Teli a Hold. Érik az idő, miközben szorít a magunk szabta cipő, mert hordjuk. Élünk egy életet, amit magunknak teremtettünk – de vajon tudjuk-e miért? Ha családban, ha nem, könnyen alárendelődünk mások gondjainak, amivel elveszíthetjük az eredeti célt. Mit is akartunk valójában? Emlékszünk még?
Nőként hogy is indul a reggel? – első felvonás
Én kelek a legkorábban, hogy minden tőlem függőnek előkészítsem a legfontosabbat. Számítanak rám – tegyük ezt a jóérzésekhez! Mivel talpon vagyok, hozzám könnyebb felébrednie annak, akinek amúgy ez nehéz (miért, nekem nem az?) – és időre megy (miért, én nem?). Gyerekek/Párom/kutya és egyéb házi barátok. Itt még nem kell senkihez alkalmazkodnom, ha elfogadom a kialakított rendet: én kelek elsőre. A kutyával is én megyek egy kört hajnalban, amíg fő a reggeli és öltözködnek a kicsik. Ekkor lehet gondolkodni, érezni és megint gondolkodni és megint érezni – urbánus meditáció, ha úgy tetszik. Kint nagyon szeretem a parkokat, abban is az élő növényt. Közöttük könnyű meglátni a szelet, a napfényt és a vizeket, évszaktól függően a színeket. Ezekből is hozok valami frisset haza, ahol már vár a család, hogy együtt reggelizzünk. Tízórai, táskaellenőrzés, napi teendők a kicsik körüli időpontos egyeztetéssel, címszavakban. Ki, mikor, kivel, miért és meddig… s azokhoz kell-e még bármi segítség? Mire kirepülnek, visszhangos a ház utánuk. Pár perc magammal, mielőtt…
Mit vegyek fel? – második felvonás
Ma kivel találkozom és miért? Miket kell elvégezzek az elvégzendőkből(fókuszban a család), s ehhez kivel kell egyeztessek és mit, s ahhoz kell-e bármi itthonról, vagy a netről? Mire elindulok, már annyit elintéztem fejben, miközben az otthont is rendben hagyva, magamat összeszedve futok a másik programom(dolgozó nő) után, hogy két főállású menedzser is csak kiemelt fizetésért tenné. Aztán a munka megint kiveszi a részét(belőlem), egy nagy halom értelmetlenséggel nyakon öntve, mert valljuk be, nagyon kevesünknek adatik meg, hogy az Élet valódi értelmét gyarapítsuk havi fizetésért. Figyelem, rohanás, figyelem, lassítás, figyelem, megálló, figyelem, beszálló, figyelem, gyorsítás, otthon.
Mit tegyek le? – harmadik felvonás
A napok ismétlődnek, a gyerekek nőnek én meg öregszem Az apjuk reklamál, mert semmi nem olyan, mint rég, miközben én meg azon vagyok, hogy állandóan változzon – jobb legyen. Rácsodálkozom, hogy ki ez az ember itt mellettem, majd belenézek a tükörbe és összeomlok: Ki ez az ismeretlen nő? Ismerős vonások, szemszín, emlékek és mégis nagyon más az árnyalás. A ráncokkal aláhúzott saját történetem ráült az orromra és pimasz módon pöffeszkedik. Beárnyékol. Asszonyos. Nem akarok a régi lenni, de nem tetszik az sem, akit látok. Rájövök, hogy lélekben megakadtam valahol a húszas éveim elején, onnan volt a lendületem mostanáig. Ledöbbenek, milyen ámítás ez az egész. Váltanom kell! Nem akarok mindent megoldani, nem akarok rohanni, állomásról állomásra, reggeltől reggelig. Időt. Mit is akarok? Figyelmet. Mit is akarok? Levegőt. És akkor kiragadom magam az áramlásból és belehelyezem magam, magamba: Hogyan is indultam annak idején? Milyen fazon voltam? Milyen dallam? Mit szerettem a meztélábas pocsolyákban, a hajnali harmatokban, a versekben, az evésben, az ölelésben és a csillagokban, kikkel barátkoztam és miért velük? Kiket szerettem és miket csináltunk együtt? Hogy is volt? Vedd elő a fotókat lelked albumából, idézd fel az illatokat és a pillanatokat…
Teli a Hold. Érik az idő, miközben szorít a magunk szabta cipő, mert hordjuk. Élünk egy életet, amit magunknak teremtettünk – de vajon tudjuk-e miért? Ha családban, ha nem, könnyen alárendelődünk mások gondjainak, amivel elveszíthetjük az eredeti célt. Mit is akartunk valójában? Emlékszünk még? Simíts végig a homlokodon derűvel, könnyekkel és szenvedéllyel: ez mind Te vagy ma is. Nem kell választanod, tiéd lehet az egész. Ma, tegnap és holnap.
EMLÉKEZEM
Photo by Anna Alexes from Pexels
