Keszler Viki a Másállapotot a szülészetben! mozgalom képviselőjeként ült le velem. A mozgalomról, szülésről, a nők szülés körüli helyzetéről beszélgettünk.
MÁSÁLLAPOTOT A SZÜLÉSZETBEN! MOZGALOM
Bemutatnád egy picit a kezdeményezéseteket? Mi a formáció és mi a cél?
Ez egy ügy, egy küldetés, egy társadalmi probléma, egy tehetetlenség szülte kiállás. A Másállapotot a szülészetben! mozgalmat nők, anyák működtetik. Sokan érkeztek civil szervezetes múlttal, vagy szülés körüli segítőként a mozgalomba, de nem akartuk, hogy ez szakmai műhely legyen. Ugyanakkor nagyon szerettünk volna egy olyan formációt, ami kihangosítja a nők által a szülészeti ellátás során megélt élményt. És bár vannak szervezőink, mi mégis mozgalom vagyunk veletek, nőkkel, családokkal együtt!
Tehát nyitva a kapu? Bárkit szívesen láttok?
Igen, 2015 vége óta tevékenykedünk alulról szerveződő formában. Nagyon értékes számunkra az a nő, aki úgy érkezik meg hozzánk, hogy “én csak egy anya vagyok”, hiszen pont azt képviseljük, hogy
az anya maga a tapasztalati szakértője a szülésének!
Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy, az anya nem csak úgy értékes, mint egy test, vagy egy eszköz, amely életet ad. Ő egy érezni és dönteni képes ember, egy megismételhetetlen és egyedi lény. Azt gondoljuk, hogy még egy népességnövelő hozzáállás mellett sem megengedhető, hogy ne lássuk a nőt, hiszen az anya és a baba szempontjai szétválaszthatatlanok!
Milyen tapasztalatok vezetettek a probléma felismeréséhez?
A nők élménye nincs szisztematikusan gyűjtve a szülés témájában. Rendkívül kevés az adat, ami van, az pedig nehezen hozzáférhető. A hazai szülészeti ellátás rendkívül esetleges és kiszámíthatatlan közeg. Ebben léteznek az anyák és a babák.
A szülés már önmagában egy sérülékenységet fokozottan magában hordozó helyzet…
Többen vagyunk, akiknek a saját szülésélményünk megerősítő volt, és szerettünk volna kicsit segédkezni a szülés körül. Nagyon sokkoló volt azzal szembesülni, hogy sokan vannak, akik ugyanazt megtették a saját szülésükért, mint mi, mégis trauma lett belőle, mert nem lehet elég jól felkészülni a kiszámíthatatlanságra, a rendszerhibákra, az erőszakra. Ahogy önkéntes segítőként vagy dúlaként beléptünk a kórházi térbe, nem lehetett nem észrevenni, hogy a jó gyakorlatokat ismerő szakemberek elszigetelten dolgoztak, vagy ellehetetlenültek. Nagyon sok bántalmazást, jogsértést, káros gyakorlatot láttunk a szülőszobán.
Úgy éreztük, hogy minden eszközünk elfogyott, ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy a nők hangját szeretnénk kihangosítani, hogy ne csak mi tudjunk róla, hanem az egész társadalom. A figyelemfelkeltés által szeretnénk nyomást gyakorolni a döntéshozókra.
Másik fő célunk a sorstársi támogatás, hogy valamilyen módon hozzájáruljunk a nők gyógyulásához. Ebben egy első lépés – és úgy látjuk, működik – hogy elküldhetik a történetüket. A megéltek leírása, a kimondás segít feldolgozni. Ugyanakkor más nők történeteinek megismerése megerősíti őket abban, hogy ez nem elszigetelt probléma, nem egy véletlen, nem ők csináltak valamit rosszul.
Ezek a problémák csak itthon fordulnak elő, vagy a szülészeti ellátás javításának igénye nemzetközi trend?
