Nekem minden körök köre azok a körök, ahol valamely nemes cél előremozdítása végett gyűlünk össze. Emlékeimben is ezekről őrzöm a legszebb emlékeket. A nemes cél mindig összekovácsol, egységbe rendez, közös nevezőre hoz. Az ilyen körök a legkülönbözőbb beállítottságú, világnézetű, hátterű, végzettségű és képességű embereket képesek összehozni.
Én ezt nagyon szeretem. De általában hiányát tapasztalom az életben.
A mai emberek akkor elégedettek, ha különbözőek és különlegesek lehetnek, ezért előszeretettel keresik azokat a pontokat, ahol másoktól mások lehetnek, és ritkábban keresik azt, hogy miben egyek. Csak a nagy másság keresésben, individualizálódásban és másokat valamiben überelésben eljutunk hamar oda, hogy teljesen egyedül maradunk. „Minket senki nem ért meg!” panaszoljuk, és úgy érezzük, hogy bennünket még a velünk egy háztartásban élő családtagjaink sem tudnak megérteni?! Végül magunkra maradunk a problémáinkkal, be sem engedünk a megoldásba másokat, hiszen úgysem értik. Ismerős ugye?
Pedig a megoldás ott van egy karnyújtásnyira. Az ő + én, vagy az ők + én helyett áthelyezkedni a MI nézőpontjába, majdnem mindenre megoldást hozhat. Ha körbe rendeződünk, ott nem maradunk soha magunkra, ott megsokszorozhatjuk az erőnket és támogató erőforrásokra is szert tehetünk.
Régen nem volt feltétele a falusi fonóban való részvételnek, az ilyen vagy olyan kézügyesség, szorgalom, vagy ideológia képviselete. Mindenki a kör tagja lehetett, aki helyi lakos volt, és nő.
Ma ez már csak úgy nehezen elképzelhető, mert klikkesedünk, és borzasztóan diszkomfortosnak éljük meg a különbségeket, de egy nemes ügy, képes hidat verni az ékek helyére.
Egy nemes ügy, a jószándék köré könnyebben leülünk különbözőként is egy körbe, mert egy nemes körben a Szív az Úr.
Photo by Alexander Suhorucov from Pexels
