A levesek a gyermekágyas anyák egyik legfontosabb táplálékai, hiszen rendelkeznek mindazokkal a tulajdonságokkal, amikre nekik leginkább szükségük van. Hosszan főttek, könnyen emészthetőek, melegek és hidratáló hatásúak. Pont, mint ez a krémleves.
Olyan szépen fogalmaz Heng Ou, amikor azt írja, hogy
egy fazék, magunk által készített levest vinni egy anyának, aki egyedül van otthon az újszülöttjével olyan, mintha a szerető gondoskodásunkat ehető formába öntöttük volna.
Ennek a levesnek a látványa pedig különösen jókedvre hangol, a narancs a boldogság, az ünneplés, a rituálék színe. A sütőtök édeskés és földelő íze különösen jó hatású egy-egy nehezebb napon. Amikor nincs szezonja a sütőtöknek, édesburgonya is tökéletes a célra.
Hozzávalók 8 adaghoz
- 3 evőkanál szezámolaj vagy kókuszolaj
- 1/2 vöröshagyma
- 1/2 salottahagyma (én mindkét hagymából beletettem egy egészet)
- 1 közepes sütőtök meghámozva, kisebb kockákra vágva
- 1 teáskanálnyi őrölt kömény
- 1 evőkanálnyi currypor
- 2 l zöldségalaplé (vagy 2-3 db jó minőségű, bio leveskocka forró vízben feloldva)
- 380 g vöröslencse
- 2 teáskanálnyi szójaszósz
- 2 evőkanál élesztő (opcionális)
Így készítsd az anyuka örömére!
Melegítsd fel az olajat egy nagyobb lábasban, add hozzá a hagymákat és körülbelül 5 percig párold őket, amíg világbarna színt nem kapnak.
Add hozzá a sütőtököt, a kömény és a curryt, majd további 5 percig párold őket együtt.
Add hozzá az alaplevet, forrald fel az egészet, majd alacsony lángon főzd körülbelül 40 percig (vagy amíg meg nem puhul a tök). Add hozzá a vöröslencsét és főzd további 10-15 percig, amíg a lencse is megpuhul.
Botmixerrel vagy turmixgépben turmixold krémes állagúra. Tetszés szerint ízesítsd szójaszósszal és sörélesztővel. (A sörélesztő tele van B vitaminnal, segít abban, hogy a szervezet kinyerje az energiát a táplálékból és segíti a vörösvérsejtek pótlását, segíti az emésztést és jótékony hatással van a hangulatra, csökkenti a szorongást.)
Jól fagyasztható is, 3 hónapig tökéletesen eláll a mélyhűtőben, így gyermekágyra készülés során is jól be lehet tárazni belőle.
Szeretnél többet tudni arról, hogyan segíthetsz igazán egy gyermekágyas anyukának? Akkor feltétlenül olvasd el Gulyás Gyöngyvér, postpartum dúla, a Slow Gyermekágy alapítójának hiánypótló írásait a komatálról! Komatál kisokos 1. rész és Komatál kisokos 2. rész
(Az eredeti recept Heng Ou The first forty days című könyvéből származik)
A kiemelt kép illusztráció, forrása: vidarbergum.com