A szülés körüli ellátást hosszú évtizedek óta világszinten szeretnék a nők javítani (a túlmedikalizáció vagy a méltatlan bánásmód világszinten terítéken vannak hosszú ideje). A mi társadalmunkban azonban közösségi támogatás hiányában a nők nem merik a saját igényeiket felismerni és beszélni róla. Ezt kívánjuk mi az összefogással támogatni.
KINEK A DOLGA TUDNI, HOGY ELÉGEDETTEK-E A NŐK A SZÜLÉSZETI ELLÁTÁSSAL?
Hozzátok rengeteg információ érkezik. Készülnek ebből statisztikák? Láttok valamilyen trendet?
A statisztikakészítés természetesen felmerült az évek alatt. Mégis úgy látjuk, elsősorban az ellátás biztosítójának lenne a feladata, hogy az információkat rendszeresen monitorozza, elvégezze a minőségbiztosítási feladatokat, és betartsa a nemzetközi sztenderdeket.
Nagyon nehéz egy szolgáltatást úgy jó irányba fejleszteni, hogy nem foglalkozol azzal, mit él át, aki igénybe veszi.
Én még valóban senkiről nem hallottam, aki elégedettségi kérdőívet töltött volna ki a szülése után a kórházban.
Bár nem jutottunk semmilyen meglepő információ birtokába az adatgyűjtésünkkel, és továbbra is azt látjuk, hogy rengeteg nő sérül valamilyen módon a szülőszobán, de mi azt szeretnénk katalizálni, hogy mindenki elvégezze és jól végezze el a feladatát a nemzetközi joggyakorlatok mentén. A saját kapacitásaink is végesek. Sok mindent lehetne csinálni, amivel a visszajelzéseket szisztematikusan, adatszerűen gyűjthetnénk, de erőforrás hiányában nem végeztünk ilyen munkát. Inkább azt szeretnénk kihangosítani, hogy a fenntartó végezze ezt.
Valóban jogos, hogy ne a nők láthatatlan munkaterheit növeljük tovább még önkéntes konstrukcióban sem, hanem az arra hivatott szervek végezzék ezt el.
Világszerte és itthon is nagyon látható, hogy rengeteg társadalmi és közös feladatot nők látnak el civil szervezetekkel, vagy önkéntes munkában. Ebből nyilván valamennyit vállalunk, azért is kezdtünk el működni:
- Sok nemzetközi normát fordítottunk le a nemzetközi szülészeti normák és a minőségbiztosítás meghonosításának érdekében. (Talán mindenki hallott a Bababarát Kórház fogalmáról. Magyarországon hivatalosan ilyen kórház már nincs, de a kezdeményezői is meghaladták ezt már, először Anyabaráttá, majd Anya-Bababaráttá bővítették, jelenleg Nemzetközi Szülészeti Kezdeményezésként él tovább. Fontos volna, hogy ne csak dobálózzunk jól hangzó, de üres kifejezésekkel, hanem alkalmazzuk teljességében ezeket a modelleket. A legjobb gyakorlatok alkalmazása, az anya testi-lelki egészségének védelme, méltóságának, szabadságának és jogainak tiszteletben tartása, babájával való egységének óvása nélkül nem lehet családbarát egy osztály, egy kórház és egy ország sem.)
- Rengeteg külföldi jelentést, tanulmányt fordítottunk, és továbbítottunk a minisztérium felé, egyeztetéseken vettünk részt.
- Gyűjtjük a személyes történeteket.
- Valamint a saját rálátásunkkal összeállítottunk egy problémagyűjteményt, amiben felsoroljuk, hogy tipikusan milyen jogok sérülnek a szülészeti ellátásban. (Ilyenek a tájékoztatáshoz, az önrendelkezéshez, a kapcsolattartáshoz való jog, a gyerekjogok, és az egészséghez való jog is sokszor sérül.)
Azt gondolná az ember, hogy ez nem annyira bonyolult. Nincs egy akárhány pontos szakmai lista arról, hogy ezt tedd/ne tedd az intézményekben?
