Nem tudom, ki milyen, de én olyan voltam, aki sokáig tűr, sokáig elvisel, nyel, tolerál, végletekig fokozza az alkalmazkodást… aztán egyszer csak megelégeli. Nagyon éles volt ez a vonal nálam, mielőtt és miután betelt a pohár. Mások azt mondták, hirtelen. De ők nem látták az előtte eltelt éveket, napokat, órákat, ahol egyre csak le kellett farigcsálnom magamból egy újabb és újabb darabot ahhoz, hogy beleférjek még a képbe. Mások képébe, amit rólam álmodtak maguknak.

Közben mélyre mentem a figyelemeltereléssel is: aktivistáskodtam a környezetvédelem ügyében, alapítottam óvodát, a legodaadóbb anyuka voltam, meg barát, meg minden. Minden ember fia, vagy nemes ügy előrébb volt a prioritási listámon, mint én, nehogy meglássam, hogy mekkora is a baj.

Jöhetnék valami pátoszos mondattal, hogy és akkor egy reggel homlokon csókoltak az angyalok, és ráébredtem, hogy ennél én több vagyok. De egyáltalán nem így történt, hanem úgy, hogy arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni a rám aggatott szerepek maskaráinak súlyától, és attól a sok ütlegeléstől, amit amiatt kaptam, ha egy-egy szerepet nem tudtam az elvárások szerint maradéktalanul megjeleníteni.

És akkor betelt a pohár. És vettem egy nagy levegőt, és újrakezdtem. Nem csak kicsit, hanem teljesen. Úgy igazán, a nullpontról. 


Sok ideálkép él bennünk arról, hogy vajon mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy valaki újrakezdje az életét, és képesek vagyunk halogatni az újrakezdést, míg ezek megérkezésére várunk. Pedig hidd el egyetlen dolog kell hozzá, az pedig az, hogy leteszed a voksot magad mellett.
Nekem anno,

Nem, nem voltak támogatóim az újrakezdéshez, menet közben érkeztek.

Nem, nem volt jövőképem, az is közben született meg. 

Nem, nem volt erőm sem, menet közben lett valahogy, és nem, nem bőven, hanem mindig pont annyi, hogy épp a következő előttem álló lépés megtételére elég legyen.

Nem, nem mentem biztosra, hogy minden jól fog alakulni, csak erősen bíztam benne. 

Egyetlen egy dolog volt a tarisznyámban, az a bátorság, hogy megtegyem azt az egyetlen aprócska lépést, amellyel beleugrottam a légüresbe, a semmibe. Majd ne forduljak vissza, hanem újabb és újabb bátorságadagokba kapaszkodva lépkedjek előre. 

Bármilyen tekintetben is érik Neked az újjászületés, ne várj az ideális körülményekre, mert az ajtók sokszor csak akkor nyílnak, ha te már ott állsz előttük.

Photo by Lisa from Pexels