Tavaly november közepén történt, hogy náthás lettem, majd megszűntek létezni az illatok és csak a négy alapízt éreztem. Aztán a „nátha” elillant, viszont a szaglásom és ízlelésem azóta sem jött helyre. Mit lehet ilyenkor tenni, illetve enni? Különösen karácsonykor!

Az első karácsony

Az első karácsonyom illatok szempontjából borzalmas volt, azaz pont semmilyen, mert még akkor sem éreztem semmit. Hiába próbálkoztam az illóolajokkal, még az eukaliptusz illatát sem éreztem. Az ízek is eltűntek, kivéve a négy alapízt. Nem tudom melyik állapot rosszabb, a kezdeti, vagy amiben most kínlódom.

Nem éreztem az illóolajok illatát, még az eukaliptuszt sem / Fotó: Pixabay
Karácsony után valami történt

Januárban kezdtem el valamicskét érezni, ezzel együtt reménykedni, hogy lesz idő, amikor minden visszaáll a régi kerékvágásba. De csak telt-múlt az idő. Az nem volt mondjuk olyan rossz, hogy hosszú hónapokon keresztül egyáltalán nem éreztem büdöset. Bár amikor a családomnak a romlott húst akartam megsütni, és mindenki öklendezett a bűztől, csak én nem, az nem volt túl megnyugtató.

Mindeközben tavasszal megérkeztek a fantomszagok és ízek. Volt, ahol füst szagot éreztem, volt, ahol furcsa, ismeretlen szagokat. Egyre több étel lett kellemetlen szagú és ehetetlenül rossz ízű.

Több, mint egy év után

Több mint egy év után ott tartok, hogy nem tudom megenni a paprikát, a hagymát, fokhagymát, tökmagot, pirított ételeket, olajban sült ételeket. A Túró Rudit sem! Egy jó lecsót sem tudtam enni egész nyáron! Nemcsak az ízük, de a szaguk is – enyhén szólva – kiábrándító. Arról nem is beszélve, hogy a kávénak is rettenetes lett a szaga és az íze is eléggé érdekes.

Nagyon hiányzik az egyik kedvenc ételem, a lecsó! Most ehetetlen / Fotó: mindmegette.hu

Mostanában az illatok kezdenek nagyon lassan, bágyadtan felbukkani. Amit érzek már, azt sem úgy, mint régen, hanem olyan 30%-os intenzitással. De legalább érzem, és emiatt – ha csak egy kicsit is – boldog vagyok.

Jelenleg a kutatók azt mondják, hogy van remény arra, hogy mind a szaglás, mind az ízérzékelés helyreálljon, de esélyt látnak arra is, hogy lesz akinek örökre így kell leélnie az életét. A kérdés csak, hogy ha visszatér az érzékelésem, mennyi idő alatt. A terapeutám azt mondja, hogy bízzak a felépülésben, mert – más, ugyan nem covid szaglásvesztési esetekből kiindulva – akár a teljes szaglás visszatérhet legkésőbb három év múlva… Hát köszi. Bár ez még mindig jobb lenne, mit a soha!

Rohamtempóban közelít a covid utáni második karácsonyom

Mit fogok enni? Sőt, mit fognak enni a sorstársaim?
Hiszen egyáltalán nem vagyok egyedül ezzel a lehetetlen problémával. Mi lesz a ragyogó főmenü, ami nem lesz büdös és nem lesz rémes íze, vagy kellemetlen mellékíze?

Arra gondoltam, hogy segíthetnénk egymásnak!

Osszunk meg egymással olyan, karácsonyhoz illő receptet, amit mi is meg tudunk enni, s mi több, még felhőtlenül élvezzük is! Mert lehet, hogy finom a halálsápadt töltött káposzta pirospaprika, hagyma és fokhagyma nélkül, de csak akad ezen kívül még valami.

A legjobb recepteket megosztjuk.

Fontos infó a receptekhez

A szakértők azt állítják, hogy célszerű továbbra is betartanunk az egészséges táplálkozás elveit, de a rossz szagok érzékelése miatt szükség lehet módosításokra.

Kukkants bele, hogy hogy sok-sok más témakörben, hogyan készülünk az ünnepekre!

Kiemelt kép: freepik.com