Nincs ilyen. Ez az, ami miatt alakultunk. A WHO ajánlásait a gyakorlatban nem feltétlen tartják be, és amikor indultunk még nem volt érvényes szülészeti irányelv sem Magyarországon.
A minőségbiztosítás sajnos egyáltalán nem alakult ki a szülészeti ellátásban, ami nagyon furcsa más szakmákkal való összehasonlításban.
Pedig létezik ennek is egy nagyon jól leírt folyamata, hogy hogyan épül fel a tudományos bizonyítékon alapuló orvoslás elvén működő szülészeti ellátórendszer.
A magyar szülészeti ellátásunk egyáltalán nem bizonyítékalapú (evidence based), hanem az „így szoktuk” elvén működik ősrégi szokások mentén.
HÁRMAS MODELL
Az évezredes orvosi etika és a tudományos bizonyítékokon alapuló orvoslás modellje azt mondaná, hogy az orvosi ellátásnak három szereplője van:
1. Első szereplője A TUDOMÁNYOS BIZONYÍTÉK.
Ezt tudjuk, hogy nem állandó, idővel változik. Ezt a tudományos bizonyítékot szükséges lenne, hogy minden szakember megismerje, ezért volna fontos a kötelező szakmai továbbképzés.
De ezt nem elég megismerni, ezt alkalmazni is fontos nem?
Igen. Ha van is bizonyíték, az baj, ha nem ismerik és nem alkalmazzák a KÓRHÁZI SZAKEMBEREK. Ők a modell 2. szereplője. Az ellátórendszer, annak szereplői, és maga a GYAKORLAT. Van egy bizonyos természetes késés, mire a tudományos bizonyíték a gyakorlatba beépül, de itthon fényévekre vagyunk lemaradva ebben is.
Nagyon fontos lenne, hogy legyen országos szinten egy fő dokumentum, amit minden kórház helyi protokollja követ. A gyakorlatban nincs ilyen. 2019-ben ugyan megszületett a normál élettani szülésre a családbarát szülészeti irányelv, de ez sajnos nem elvárja, csak megengedi a jó gyakorlatokat. A szakemberek egy része nem is ismeri és nem alkalmazza.
3. Az ellátás harmadik szereplője A PÁCIENS.
A páciens, a szülészeti ellátásban ráadásul nem is beteg, ami így extra felelősséggel jár. Itt egészséges emberek vannak, akiknek vagy megóvjuk az egészségét az ellátásban, vagy rontani tudunk rajta. A páciens az egészségügyi törvény és az orvosi etika szerint is az a személy, aki dönt.
De csak akkor tud dönteni, ha érti, hogy miről van szó.
Itt ér össze a modell három eleme, mert az ellátó rendszernek képesnek kell lennie a tudományos bizonyítékot érthető módon átadni a páciensnek döntéshozatalra. A páciens dönthet egyéni előny és haszon mérleg alapján. Akkor hatékony a rendszer, ha veled pont azt csinálják, amire neked szükséged van.
Akkor a páciens nélkül nem hozható a számára legjobb döntés? Lehet, hogy az a kívülről meghozott döntés egy másik páciensnek tökéletes lenne, de neki kifejezetten káros? Egyének vannak, egyéni helyzetekkel?
Vannak tudományos bizonyítékokon alapuló jó gyakorlatok, amelyek közül, kellő tájékoztatás mellett a döntés joga a páciensé.
SZÜLÉSZETI ERŐSZAK
Ez mintha nem egészen így működne itt az orvosi ellátásban. Ennek elmaradása egy rendszerből induló hiba, ami erőszakhoz vezet?
Igen. A szülészeti erőszak az intézményi erőszak egy formája, előfordul mind a magán-, mind a közegészségügyi gyakorlatban. Ide tartozik minden olyan beavatkozás és bánásmód, melyet a nő engedélye nélkül, akarata vagy tudta ellenére végeznek rajta vagy újszülöttjén a szülészeti ellátás bármely szakaszában, a várandós gondozástól a gyermekágyig. Az emberi méltóság, a betegjogok, az önrendelkezési és kapcsolattartási jog megsértése ez, hatalmi pozícióból. Erőszak az is, amikor a nő csak az ártalmas, bizonyítottan káros beavatkozást választhatja.
