hogy azt mondja, ő jobban csinálná?! 

• Persze, tudom-tudom, hogy valóban jobban csinálná azokkal a körülményekkel, abban az életben, azokkal a készletekkel, ahonnan megítél. De a másik helyében, a másik életében, a másik készletével tényleg tudná jobban csinálni? 
• Tudom, hogy nem akarjuk bevallani: nem, nem tudnánk, egyikünk sem tudná!
• Tudom, hogy azért nem akarjuk bevallani, mert igazából nem szeretnénk magunkat beleélni a másik nyomorúságos helyzetébe, mert ijesztő, elborzasztó; mert fáj ezt nekünk látni.
• Tudom, tudom, hogy azért nem akarjuk érezni ezt a fájdalmat, mert akkor tennünk illene, kezünket segítésre emelné belőlünk a lelkiismeret. Ám akkor szembesülnénk azzal, hogy bizony a mi belünk is kilóg, és valójában mi magunk is segítségre szorulunk… 

Szeretném, ha mindannyiunk ünnepe lenne ez az ünnep, ha MINDENKIT IS BEENGEDNÉNK AZ ANYASÁG TEMPLOMÁBA: a nemanyákat, a rosszanyákat, a szétszórtakat, a lázadókat, a renitenseket, a túlaggódósokat, az érzelgősöket, a királylányokat, a lustákat, a pecheseket, és bárkit, akit így vagy úgy, akár csak érintőlegesen is felölel az anyaság fogalma.

Első számú anyák napi kívánságom, hogy ez változzon meg! Mindannyian jobban járnánk, akármilyen nehéz is. Ahelyett, hogy lekiáltanánk (vagy odakommentelnénk) a szitkokat a magas lóról, megengedhetnénk magunknak, hogy végigmenjünk e fenti folyamaton. És összerogyjunk, és azt merjük kiáltani – ciki, nem ciki -, hogy “VIZET, VIZET, mert menten szomjan halok!„

2. KÍVÁNSÁG: LÉPJÜNK KÖZELEBB A VALÓSÁGGAL A HIRDETETT ANYASÁGIDEÁHOZ

Rossz a szájízem anyák napján, mert nem hagy nyugodni a kérdés, hogy vajon mikor került ennyire távol a nagykönyvi anyaságidea a valós, gyakorlati történésektől?! Ha az ideát nézem, akkor az anyáknak kellene a társadalom leggazdagabb, de minimum legmegbecsültebb tagjainak lenni, akiknek szava, véleménye szent. Tényleg Mária országa lennénk? Méltók vagyunk még erre a címre egyáltalán? Azt látom, hogy jelenkori társadalmunkban az anyák szavának súlya valójában közelít a nullához.

Az anyaságba való teljes beleállás egy hatalmas életminőség romlást, státuszveszteséget, irreális mértékű lelki tehervállalást és az önrendelkezési jog némi megnyirbálását jelenti a gyakorlatban. Olyan pálya, ahol a mozgástér a rossz, vagy még rosszabb kompromisszumok közti választásra szűkül.

És most lehet, hogy tiltakozol ez ellen, de aztán, amikor beülsz hozzám konzultációra a fotelbe, akkor kiderül szép lassan, hogy azért nem tudsz lefogyni, azért kell neked a Louis Vuitton táska és a mellfeltöltés, és azért vagy depressziós, és burnout szindrómás, mert nem érzed magad megbecsülve, pedig már a saját húsodból adsz napról napra a jövő generációjának felneveléséért.

Nem érzed jól magad, mert elvesztél valahol a folyamatban, s már azt sem tudod, te mit szeretnél. Már senki nem szólít a neveden, csak úgy, hogy anya. És ezt is kiabálva mondják. És akkor már jöhet is a második kívánságom, hogy az anyaság NE SZENVEDÉSTÖRTÉNET LEGYEN!

Nem ismerek egyetlen nőt sem, aki meg akarná úszni az anyasággal járó feladatokat, de ezek a feltételek elfogadhatatlanok. Találjunk ki valamit, hogy szülőnek lenni jobb, kellemesebb élmény legyen az anyáknak, és ne járjon rendszerszinten ennyi veszteséggel!

3. KÍVÁNSÁG: TÖBB BÓKOT AZ ANYASÁGRA

Az anyák napjáról valahogy az is eszembe jutott, milyen érdekes, hogy én már annyi, de annyi mindenre kaptam bókot az életemben – az anyaságomra azonban még soha. Véletlen volna, hogy minden teljesítményeim legnagyobbika, minden feladataim legnehezebbike, minden vállalásaim leghatalmasabbja, az anyaságom nem ítéltetett dicséretre? Vagy ez egy társadalmi tendencia?

A harmadik kívánságom már csak hab a tortán, de javítja a közérzetet, ha dicsérjük egymást: keress egy anyatársat és dicsérd meg az anyaságáért! Hibákat könnyű találni, de mi lenne, ha mi nők – kezdetnek anyák napja alkalmából – egy hétig CSAK A JÓT KERESNÉNK EGYMÁSBAN?

_{Photo by Kelly Sikkema on Unsplash}