Sajnos erre a hétvégére nem mondanak túl jó időt, de ha nem esik, akkor mindenképpen érdemes kimenni a szabadba. Ha meg esik, akkor akadnak bőven benti programok is. Íme a hétvégi MUM Park programajánló!

BUDAPEST

Sakura ünnep, április 2-3.

Az ELTE Füvészkertben több éves hagyomány az évente megrendezett Sakura ünnep, amely mindig az áprilisi japán cseresznyefa virágzáshoz, Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Ilyenkor, amikor a japán cseresznyefák virágot bontanak a Füvészkertben, a látogatók – a japán szokásokhoz hasonlóan – takaróra telepedve piknikezhettek a kertben, gyönyörködhettek a sakura fák virágzásában. Persze nem csak erről szól a rendezvény…

Történelmi Vásár az Aquincumi Múzeumban, április 2-3.

A VI. Történelmi Kézműves Vásár és Korismereti Találkozó 2022-ben az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkjában kerül megrendezésre, ahol két napon keresztül az őskortól a XX. századig találkozhatnak a látogatók a különböző történelmi korszakok képviselőivel. Különleges alkalom, hiszen most először kerülnek a korszakok ilyen széles skálán bemutatásra. Ezen kívül rendhagyó módon az Aquincumi Múzeumban rendszeresen megvalósuló Hagyományőrző Konferencia következő alkalma is helyet kap a VI. Történelmi Kézműves Vásár és Korismereti Találkozó programjai között, amelyen ezúttal a látogatók számára is nyitott előadásokkal és workshopokkal készülnek.

Ingyenes meseösvény Óbuda vadregényes erdejében

A tavaly októberbe átadott meseösvényen a résztvevők állomásról állomásra haladva játékos feladatok segítségével találkozhatnak a legfontosabb zöldgondolatokkal, és ismerkedhetnek meg a környezettudatosság, a természetvédelem, a felelősségvállalás alapjaival.

A Határtalan sokszínűség nevet viselő tanösvényen Mimó és Csipek, két ökomesefigura olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy kik élnek az erdő és a mező határán, vagy milyen szerepe van a városi parkoknak a klímavédelemben. A gyerekek érdekes feladványokkal, lesatírozható rajzokkal barangolhatják be a két szórakoztató mesefigurával az erdei utakat.

A meseösvény a Kiscelli Múzeum Doberdó utcai bejáratától indul, és 30 perc alatt kényelmesen bejárható.

Ám nem csak Óbudán található meseösvény, hanem több más helyen is Budapesten. Ezeket itt tudod megnézni.

Kiscelli meseösvény / Fotó: zoldre.hu
BALATON

Kockásliliom fotóstúra, Zalaszentgrót, április 2.

Szerettek fotózni? Akkor vár titeket szombaton, 15:30 órakor a térítésmentes kockásliliom túra!

A Zala folyót övező rétek egyik természeti értéke a mocsári kockásliliom. A természetismereti túra keretében lehetőség adódik e tavasszal nyíló növény fotózására. A naplemente fénye jó lehetőséget biztosít a Zala-rét élővilágának fényképezéséhez, kiemelt figyelmet fordítva az ekkortájt nyíló gyönyörű kockásliliomra.

A túrán való részvétel feltétele az előzetes jelentkezés e-mailben és annak visszaigazolása!

Figyelem! A túra időpontja változhat a virágzási időtől és a terület vízelöntésétől függően!

Kockásliliom / Fotó: pixabay.com

A római hadsereg évszázadai kiállítás, Hévíz, április 2-3.

Merüljetek el a múltban is a hévízi fürdőzés után. Életnagyságú bábuk, sisakok és kardok, látványos diorámák segítségével ismerkedhettek a korszakkal.

Pál utcai fiúk, Siófok, április 2.

Ez egy abszolút esőbiztos program! A veszprémi Pannon Várszínház egész estés produkciója Molnár Ferenc világhírű regénye alapján a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében láthatjátok.

A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az eredeti mű katartikus üzenete.

ORSZÁGOS

Mesefesztivál, Veszprém, április 2.

Még elcsípitek a veszprémi Kabóca Bábszínház Mesefesztiváljának utolsó napját szombaton. A Mesefesztiválon minden korosztály talál magának programot. Ha kint hideg van és esik az eső, akkor ez a lehető legjobb program erre a napra.

Sóstói Múzeumfalu, Roma kultúra napja, április 2.

Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma egy igazából soha nem létezett falu mását mutatja be. A múzeumfalu egy 19. századi falusi környezetbe repít vissza, ahol megismerhetitek, hogyan éltek a szegény- és középparasztok, illetve a kisnemesek abban az időben, mivel foglalkoztak, mit ettek, milyen népszokásaik voltak.

De beülhettek a régi iskola padjaiba is, végigsétálhatok a műhelysoron, mely bemutat többek között egy régi kovácsműhelyt, borbélyüzletet vagy betérhetsz a falu központjában található fakazettás templomba is.

Azonban szombaton, a roma kultúra napján ennél sokkal többet is láthattok. Lesz kiállításmegnyitó, észülnek mesterségek bemutatójával, nagyecsedi cigánytáncok előadásával, érdekes témába vágó filmvetítéssel, valamint ételkóstolóval is!

Monostori Erőd, Komárom

Ha még nem jártatok itt, akkor itt az idő! Hiszen a komáromi erődrendszer Közép-Európa legnagyobb erődrendszere, mely magába foglalja a Csillagerődöt, a koppánymonostori homokhegyen a Monostori Erődöt és a Nagyigmánd felé vezető út mellett az Igmándi Erődöt.

Osztrák hadmérnökök tervezték, a kor legmodernebb építészeti és hadászati elvei alapján. Ennek megfelelően épületeit és védműveit magas földtakarás védi. Kívülről – egyetlen pontját kivéve – nem is látható. A helyismerettel nem rendelkező látogató nyugodtan elsétál mellette, anélkül, hogy észrevenné. Leghatalmasabb épülete a „Parancsnoki torony”, a Duna felől látható, s egyben döbbenetes hatást kelt három szinten sorakozó, fenyegetően és üresen tátongó 78 ágyúlőrésével. Valószínűleg ez a látvány, s a benne sejthető lenyűgöző tűzerő ihlette meg azt, aki az erődöt a „Duna Gibraltárjának” nevezte. A maga korában ki is érdemelte ezt a nevet, mert képes volt a Dunát teljes egészében tűz alatt tartani és ezzel lezárni.

(Április 1-ig, filmforgatás miatt zárva lesz.)

Ha nem tudtok, vagy nincs kedvetek kimozdulni, akkor fermentáljatok! Íme hozzá egy különleges recept.

Jó szórakozást! 🙂

Kiemelt kép: A Bábozd Zöldre Egyesület Sas-hegyi meseösvényének egy részlete / Forrás: Mimó és Csipek Facebook