A hatalmi pozíciót azért is fontos megnevezni, mert a szülészeti ellátás jelen formáját a nők elleni erőszak utolsó társadalmilag elfogadott formájának tartjuk.
Nehéz egy nőnek sokszor a saját családja felé is elmondani az őt ért bántásokat, mert azt kapja vissza, hogy miért nyafog, önző, ki kell bírnia, a gyerekre kell gondolnia.
A traumát nem méricskéljük. Trauma az, amit a nő annak él meg. És minden trauma rontja a nő saját magával való viszonyát és ezáltal a gyermekével való viszonyát is meghatározhatja hosszú évekre.
Volt ez a tipikus hazai szülészeti csomag teljesen normális lefolyású szüléseknél: egy kis oxytocin, utána hátrafektetés, rutin-gátmetszés, hasnyomás.
Ebből nem egy jó állapotú kisbaba és nő jön ki a végén. Ha ezt például elkezdi otthon mesélni a nő, akkor az esetek nagy részében azt a választ kapja, hogy “a doktor úr tudja”, “biztosan úgy kellett annak lenni”, “ő tudja a legjobban”. Ez nagyon fájdalmas. Nem azért mert orvosellenesek lennénk, hanem mert ez a változás és a gyógyulás gátja. Pontosan azért mondjuk, hogy a hatalmi pozíció alkalmazása kulturálisan elfogadott, mert ha a nők kimondják az ellenük elkövetett szülészeti erőszakot, akkor még ők a rosszak, az önzők, a tudatlanok. Ez egy nagyon hosszú edukációs folyamat, amíg változást tudunk előidézni az egyén, az ellátórendszer és a társadalom szintjén, hogy a nőközpontú ellátás megvalósuljon.
A hasnyomásról például a WHO már 1985-ben leírta, hogy ez egy potenciálisan káros beavatkozás, rutinszerűen nem alkalmazható. A beavatkozásokat mi egyáltalán nem tartjuk ördögtől valónak, de indokolatlanul alkalmazva egy beavatkozásnak csak mellékhatása van.
Ha nem tudsz róla, hogy dönthettél volna, az erőszak, és az is erőszak, ha elkent információk alapján kell döntést hoznod.
Ez olyan, mintha azt várnánk a szülészeten a szülő nőktől, hogy ők alakítsák a szülésüket a rendszerhez. Ez nem támogatás és csak ront a szülés folyamatán.
Rosszul támogatott nőtől nem elvárható, hogy a teste jól működjön!
Sajnos hiába tudunk alulról hatni egy-egy szakemberre, amíg az intézmény nem a családbarát elveket képviseli, és nem a vezető megy el ezekre a képzésekre, addig az egyes szakemberek vagy nem fogják tudni használni az ott tanultakat, vagy ők is ellehetetlenülnek a rendszerben.
A logikai sorrendek betartása is hiányzik a szülészeti ellátásból. Fájdalomcsillapításkor például a fokozatosság elvét más orvosi ellátások esetében jobban betartják. Logikus lenne, hogy először noninvazív módszereket alkalmazzunk, és az már egy sokadik lépés kellene, hogy legyen, hogy gyógyszert juttassunk be, vagy átvágjunk például egy izmot. Ilyenek egy kardiológián nem fordulnának elő.
Az orvosi ellátórendszer egy teljesen hierarchikus rendszer, ezért fentről indulva könnyebb és gyorsabb változásokat előidézni?
Sokszor a szakemberek mondják, hogy majd ha a nők döngetik a kapukat, és kivívják maguknak, akkor elindulnak a változások.
SZÉGYEN – AMI NEM SIKERÜL, AZ AZ ANYA HIBÁJA!
