Egy ismerősöm fiai kisállatért könyörögtek – melyik gyereknél nem kerül elő ez a kérdés? Évi igent mondott, de csak hörcsögöt volt hajlandó beszerezni. Az ok egyszerű: cuki, szőrös és (ami a legfontosabb szempont volt!) nagyon rövid ideig él. Másfél, maximum két év.

Elsőre kicsit megrökönyödtem, de aztán Évi elmagyarázta az elméletét. A gyerekeknek találkozniuk kell valahogy a veszteséggel, elmúlással. Jobb, ha először a hörcsög halálát dolgozzák fel, mint egy szeretett családtagét. 
(Emlékszem, én teknősért rimánkodtam – ő nem lett volna jó ilyen oktatási célokra…)

Visszatérve a gyerekek és a halál kapcsolatára: tényleg olyan nehéz beszélgetni erről, vagy inkább a saját félelmeink teszik nehézzé? Gyanús, hogy azt mondjuk, csak azért kerüljük a témát, hogy őket megóvjuk, de igazából nekünk kellemetlen. 

Pedig már egészen kicsiként találkoznak az elmúlással. Ha máshol nem, az évszakok váltakozásában, a hervadó virágokban, az elszáradó levelekben. De egy erdei sétán látott elpusztult béka vagy kismadár is jó alkalmat ad a beszélgetésre. A mesék is tálcán kínálják a halállal kapcsolatos kérdések tisztázását, elég csak a legegyszerűbb “Boldogan éltek, míg meg nem haltak” fordulatra gondolni. 

Ha a gyerekek érzik rajtunk, hogy feszengünk, ez megijesztheti őket. Így inkább nem beszélnek, nem kérdeznek. 
És ez a legrosszabb, ami történhet, mert elkezdik a saját fantáziájukban kiegészíteni a képet, megválaszolni a számukra nem érthető részeket. A gyermeki fantázia pedig – mint tudjuk -, végtelen. Hajlamos túlozni, felnagyítani – a jó dolgokat ugyanúgy, mint a félelmeteseket. Ha természetességgel kezeljük a mulandóságot, és tudunk róla (mindig az életkoruknak megfelelően) beszélgetni, elkerülhetjük a téves fantáziálásokat. 

Persze nem érdemes anatómiakönyvbe illő módon részletezni, hogy mi volt a baja szegény nagyapának vagy Klári néninek. De hasznos a tények mentén, őszintén összefoglalni, hogy mi történt: Nagyapa szíve már nem dobog többet, a teste már nem él. De a sok-sok emlék megmarad nekünk. 

Ha úgy látjuk, hogy a gyerek igényli, a mindennapi cselekvések közben is lehet emlegetni azt, aki már nincs köztünk. Például hogy a nagyapa minden leveshez kenyeret evett, vagy mindig úgy köszönt, hogy “Szevasz Kisöreg!” 

Fontos, hogy hagyjuk kérdezni a gyereket, bármikor, bárhol, bármilyen helyzetben! Ha postán sorban állva akar megbeszélni valami fontosat – nem ciki. Ki tudja, miért éppen akkor és ott jutott eszébe? Ha különböző indokokkal elhajtjuk, lehet, hogy máskor már nem kérdez, és csak magában őrlődik. 

A Mindenszentek az őszi szünet legcsendesebb napja. Gyertyagyújtáskor a szomorúság és hiány mellett idézzünk fel minél több derűs emléket arról, aki már csak gondolatban lehet velünk. Meséljünk történeteket a családi legendáriumból! Ezzel a gyerekek és a felnőttek terhei is könnyebbé válnak. Ha csak egy kicsit is, de könnyebbé.

Fotó: Pixabay

Tags :