Véééégre megérkezett!
Mit hozott Apa ajándékba?
A lehető legnagyobb, legstabilabb, legmindenebb trambulint!
Mindig is erre vágyott az én Kisfiam és én is, olyan csodás ábrándképekkel a fejemben, hogy főzöm a finom vasárnapi ebédet, és a konyhaablakból mosolyogva nézem, hogy az én boldog Kisfiam kifulladásig ugrál, majd este szó nélkül elalszik, tekintve, hogy nagyon elfáradt a sok trambulinozástól.
És nem.
Ez sem.
Az alábbi 3 fázis egy hét leforgása alatt történt:
- fázis: Anya, gyere, nézd! Nézd mit tudok!
- fázis: Anya, csak akkor szeretnék trambulinozni, ha nézed! (Tehát már be sem megy anélkül, hogy ne legyek ott és TELJES figyelmemmel ne csak a mutatványokra koncentráljak.)
- fázis: Anya, gyere be velem ugrálni, különben nem ugrálok én sem!
Persze nézem, büszke vagyok. Persze kimegyek, és figyelek. Persze bemegyek ugrálni. Szeretek trambulinozni, várhat az ebéd. Mindenki örül! Egyedül a szülés óta velem maradt stresszinkontinenciám zavar kissé… De nem baj, mindent a gyermekért, be is pisilek. Minden egyes alkalommal.
4. fázis: Anya gyere velem trambulinozni, de ne felejts el előtte pisilini!
Vegyetek trambulint! Esküszöm, jó móka!