Ez azért irreális elvárás. Szülés után nagyon sokszor hiába van rossz szájíze, vagy rossz érzése a nőnek, nem biztos, hogy meg tudja megfogalmazni, hogy mi ennek az oka. Hiszen közben rengeteg más dolog is történik vele. Egyáltalán nem biztos, hogy tudatosítani képes a problémát, és elmenni vele kapukat döngetni. Nem beszélve arról, hogy az is a társadalmi elvárás, hogy ő most örüljön a babának. Nem is illik problémázni, ha egészséges vagy és egészséges a babád. Mit gondolsz, hányan maradnak ilyenkor egyedül a rossz érzésükkel, mert nincs információjuk arról, hogy ez jogos?
Az, hogy nem tudatosul egy szülészeti erőszak, majdnem törvényszerű. Azért is nehéz ez, mert a várandósság és a szülés egy normatív krízis, még akkor is, ha minden rendben van. Természeténél fogva hatalmas változás, amibe bele van kódolva, hogy egy teljesen új és ismeretlen helyzetben egyedül maradsz. Ha még minden rendben van is, akkor is millió ambivalens érzés van jelen. Még az ideális esetben is természetes, hogy hullámvölgyek és hegyek legyenek. Bár az orvostudománynak köszönhetően soha nem látott biztonsággal tud működni az orvosi ellátás és a szülés, mégis a nők nagy részének a félelem az első dolog, ami a szüléséről eszébe jut.
Ez egy élet-halál kapu, ami még a legszebb forgatókönyv esetén is óhatatlanul megérint. Az erőszak tekintetében viszont, ha valaki tudja, hogy mi volt a problémás, annak több esélye van ezzel valamit kezdeni.
Szinte nincs olyan, hogy legalább egy sértő beszólás ne hangzana el a várandós gondozás vagy a szülés körül. Aki nagyobb fokú szülészeti erőszakot élt át, annak még nehezebb ezzel szembenézni. A túlélés egyik eszköze lehet ilyenkor, hogy a tudattalanba levisszük. Ahogy beszéltük, a női családtagoktól sem várható általában támogatás, hiszen a „ki kell bírni” mentalitás a jellemző. A nők tudatosodását nehezíti, hogy tapasztalataink szerint az első, ami bekapcsol, az a bűntudat és a mérhetetlen szégyen. A nők magukat hibáztatják.
Pont ezért lenne nagyon fontos, hogy a szülés egy nagyon biztonságos, megtartó közegben történjen és például véletlenül se kerüljenek kislány szerepbe. Maga a nyelvezet is érdekes, amit az ellátásban használnak: a nők gravidává válnak. Akik előtte cégeket vezetnek, vagy tanítanak, vagy egészségügyben máshol dolgoznak, vagy taxisofőrök, tehát élik a normál felnőtt életüket, azok hirtelen – ez teljesen rendszerbe kódolt – engedélykérésre kényszerülnek, hogy pisilhessenek, vagy mozoghassanak, ahelyett, hogy a rendszer abban támogatná őket (amiről evidence based tudjuk is, hogy szükség van), hogy te most itt életet adsz, mi mind azért vagyunk itt, hogy te jól érezd magad, és azzal tesszük a legjobbat a kisbabádnak és neked, ha bátran követed, hogy mire lenne szükséged. Ennek feltétlen fontosságát az orvostudomány már visszaigazolta.
Minden más hozzáállás elakadásokhoz és beavatkozásokhoz vezethet.
Azt hiszem az, hogy egy nő jól érezze magát, a társadalom részéről többnyire nem szempont onnantól, hogy anyuka lesz. Eltárgyiasodunk a többség szemében, ahogy mondtad: szaporító közeg leszünk. Joga van egy anyának jól érezni magát? Fontos ez? Vagy a gyerekekért való felelősségvállalás előrébb való?
Amikor várandós leszel, vagy elindulsz az anyává válás folyamatában, onnantól a te felelősséged lesz a leendő gyerek egészsége, jólléte. Azaz rád raknak egy csomó felelősséget. De ha nem raknának semmit rád, mi nők akkor is hajlamosak vagyunk erőnkön felül felelősséget vállalni. Ráadásul igen, van az is, hogy egyből láthatatlanná is válsz.
A társadalom nem becsüli fel annak azonnali megszégyenítő hatását, amikor valakit szülőgépként kezdenek kezelni és nem önálló személyként.
Sokszor visszakapják a nők, hogy ők nem készültek fel eléggé, nem jól választottak orvost, stb.
A szülészeti ellátásban sajnos ráadásul annak a nőnek a legnehezebb, aki eleve hátrányos helyzetben él. Pedig csak azzal, ha betartanák a most már 25 éves egészségügyi törvényt, a problémák nagy részét azonnal ki lehetne küszöbölni. A saját országos szabályainkat nem tartják be a kórházi gyakorlatban.
Nem alapozhattuk volna a szülészeti ellátás biztonságát arra, hogy tudok egy jó orvost fogadni abban a két kórházban, ahol még viszonylag érvényesülnek ezek a korszerű irányelvek. Hiszen rengeteg olyan nő van, akinek szóba sem jön, hogy fogadott orvossal szüljön. Ráadásul a rendszer is kiismerhetetlen, nincsenek elérhető statisztikák, maximum szóbeszédre tudtak a nők választásaikban alapozni.
COVID ÉS A FOGADOTT ORVOSVÁLASZTÁS KIVEZETÉSÉNEK HATÁSAI
Már nincs is meg ez a szabad választási lehetőség.
Az elmúlt másfél évben súlyosan leszűkült a nők döntési lehetősége.
Nem kellett volna hozzányúlni szerintetek?
Nem az a baj, hogy ehhez hozzányúltak, mert nagy összegek áramoltak a nőktől a szakemberek felé úgy, hogy cserébe nulla garancia volt a szolgáltatás minőségére. Sokszor hamis ígéretek és csalódások követték ezt a szolgáltatás-vásárlást. Az is gond volt, hogy sok orvos túlvállalta magát, és ennek volt egy olyan hatása, hogy nőtt a siettetés, nőtt a beavatkozások száma.
A fogadott orvos intézmény azért is károsan hatott, mert alárendelt asszisztens szerepbe helyezte a szülésznőket. Az nagyon fontos lenne, hogy őket visszahelyezzük valós szerepükbe. Hiszen a nők nagy részének normál élettani szülése van, aminek kompetens szakembere a szülésznő vagy a bába. Nemzetközi kutatásokból azt is tudjuk, hogy bizonyítottan jóval hatékonyabb egy bábai modell, mint egy orvos választásos.
De ez a változás rengeteg előkészítést igényelt volna és nagy fokú gondosságot. Ma még mindig az a felfogás, hogy az egészségesen született babát az orvos termékének tekintjük és nem a szülő nőének.
Ha egy mentőben szül egy anya, akkor is a mentőtisztnek gratulálnak az emberek és nem a nőnek. Fontosnak tartanánk, hogy a szakma, az intézmények is hírül vigyék, hogy a szülés normál testi történés, egy életesemény, és teljesen más támogatja és más hátráltatja, mint amit korábban hittünk róla. A szülés olyan speciális egészségügyi terület, ahol minden kimondott szó, érintés hatványozottan számít és a támogató kommunikáció az ellátás része.
Nincs olyan, hogy ”jó szakember, csak rosszul kommunikál”. A kommunikáció a gyógyítás része.
Mit élnek meg a nők, mióta ez megváltozott?
Amióta ez megszűnt, súlyosan leszűkült a mozgástér. Sok nő élménye az volt, hogy egy fogadott orvossal jobban megtapasztalta a tiszteletteljes bánásmódot. Nagyon nagy baj, hogy előtte nem tették biztonságossá a rendszert. Rossz volt a sorrend, mert most ugyanabban a bántalmazó és nem biztonságos rendszerben vették el a nőktől ezt az egy biztonságot adó pontot.
Ha egy biztonságosabb rendszerben szülsz ügyeletes kísérőkkel és ott mindenkinek a zsigereiben van a tisztelet, a támogatás és a tájékoztatás, tehát nem egy ember lesz a garanciája annak, hogy téged ne bántsanak, az működik.
Az elmúlt években még itt volt a coronavírus is.
Azóta vadnyugati állapotok vannak, ahol bárki bármit megcsinálhat és ezt nem a coronavírus indokolja. Azért is vannak újabb közösségi eseményeink, mert azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt két évben soha nem látott mértékben romlott a szülészeti ellátás minősége.
Mit értesz vadnyugati állapotok alatt?
A coronavírus időszakára megszületett egy külön ellátásrend a szülészetre érkezők ellátásával kapcsolatban. Abban egyáltalán nem voltak rossz dolgok. Az is egyértelmű volt, hogy a coronavírus alatt a látogatási tilalom alól az egész országban három kivétel van: a haldoklók melletti jelenlét, a gyermeked melletti jelenlét és a szülő nő melletti jelenlét. Erős és egyértelmű szabályok voltak.
Ennek ellenére a gyakorlatban nem tartották ezeket be, és a panaszainknak sem tudtunk érvényt szerezni. Hiába van a családbarát irányelvünk vagy ellátásrend, ha nincs működő szakmai felügyelet, nincs monitorozás, nincs adatgyűjtés.
Régebben arra vágytunk, hogy a nők informáltak legyenek, visszajelezzék panaszaikat az ellátó szerveknek, helyi kormányhivatalnak, főorvosnak, stb. Ez ma már működik, a nők egyre inkább “döngetik a kaput”. De mindez hiába. Hiába verekedte magát végig több nő is ezeken, hiába igazolja vissza maga a tisztifőorvos, hogy igen, igaza van, nem történik az égvilágon semmi.
Soha nem merült fel az sem szakmailag, hogy coronavírus fertőzött nőn kötelező császármetszést kellene elvégezni (hiszen miért is terhelnénk még a szervezetét egy nagyhasi műtéttel), vagy hogy el kellene választani tőle a kisbabáját (hiszen miért ne kaphatna az anyatejből antitesteket). Ezeket a jogsértéseket hivatalos szervek is megerősítik, de nem jutunk el oda, hogy a helyi gyakorlatot megváltoztassuk. Ez egy nagyon komoly probléma ma.
Most a legfontosabb, hogy kialakuljon a számonkérés lehetősége, a szankcionálás, a bántalmazás utánkövetése. Egy működő felügyelet legyen, mert ennek hiányában ilyen vadnyugati viszonyok alakulnak ki.
MÁJUS 8-ÁN KIPAKOLJUK A SZENNYEST ÉS ELENGEDJÜK A SZÉGYENT
Ha lehetne egy kívánságotok egy jótündértől, mi lenne az amit változtatnátok?
Én most ma itt neked a támogató kommunikációt mondanám. Az már rengeteget számítana, ha a szavakkal nem sebeznének az ellátásban, hanem támogatnának. És persze, hogy tartsák be legalább az érvényben lévő egészségügyi törvény minden passzusát.
Készültök most egy nagy eseményre. Mi volt a múltkori rendezvényetek eredménye?
A novemberi eseménnyel elég nagy sajtóvisszhangot értünk el. Akkor azt szerettük volna kommunikálni, hogy az elmúlt pár évben nemhogy nem javult az ellátás, de még romlott is. Azt szerettük volna kihangosítani, hogy ez tarthatatlan, hogy úgy szűkült a nők mozgástere, hogy közben még bizonytalanabb az ellátás minősége.
Illetve szerettünk volna a hosszú szünet után egy találkozási lehetőséget biztosítani az anyáknak.
A múltkori üzenetünk az volt, hogy a nők nem viselhetik a méltatlan ellátás terhét egyedül. Azt kértük, hogy mindenki végezze el a feladatát és viselje annak felelősségét. Azt is mondtuk, hogy a nők kihagyhatatlanok a döntéshozói folyamatokból, ha csak az orvosi kamara és a szakkollégium egyeztet a nőkről, az nem lehet hatékony. A nőket és a társszakmákat is be kell vonni.
Erre érdemi választ nem kaptunk, ezért most folytatjuk.
Nő a nők hangja május 8-án. A helyszín ismét a Kossuth tér?
A május 8-i eseményünk célja egyrészt ismét a közösségi élmény biztosítása volna a nőknek. Azt szerettük volna, hogy ez egy valódi feltöltődés legyen, de a sors úgy rendezte, hogy erre a dátumra az összes szóba jövő budapesti tér és park foglalt volt, kivéve a Kossuth tér, úgyhogy ismét oda megyünk.
Úgy tűnik, a nőknek a Kossuth téren a helye. Mi a mostani fő üzenet?
Most a szennyes szimbólummal készülünk. A tabuk, szégyen, szégyenfoltok, láthatatlanság, láthatatlan női valóság kapcsán arra készülünk, hogy felszabadítsuk ezt egy kicsit magunkból, azaz kiteregetjük majd a szennyest. Női ruhadarabokat viszünk, amin női üzenetek lesznek.
A NŐ a hangunk kampány mindennek nagyon fontos eleme, és az egy nagyon nagy eredmény, hogy már mi nők egymás között tudunk erről beszélni, de ez nem elég a változáshoz, ezért szeretnénk még tovább növelni a hangot: Anyák napján elindul egy petíciónk.
Akkor iratkozzunk fel a petícióra, Anyák napi ajándékként magunknak! Akkor is, ha érintettek vagyunk saját élmény alapon, s akkor is, ha nem. Egy aláírás igazán a minimum, amit megtehetünk nőként egymásért és magunkért.
Aki pedig szeretné, az kiviheti a szennyest személyesen is a Kossuth-térre. Erre nem biztos, hogy lesz még az életünkben alkalom, úgyhogy érdemes élni vele most. Csatlakozz az eseményhez!
Az összefogás pedig a harmadik lépés, amit tehetünk, mert sokszor mi nők is nagy sebeket tudunk okozni egymásnak kritizálással, leszólással, vagy bármiféle nem támogató hozzáállással. Ne áruljuk el egymást nőként, mert ha az összefogás felé megyünk, akkor hihetetlen védőhálót tudunk magunknak biztosítani.
A nők elnyomásának és háttérbe helyezésének egy kicsit az is az eredménye, hogy sokan azt hiszik, hogy a másik nővel szemben is képviselni kell magukat. Azt kell látni, hogy ami itt egyikünk érdeke, az mindegyikünk érdeke is. Ha a fogyatékkal élő nővel, a szülni nem kívánó nővel, a hátrányos helyzetben lévő nővel jól bánnak a szülészeti ellátásban (meg az egész társadalomban), annak mindenki csak a nyertese lesz.
Ha egyikünk jobban lesz, azzal mindannyian jobban leszünk.
És nagy szeretettel várunk apákat is, nagyapákat is a rendezvényeinken, hiszen nyilván a születésben mindannyian érintettek vagyunk.
Anyák napi üzenetetek is van?
Írd alá a petíciót azért, hogy Szeretetben lehessen szülni. Szeretnénk, hogy minden szülő nő szeretve érezhesse magát.
A szülés csodája, szentsége lengje körbe a szülést-születést: ezt kívánjuk mindenkinek!
Kiemelt kép: Másállapotot a szülészetben!
Kövesd a Másállapotot a szülészetben! híreit a Facebookon!
Írd alá a petíciót a szeretetben szülésért.
Tájékozódnál a jogaidról? Itt megteheted.
Bántalom ért? Jogorvoslatra van szükséged?
Szeretnél hozzájárulni a Másállapotot a szülészetben! mozgalom munkájához? Nagy örömmel várnak téged!
